Jót, s jól
"S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma." (Mt 10,37–42)
Jót tenni, s jól - ezt is tanulnunk és gyakorolnunk kell.
Drága Istenünk! Segíts, hogy felismerjük és megtegyük akaratodat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szentlélek szeminárium Törökbálinton
“...mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." (Lukács 11, 13)
“Élet a Lélekben” - Szentlélek szeminárium indul Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban, (Dózsa Gy. u. 46.) 2021. október 4. hétfőn, 19.00 órától. Részletek:
Ferenc pápa első beszéde megválasztása után, többek között Szent Józsefről
Ferenc pápa első beszéde, amit pontifikátusának kezdetén mondott el, és még teljes egészében nem lett közreadva magyar nyelven. A Szentatya ezzel a beszéddel kezdte meg Róma püspökeként péteri szolgálatát 2013. március 19-én, Szent József főünnepén.
A főparancs
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat." (Mt 22,34–40)
A főparancs Istent és embertársainkat szeretni teljes szívünkből...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Paks II egyik veszélyéről - röviden
Az Országos Atomenergia-hivatal rossz minőségűnek találta a Paks II. terveit és több jelentős problémára is felhívta a figyelmet. Például az egyik új blokk pont azon a területen épülne fel, amely alatt aktív törésvonal fut a földtani kutatások szerint. Mindez földrengést is okozhat, amely az atomerőművet is veszélyeztetné. Egy kormányrendelet pedig határozottan kimondja: olyan helyre tilos atomerőművet építeni, ahol tektonikailag aktív törésvonal van...
Don Bosco harcai az ördöggel
Az ördög dühös lesz azokra, akik törekednek a saját lelki tökéletességükre, és így vállalja a mindennapi harcot velük, csábítja őket a gonosz felé; ha ma nem sikerül, reméli, hogy holnap igen; ismeri a gyengeségeit mindenkinek, valamint az is, hogyan használja ki ezeket, hogyan vezesse az embereket a tisztátalanság, a gyűlölet vagy Isten kegyelmével való visszaélés felé.
Akarom, tisztulj meg
"...egy leprás leborult előtte, és így kérlelte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” (Mt 8,1–4)
Jézus rögtön megérintette és meggyógyította őt.
Köszönöm Uram, hogy bűneink ellenére is szeretsz és megtisztítasz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Imatánc
Két napos továbbképzés hitoktatóknak, ifjúsággal foglalkozóknak, közösségépítőknek a váci felnőttképzési központban. Vezeti: Kádár József. Részletek:
Sziklára épített élet
"Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette." (Mt 7,21–29)
Jézus a biztos szikla, a tanácsaira épített élet örökké megmarad.
Tiéd vagyok Uram és tiéd is akarok maradni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Dél-Korea önjelölt Messiásairól, akik tömegeket manipulálnak
Dél-Korea időről időre a furcsa szektáival kerül a hírekbe. A meglepően sok csoportosulás közül az "Isten nevében: Szent árulás" című sorozat a négy legmegdöbbentőbbet mutatja be. Az elmúlt négy évtizedben több olyan, tízezres hívőbázissal rendelkező szekta működött – sőt működik a mai napig –, ahol a szentnek szánt szavak mögött iszonyú dolgokat tettek a totális agymosást profi szinten művelő szektavezérek. A Netflix dokumentumsorozata a dél-koreai szekták mélyére visz, ahol meghittség, lelki megnyugvás és Isten nincsen, szexuális zaklatás, tömeges öngyilkosság és maffiamódszerek viszont igen.
Őrült világ - melegházasság: igen, gazdagok adóemelése: nem - röviden
Svájc: a közzétett hivatalos végeredmény szerint a választók 64,1 százaléka értett egyet az azonos neműek házasságának engedélyezésével. Az ország összes kantonjában többséget kapott az előterjesztés. Szintén vasárnap szavaztak a baloldali csoportok kezdeményezéséről a legtehetősebbek adójának megemeléséről. Ezt a voksolók 64,9 százaléka elutasította. Az előterjesztés egyetlen kantonban sem szerzett többséget.