Ferenc pápa: Csak akkor találunk vissza utunkra, ha befogadjuk Isten bocsánatát!
Március 8-án délután a Szent V. Piusz-plébánián a Szentatya bűnbánati liturgiát vezetett, melyen több hívőt is meggyóntatott. Ez a szertartás nyitotta meg az Evangelizáció Dikasztériuma által szervezett „Huszonnégy óra az Úrért” nagyböjti programot, melyet a világ összes egyházmegyéjében megtartanak nagyböjt negyedik vasárnapjának, az ún. Laetare-vasárnapnak az előestéjén.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
„Új életben járjunk” (Róm 6,4): ezt írta Pál apostol az ebben a római egyházban élő első keresztényeknek. De mi az az új élet, amelyről beszél? Ez a keresztségből születő élet, mely bemerít bennünket Jézus halálába és feltámadásába, s örökre Isten gyermekeivé tesz bennünket, a feltámadás örök életre rendelt, felfelé törekvő gyermekeivé. Ez az élet visz előre bennünket legigazibb valónkban, abban, hogy az Atya szeretett gyermekei vagyunk, hogy ekképpen semmilyen szomorúság vagy akadály, semmilyen fáradság vagy nyomorúság ne tudja elnyomni ezt a minket megalapozó csodálatos valóságot: a Jóisten gyermekei vagyunk!
Hallottuk, hogy Szent Pál az új élethez egy igét társít: jár. A keresztségben megkezdett új élet tehát egy út. Itt nem lehet nyugdíjba menni. Ezen az úton senki sem mehet nyugdíjba, haladni kell előre! Az úton megtett sok-sok lépés után talán már szem elől tévesztettük a bennünk áramló szent életet: napról napra, állandó ismétlődésbe merülve, ezernyi dologgal foglalkozva, tengernyi üzenettől elborítva mindenhol kielégülést és újdonságot, ingereket és pozitív érzéseket keresünk, de elfelejtjük, hogy már ott áramlik bennünk az új élet, és mint parázs a hamu alatt arra vár, hogy fellángolhasson és mindent megvilágíthasson.
Amikor annyi mindennel el vagyunk foglalva, gondolunk-e a bennünk lakó és minket hordozó Szentlélekre?
Velem sokszor megesik, hogy nem gondolok rá, és ez rossz. Ha így élünk, ha csupa gürcölés az életünk, akkor elfelejtjük az igazi utat, amelyen az új életben járnunk kell.
Meg kell keresnünk a parazsat a hamu alatt, mely rátelepedett a szívünkre, és elrejti lelkünk szépségét.
Amikor már hamu telepedett a szívünkre, Isten, aki az új életben Atyánk, parancsoló úrként jelenik meg előttünk; ahelyett, hogy rábíznánk magunkat, egyezkedünk vele; ahelyett, hogy szeretnénk, félünk tőle. A többiek pedig ahelyett, hogy testvérek lennének, ugyanazon Atya gyermekeiként, akadálynak és ellenfélnek tűnnek számunkra. Van egy rossz szokás: az, hogy útitársainkat ellenfelekké változtatjuk. Sokszor megtesszük. Felebarátaink hibáit eltúlozzuk, erényeit lekicsinyeljük. Hányszor előfordul, hogy másokkal rugalmatlanok, magunkkal viszont engedékenyek vagyunk! Megfékezhetetlen erőt érzünk arra, hogy megtegyük a rosszat, melyet elkerülni szeretnénk. Ez mindenki számára probléma. Szent Pál is azt írja a római közösségnek: „Nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok” (Róm 7,19). Ő is bűnös volt. És velünk is sokszor megesik, hogy a rosszat tesszük, amit nem akarunk. Egyszóval, miután elmosódott bennünk Isten arca, elhomályosodott testvéreink arca, ködbe burkolózott a bennünk hordozott nagyság, talán még úton vagyunk,
de új útjelző táblára, irányváltásra van szükségünk, olyan irányra, amely segít újra rátalálni a keresztség útjára, rátalálni a hamu alatt rejtőző eredendő szépségünkre, az előrehaladás értelmére.
Hányszor előfordul, hogy belefáradunk a járásba és elveszítjük az előrehaladás értelmét? Nyugton maradunk, vagy nem is nyugton, hanem mozdulatlanul.
Testvéreim, milyen úton térhetünk vissza az új élet útjára? Milyen úton kell járnunk a nagyböjtben, milyen úton-módon találunk vissza utunkra? Isten megbocsátásának útján.
Véssétek jól az eszetekbe és a szívetekbe: Isten sosem fárad bele a megbocsátásba!
Hallottátok? Meg tudjátok ismételni velem együtt? Mondjuk együtt: [mindenki] Isten sosem fárad bele a megbocsátásba. Hogy biztosak legyünk benne, még egyszer: [mindenki] Isten sosem fárad bele a megbocsátásba. Tudjátok mi a tragédia? Az, hogy mi vagyunk azok, akik belefáradunk bocsánatkérésbe! Ő viszont sosem fárad bele a megbocsátásba. Ezt ne felejtsük el!
Az isteni megbocsátás éppen ezt teszi: újjá alkot bennünket, mintha újonnan kereszteltek lennénk.
Megtisztít bennünket belül, visszavezet a keresztségi újjászületés állapotába: újra a kegyelem friss vizét áramoltatja a szomorúságtól kiszáradt és a bűnöktől beporosodott szívünkbe. Az Úr eltávolítja a hamut a lélek parazsáról, megtisztítja lelkünket a belső foltoktól, melyek megakadályozzák, hogy bízzunk Istenben, hogy átöleljük testvéreinket, hogy szeressük önmagunkat.
Ő mindent megbocsát. [Mondhatja valaki:] „Ó, Atyám, nekem olyan bűnöm van, amely biztosan megbocsáthatatlan.” Figyelj: Isten mindent megbocsát, mert ő sosem fárad bele a megbocsátásba. Isten megbocsátása átalakít bennünket belül: új életet és új látást ad. Nem véletlen, hogy az evangéliumban, melyet hallottunk, Jézus ezt hirdeti: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent” (Mt 5,8). Felkészíti a szemünket, hogy meglássuk Istent. Istent csak akkor látja az ember, ha a szíve megtisztul: meg kell tisztítani a szívünket, hogy meglássuk Istent. De ki tudja elvégezni ezt a tisztítást? A mi erőfeszítésünk szükséges, de nem elégséges; gyengék vagyunk, nem vagyunk rá képesek; csak Isten ismeri és gyógyítja meg szívünket.
Jól jegyezzétek meg: csak Isten képes megismerni és meggyógyítani a szívünket, csak ő tudja megszabadítani a gonosztól.
Ahhoz, hogy ez megtörténjen, eléje kell vinnünk nyitott és töredelmes szívünket; utánoznunk kell az evangéliumban szereplő leprást, aki így kérleli: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani!” (Mk 1,40). Ez gyönyörű! „Ha akarod, meg tudsz változtatni belül, meg tudsz tisztítani.” Ez egy gyönyörű ima, és megismételhetjük együtt, mindannyian. Mondjuk együtt: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani.” Mondjuk még egyszer: [mindenki] „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani.” És most csendben, saját bűneire tekintve mindenki mondja el az Úrnak. Nézzetek a bűneitekre, nézzetek a bennetek lévő rossz dolgokra, az általatok elkövetett bűnökre; és mondjátok csendben az Úrnak: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani.” Ő meg tud tisztítani! Van, aki azt gondolja: „De ez a bűn túl súlyos, az Úr nem tudja megbocsátani…” Az Úr mindent megbocsát, az Úr nem fárad bele a megbocsátásba! Emlékeztek erre? Ismételjétek meg: „Az Úr nem fárad bele a megbocsátásba.” Mindannyian együtt: [mindenki] „Az Úr nem fárad bele a megbocsátásba.”
Az Úr ezt akarja, mert azt szeretné, hogy megújuljunk, belül szabadok és könnyűek legyünk, hogy boldogok és úton járók legyünk, és ne leparkolva tengődjünk az út szélén.
Ő tudja, milyen könnyen megbotlunk, elesünk és elterülve maradunk, és ő fel akar segíteni bennünket. Láttam egy gyönyörű festményt, melyen az Úr lehajol, hogy felemeljen bennünket. Ezt teszi az Úr, valahányszor szentgyónáshoz járulunk. Ne szomorítsuk meg őt, ne halogassuk a találkozást az ő bocsánatával, mert csak akkor állhatunk talpra, és láthatjuk meg örökre eltörölt bűneink vereségét, ha ő felemel bennünket. Mert a bűn mindig vereség, de ő legyőzi a bűnt, ő a győzelem. Mi több, „abban a pillanatban, amikor a bűnös bocsánatot nyer, s megragadja és helyreállítja őt Isten kegyelme, a bűn lesz – csodák csodájára – az a hely, ahol Isten kapcsolatba lép az emberrel. […] Isten úgy akarta, hogy a megbocsátásban lehessen őt megismerni” (André Louf: Gyengeség és kegyelem, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006, 97). Mondhatja valaki: „Én ismerem Istent, hiszen jártam katekézisre.”
De pusztán az eszeddel nem ismerheted meg őt: csak akkor ismered meg a megbocsátó Istent, ha a szíved bűnbánatot tart, ha odaállsz az Úr elé, és megmutatod neki tisztátalan szívedet.
[A gyónás végén a pap azt mondja:] „Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!” Istent a megbocsátásban lehet megismerni. „A bűnös pedig, vétkének mélységét kutatva, fel fogja fedezni az irgalmasság mélységét” (ugyanott). Ez az új élet újraindulása: a keresztségben kezdődött élet a megbocsátással indul újra.
Ne mondjunk le Isten megbocsátásáról, a kiengesztelődés szentségéről: ez nem egy áhítatgyakorlat, hanem a keresztény létezés alapja! Nem az a lényeg, hogy szépen fel tudjuk-e sorolni a bűneinket, hanem az,
hogy bűnösnek ismerjük el magunkat, és a megfeszített Jézus karjába vessük magunkat, hogy szabadulást nyerjünk.
Ez nem egy moralizáló mozdulat, hanem a szív feltámadása. A feltámadt Úr feltámaszt bennünket, mindannyiunkat. Menjünk hát, hogy befogadjuk Isten bocsánatát, és mi, akik gyóntatunk, érezzük át, hogy az elveszett fiát megtaláló Atya örömének közvetítői vagyunk! Érezzük át, hogy a hívők fejére tett kezünk azok a Jézus irgalmával átszúrt kezek, amelyek a bűn sebeit az irgalom csatornáivá változtatják! Mi, akik gyóntatunk, érezzük át, hogy az általunk közvetített „bocsánat és béke” a Szentlélek simogatása a hívők szívén! Kedves testvéreim, bocsássunk meg! Kedves paptestvérek, bocsássunk meg, bocsássunk meg mindig úgy, mint Isten, aki nem fárad bele a megbocsátásba, és magunkra találunk! Mindig közvetítsük a megbocsátást azoknak, akik kérik, és segítsük azokat, akik félnek, és nem mernek bizalommal járulni a gyógyulás és az öröm szentségéhez! Helyezzük vissza Isten megbocsátását az Egyház középpontjába! És ti, kedves paptestvérek, ne kérdezzetek túl sokat: hadd mondják az emberek, [amit akarnak], ti pedig bocsássatok meg mindent! Ne nyomozzatok, nem kell!
Most pedig készüljünk fel az új élet befogadására, valljuk meg az Úrnak, hogy sok régi van bennünk, sok rondaság…
A bűn leprája bemocskolta szépségünket, ezért mondjuk: Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani!
Mondjuk együtt: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani! Attól a gondolattól, hogy nincs rád mindennap szükségem: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani! Attól, hogy nyugodtan éljek kétszínűségben, anélkül, hogy a te megbocsátásodban keresném a szabadulás útját: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani! Amikor a jó szándékot nem követik tettek, amikor elhalasztom az imát és a veled való találkozást: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani! Amikor kiegyezem a rosszal, a becstelenséggel, a hazugsággal, amikor másokat megítélek, megvetek és megszólok, amikor szidok mindent és mindenkit: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani! Amikor megelégszem azzal, hogy nem teszek rosszat, de jót sem teszek, nem szolgálok sem az Egyházban, sem a társadalomban: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani! Igen,
Jézus, hiszem, hogy meg tudsz tisztítani, hiszem, hogy szükségem van megbocsátásodra.
Jézus, újíts meg, és új életben fogok újra járni: [mindenki] Jézus, ha akarod, meg tudsz tisztítani!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
