Orosz szabotázshullám söpör végig Európán
Nyugati hírszerzési források szerint Oroszország új szabotázshullámot indított európai védelmi üzemek ellen, a támadásokat pedig szándékosan úgy időzítik és hajtják végre, hogy ne váltsák ki a NATO 5. cikkelyét, a kollektív védelemről szóló rendelkezést. A The Telegraph szerint a Kreml helyi bűnszervezetek tagjait toborozza ezekhez az akciókhoz, ezzel is tesztelve a szövetség eltökéltségét.
Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 2. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.A második levél:
Ezért ti így imádkozzatok
Jézus a Hegyi beszédben, miután tanácsokat ad arról, hogyan, illetve hogyan ne imádkozzunk, ezt mondja: „Ezért ti így imádkozzatok:” (Mt 6,9) – és utána következik az általunk csak Miatyánkként emlegetett imaszöveg. Félreértjük azonban Jézust, ha azt gondoljuk, hogy ez az „így imádkozzatok” pusztán a konkrét szövegre valamilyen felmondására vonatkozott. Jézus nem mágikus formulát akart a tanítványainak adni, amit ha ügyesen imádkoznak, akkor eredményt érnek el!
Palánki Ferenc: Nagyböjtben nem a böjtölésen van a hangsúly, hanem a szereteten
A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Csordás Gáborral, a társszékesegyház plébánosával együtt mutatott be szentmisét február 21-én, nagyböjt első vasárnapján. Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését olvashatják.
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/1
Örvendetes rózsafüzér 1. titok: Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál
"A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította:
Egy lelkész lányának vallomása
"Abban az évben, amikor apámat - aki akkoriban lelkész volt - rajtakapták a függőségén, az egyház vezetősége megkérte őt és anyámat, hogy ne vegyenek részt a karácsonyi istentiszteleten. A kivizsgálás még folyamatban volt, és azt akarták, hogy vonuljon vissza, az alatt az idő alatt. Amire nem számítottak szerintem, az az volt, hogy én viszont elmegyek majd az istentiszteletre.
A következő időszak programjaiból
Előadás, lelki nap, gyógyító összejövetel, alkotóhét, kirándulás... a következő időszak programjaiból, a heti rendszeres alkalmainkon túl:
Isten nevelő munkájáról
Valószínűleg elképzelni sem tudjuk igazán, milyen óriási sokkot és felfordulást okozott a bűn és a gonosz lélek betörése a teremtett világba a Bukás után. A Teremtés könyve arról tudósít, hogy az első emberpár félelmében elrejtőzött. Ez a félelem a megrettenés és iszonyodás, a „minden idegenné vált” megrendültsége, a szinte teljes belső megsemmisülés élménye volt. Az egész teremtett világ is megrendült, az addig csak növényt evő, szelíd állatok is egymásnak támadtak és folyni kezdett a vér… Ezeknél az eseményeknél megdöbbentőbb azonban csak Isten reakciója volt minderre.
Isten megbecsülése
"Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya." (Jn 12,24-26)
Az Isten megbecsülése többet jelent minden jutalomnál...
Segíts Uram, hogy úgy tudjunk élni, hogy kedved teljék bennünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szeretetláng hatalmas nemzetközi kiáradásáról
Kindelmann Győző előadása elhangzott az Országos Szeretetláng Imatalálkozón, Budapesten 2026. május 23-án.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Egy jó hír a Dunáról
A rekordalacsony vízállás és az aszály közepette biztató fejlemény érkezett a Dunáról: Sződligettel szemben, a folyó jobb partján két, funkcióját vesztett sarkantyút (mederbe nyúló kőművet) bontottak vissza – ez az első ilyen beavatkozás a magyar Duna-szakaszon.
