Ferenc pápa: Nyissuk meg az Egyházat a misszió felé
Ferenc pápa fogadta a missziókért és az egyházakkal való együttműködésért felelős spanyol püspöki missziós bizottság vezetőit és az alapításának harmincadik évfordulóját ünneplő Misión América nevű spanyol szervezet igazgatóságának tagjait. A Szentatya négy kulcsfogalmat ajánlott megfontolásra a misszió helyes értelmezéséhez, melyek a láthatóság, a tisztelet, az önkéntesség és az együttműködés.
Mi lesz belőled?
„Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” (Lk 1,57–66.80)
Keresztelő János születése után mondták ezt a rokonai, de most már rólunk is mondhatják...
Drága Istenünk! Teljesüljön be a Te terved az életünkben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya 2021. szeptember 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Imádkozzatok, tegyetek tanúságot és örüljetek velem, mert a Magasságbeli továbbra is küld engem, hogy a szentség útján vezesselek benneteket.
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen – jelentette be az ICC pénteken.
Az aranyszabály
"Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik!" (Mt 7,6.12–14)
Jót és jól, szeretettől vezérelve, s akkor minden rendben lesz...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szeretet Földje Találkozó 2021. szeptember 25. szombat
Antiszemita erőszakhullám a forradalom és szabadságharc idején
A magyar történelemórák tananyagából többnyire kimarad, hogy 1848. március 15. után antiszemita erőszakhullám söpört végig az országon, a közrend átmeneti felbomlása az ország több településén is felszínre hozta lakosság zsidóellenességét, és halálos áldozatokkal járó pogromokra is sor került.
Az ítélkező lelkületről
"Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát?" (Mt 7,1–5)
A bűneink bedeszkázzák a szemünket, s a réseken keresztül mások kis szálkáit vizslatjuk...
Az ítélkező lelkülettől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy háború iszonyata - hírek + ima
Saját katonáikat is kínozzák az oroszok, a megszállók megerőszakoltak egy négyéves kislányt az édesanyjával együtt, napvilágra került Moldova megszállásának terve, az elrabolt ukrán gabonával kereskedik Oroszország... hírek + ima:
Újabb szigorítás a cigiknél, röviden
2022. január 1-jétől újabb drasztikus változás jön: az egységes doboz. Ezeken már a felület első és hátsó oldalán 70 százalékban egészségügyi figyelmeztetés fog szerepelni. De rákerült a dobozra az is, hogy a filter egyszer használatos műanyagot tartalmaz, és a márkák színekkel vagy betűtípussal sem különböztethetik már meg magukat, mert a dobozok egységes zöld színű alapon, teljesen azonos betűtípussal tüntetik fel a márkát.
Félelem vagy bizalom
"Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát..." (Mt 10,26–33)
Bízzunk Istenben, Ő ismeri az életünket és gondot visel ránk.
Jöjj Szentlélek, és szabadíts meg minden félelemtől, szorongástól és kicsinyhitűségtől! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult