A művészet gyógyszer a tudomány szerint is

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. augusztus 26. szerda

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a művészetre, mint valami elvont dologra. Szellemi táplálék, amit a tudomány szintjén nem lehet megfogni. Valami, aminek gyakorlásához isteni tehetség, a befogadásához óriási műveltség, fogyasztásához pedig sok pénz kell. A művészet azonban ugyanolyan fontos tartóoszlopa az egészségnek, mint a rendszeres mozgás, az egészséges táplálkozás vagy az elegendő alvás.

Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 7. levél

Kategória: Evangelizációs levelek
Megjelent: 2012. március 11. vasárnap

Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok. hetedik levél:

A mindennapi kenyér

Kategória: Hegyi beszéd
Megjelent: 2015. április 17. péntek

Jézus kiskorától megtapasztalta, mit jelent a mindennapi kenyeret kérni szüleitől: Szent Józseftől és Szűz Máriától. Ha magunk előtt látjuk a názáreti egyszobás kis barlanglakást, akkor könnyen elképzelhetjük a szent család kérő és hálaadó imáját Isten felé is, a mindennapi kenyérért. Így amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Mt 6, 11), akkor érdemes néhány dolgot megfontolnunk:

A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/6

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2023. július 18. kedd

Világosság rózsafüzér 1. titok: Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

"Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?”

Laudate Deum - összefoglaló infografika

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2023. november 21. kedd

A szent pápa életének kezdetén

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2024. április 07. vasárnap

"Meg kell szakítania a terhességet. Sajnos más alternatíva nincs. Beteg a veséje, és a szíve. Mindketten az életüket kockáztatják. Jelen állapot szerint semmi értelme sincs kihordania őt, a csecsemője, aki miatt fel akarja áldozni az életét, meg fog halni."

Munkanapló - ezek történnek mostanában

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2025. szeptember 16. kedd

Gyógyító szentségimádás, "kis színes", Isten szeretete gyógyít műsor, könyvek, Alfa-kurzus, Alkotónap és kiállítás, valamint a Találkozó.. részletek:

Néhány megjegyzés a Szűzanya áprilisi medjugorjei üzenetéhez

Kategória: Eheti
Megjelent: 2026. április 27. hétfő

A szombati lelki napunkon egy Franciaországban élő, de most hazalátogató asszony elmondta, hogy egy iskolában dolgozik, kisgyerekeket tanít. Egyre nehezebb a helyzet, szívesen váltana, de nem tudja, hogy döntsön. Viszont ha elmegy – kérdeztem -, és otthagyja a gyerekeket, akkor ki fogja szeretni őket?

Magasztalja lelkem az Urat

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. augusztus 15. szombat

"Mária megszólalt: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!" (Lk 1,39-56)
Mert nagy dolgot tett Isten a Szűzanyával, Fia édesanyjává tette.
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Az Igazság

Kategória: videók
Megjelent: 2026. június 14. vasárnap


Az Igazság (Sipos Gyula, szeretetfoldje.hu)

Háborús iszonyok és viszonyok - hírek + ima a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. augusztus 20. csütörtök

Terrorellenes gyakorlatok óvodásoknak; 16 ezer ukrán civil orosz fogságban; drónnal felrobbantott autóbusz; orosz-iráni együttműködés; rekordot döntött a civil áldozatok szám; bebörtönzött ellenzéki pártelnök; lebombázott bevásárlóközpont; még a tél előtt le akarják bombázni a hőerőműveket; egyetlen éjszaka elpusztították a település csaknem felét; tovább szigorítják a belföldi utazásokat is... hírek + ima a békéért: