Új, hatékony rákgyógyszert engedélyeztek
Engedélyezte az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA a daraxonrasib nevű, hasnyálmirigyrák kezelésére kifejlesztett gyógyszert – írja a BBC. Ez az a gyógyszer, ami annyira hatékonyan növeli meg a hasnyálmirigyrákos betegek túlélési idejét, hogy az erről szóló kutatási eredményeket júniusban állva tapsolta meg a közönség egy amerikai onkológiai konferencián.
Hét levél tizenéveseknek - Elátkozott hely? (4. levél)
Utcai evangelizációhoz és iskolai előadásokhoz készítettük először ezeket a leveleket, amiket szórólapokként osztogattunk éveken keresztül újranyomva őket. Végül egy kis füzetbe összegyűjtve is kiadtuk. Most itt is közöljük őket - a negyedik levél az "Elátkozott hely?":
Igazi és hamis kincsek
Egy különös alakú, színes kis kavics is kincs lehetett gyerekkorunkban. Gyűjtögethettünk madártollat, színes falevelet, bélyeget, képecskéket – úgy tűnik, szívünkbe van írva, hogy kincskeresők legyünk. Bármilyen életkorban vagyunk is, lesznek dolgok, tárgyak – vagy épp emberek, eszmék -, amelyek kiemelkednek a többi közül és fontossá, kinccsé válnak életünkben.
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/10
Világosság rózsafüzér 5. titok: Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát
"Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal:
Mátyás-korabeli szobrok kerültek elő Visegrádon
A Visegrádon folyó feltárások során a régészek a palotával szomszédos teniszpálya alatt a Zsigmond király alapította ferences kolostor templomának maradványaira bukkantak...
Egy olimpiai sportoló szép példája
Így is lehet: Amikor Allyson Felix, a most 38 esztendős, neves olimpiai sportoló felfedezte, hogy várandós, az elsődleges szponzora, a Nike kész volt akár 70%-kal csökkenteni a támogatási szerződését, és azt tanácsolta neki, hogy „tudja, hol a helye, és csak fusson”. Felix azonban nem fogadta el az ajánlatot...
Szeretet Földje Hírlevél, 2025. december
Kedves Testvérek!
Áldott, "szentlelkes" novemberünk volt, két Szentlélek-szemináriumban is segíthettünk a Lélekáradásnál imádságban és három Alfa-kurzuson tarthattunk előadást a Szentlélekről. Vendégünk volt Prazsák László és Csilla, megtartottuk a negyedéves lelki napunkat, írtunk mesét rajzversenyhez és elkezdtük a kétrészes előadást is a végső időkről... Néhány dologról bővebben:
Kegyelem
Egyházközségünkben pünkösdváró kilencedet tartottunk, aminek az egyik napján én beszélhettem, előtt-utána imádkoztunk, énekeltünk, ki ahogy tudott, és kértük a Szentlélek karizmatikus megnyilvánulásait is. Egy olyan sugallatot is kaptam, hogy van közöttünk valaki, aki kapott egyetlen prófétai szót az Úrtól, és az jöjjön ki és mondja el. Röviddel ezután ki is jött egy asszony és bemondta a mikrofonba azt az egy szót:
Ami jár, megadom nektek
„Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” (Mt 20,1-16a)
Bármikor bekapcsolódhatunk Isten országának építésébe, Isten szívesen lát minket.
Köszönöm Uram, hogy meghívtál és országod polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élő adás a szobából 158: Amikor Isten áttör egy akadályon
- a rövid előadás után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Ismét megnyitották a miskolctapolcai Barlangfürdőt
Ismét megnyitották a miskolctapolcai Barlangfürdőt, amelynek felújítására csaknem 1,5 milliárd forintot költöttek. Tóth-Szántai József polgármester kiemelte, a megnyitással egy biztonságosabb, korszerű és fenntartható barlangfürdőben fogadhatják a látogatókat.
