Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 2. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.A második levél:
Szeretett Testvérem!
A világ színes életet hazudik neked. A tévé, a rádió, az újságok mind-mind boldogságot ígérnek, ha megvásárolsz valamit, ha elmész valahová messzire üdülni - miért is nem érzed magad jól otthon? - vagy ha a megtelelő pártra szavazol. Új szerelmet, kibontakozást hazudik egy-egy új szexuális technika, illatszer által. Függetlenséget, szabadságot ígér... de mi a valóság? A felgerjesztett vágyak, törekvések e színes forgataga mögött pusztaság Lapul, életed pusztasága, amelyből fájdalmasan hiányzik a szeretet, ahol a belső béke helyét az unalom és nyugtalanság, a lelki növekedés helyét az ambíciók, az önzetlen kapcsolatok helyét az érdekszövetségek foglalták el. Leterheltebb vagy, mint valaha, miközben szabadnak és frissnek kell érezned magad, ha nem akarsz lemaradni... miről is? Ebben a pusztaságban csak a tömegkommunikációs eszközök hazudta délibábok csillognak, életnek nyoma sincs. Ebbe a körülötted és benned lévő pusztaságba belép valaki, hogy megmutassa a valódi élet lehetőségét.
"Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!" Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja:
"A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!"
János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Juda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a .lordón folyóban." (Máté 3, 1-6)
Nehéz elképzelni, mi volt olyan vonzó ebben az "ápolatlan" férfiben - hiszen az Írás szerint "kiment hozzá" szinte mindenki, és hallgattak szavára! Pedig ő teljes ellentéte volt annak, amit megszoktak-megszoktunk. Nem jól öltözött, nem sikeres, nincsenek mögötte vagyonok... De élet sugárzik belőle, Élet, amely mérhetetlenül több, mint az étel, ruházat, pénz, siker. Isten sugártik át rajta és az emberek ebben a tiszta fényben meglátták, hogy egy hazug világban élnek, és bűnös dolgokat cselekszenek. Megértették, hogy ha megbánják tetteiket, Isten életében részesülnek. A teremtő Istenében, Aki pusztaságukat - amellyel a pusztában szembesültek - virágzó, élettel teli oázissá tudja változtatni. Hogyan? Vízzel. Élő vízzel. A Szentlélek vizével. Ez a víz magában rejt mindent, miként a fehér fény a szivárvány összes színét. Keresztelő Szent János a prizma, amelyen keresztül meglátják ezt a mérhetetlen gazdagságot és vágyakozni kezdenek rá... De ahhoz, hogy betöltekezhessenek ezzel az élő vízzel, valami még szükséges a bűnbánaton kívül... a hit, a mélységes bizalom Istenben.
"Jézus szólt nekik: "Töltsétek meg a korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: `Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték." (János 2, 7-9)
Ezek a szolgák nagyon egyszerű, ugyanakkor teljesen képtelen dolgot cselekedtek. A násznagy bort várt, ők pedig vizet vittek oda neki! És miért? Mert Jézus ezt mondta nekik. Nem valószínű, hogy előre tudták volna, hogy csoda történik - Jézusnak ez volt az első csodatétele - a kánai menyegzőn -, nyilvános működése kezdetén. De bíztak benne, hogy tudja, mit miért tesz, tudták, hogy nem akarja őket megszégyeníteni, hitték, hogy bárhogy történik is, az lesz a legjobb, ami csak történhet. És nagyobb dolog történt, mint amit bárki várhatott! Azokba a korsókba mintegy ötszáz liter víz fért el. Ennyit változtatott át Jézus a legjobb borrá, egy harmadnapja mulató lakodalmas társaságnak. Szükség volt erre? Nem. Isten túláradó kegyelme azonban felülmúlja a szükségest, bőségesen, örömmel ad oda, ahol nyitott szíveket, ráhagyatkozó lelkületet talál. Igen, mindannyian ki vagyunk éhezve Isten jelenlétére, Isten csodáira, Isten kegyelmei bőségére. És az Úr minden korban elkészítette azokat a lehetőségeket, formákat, amelyeken keresztül kioszthatta ajándékait az embereknek.
"Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette Isten előtt, s a papság körében hagyományos szokás szerint t ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Az illatáldozat órájában az egész közösség kint várta, és közben imádkozott. " (Lukács 1, 8-l0)
Zakariás szentéletű ember volt, tiszta az Úr előtt - ezt állítja róla a Szentírás. Bement, hogy illatáldozatot mutasson be Istennek, s a nép vele együtt imádkozott. Bíztak benne, mert ismerték tiszta életét. Várakoztak, várták az Úr kegyelme megjelenését közöttük. Az "egész közösség" várta az Urat... és Isten megmutatta magát Zakariásnak. Az Úr angyala megjelent neki, s megígérte, hogy esztendőre fia lesz - a későbbi Keresztelő Szent János -, aki nagy lesz az emberek szemében, s a Messiás előtt fog járni. De az idős ember nem hitte ezt el. Bár egész életével kész volt az 'Úrnak szolgálni - mégsem hitt a lehetetlen lehetségessé válásában. Ezért megnémult mindaddig, amíg a fiú meg nem született. Hiába várta kint a nép az örömhírt, hiába várta, hogy meghirdessék neki az Úr csodáját! Zakariás nem mert hinni, s bár az illatáldozatot tökéletesen bemutatta, bár Isten megjelentette magát neki, bár megvalósult mindaz, amit az angyal neki mondott... - mégis elmaradt a megújulás, az öröm, az ünneplés, amit Isten az embereknek készített ez által. Miért? Mert nem mert hinni! Olykor mi is olyanok vagyunk, mint Zakariás...
Okosságra nevelnek minket, értelmesnek, kételkedőnek - és ez biztosan helyes. De elfelejtették megtanítani nekünk, hogy mikor kételkedjünk, milyen módon legyünk okosak, ki, illetve mi legyen a gondolkodásmódunk alapja. Ha ugyanis a világ helyett Istenre, az Igazságra építkezünk, akkor lelepleződik előttünk a világ hazugsága. Ha nem akarjuk ezt megtanulni, úgy járunk, mint Jézus korának "kiművelt emberfői", akik végül butábbaknak bizonyultak a tudatlanoknál. Bizony, a nép szemében a farizeusok voltak az ősi törvény hűséges betartói és az írástudók az egész nép tanítói! Mégis igaz volt rájuk Jézus mondása: vak vezet világtalant! Vakon vezettek tragédiába egy egész népet, mert a törvény halott betűjét hasogatták, ahelyett, hogy az élő Istenre tekintettek volna!
Jézus csodát tett szombaton, meggyógyított egy béna embert. Erre ők azt állították, hogy ez tilos, mert ez is munka, s szombaton - a hetedik napon -, tilos dolgozni. Micsoda szívtelenség, amely a beteg gyógyulásának öröme helyett - Isten csodája helyett -, megtagadná az együttérzést, az örömöt, a szeretetet a szenvedőtől - s ezzel Istent is megtagadja! S aki megtagadja az Istent, azt az ítéletkor Isten is megtagadja...
"A farizeusok erre kimentek, s a Heródes pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét. " (Márk 3, 6)
Igen, megkeményedett a szívük. Igen, megkeményedik mindazok szíve, akik - amikor választani lehet - nem Istent választják. Mert mindig vannak, akik az Isten igéjét hirdetik. Az Úr mindig támaszt apostolokat, prófétákat, papokat és pásztorokat, nagylelkű és igaz embereket, tanítókat és szerető szívű embereket. Az Ő üzenete felhangzik ma is, most is. Fogadd el a Szeretetet, változtasd meg a gondolkodásmódodat, építkezz az egyetlen valóságos alapra!
Azzal kezdtem, a világ színes életet hazudik neked. Most már tudod, hogy hazudik és amit kínál, abban a halál lesz teljessé. Aki ebben az életben a halált éli, annak a része az örök halál. Te válaszd az életet! A Szeretet életét, mert aki ebben az életben ezt éli, annak örök élete van Jézus Krisztusban.
"Azért jött, hogy tanúságot legyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa." (János 1, 7) Keresztelő Szent János azért jött, hogy tanúságot tegyen az Istenről, hogy mindenki higgyen az élet szerzőjében, Jézus Krisztusban. Keresztelő Szent János hivatása folytatódik ma is az Egyházban. Minden szentmise, minden prédikáció - elvileg - azt a célt szolgálja, hogy mindenki meglássa az Örök Fényt, Istent, s beléphessen az örök életbe. Tudom, hogy most eszedbe jut az egyházak összes bűne, amit elkövettek az elmúlt századokban. Tudom, hogy sok egyházi emberben is megláttad már a hibáikat. Valóban, emberi módon nincs mivel dicsekednünk. Az egyházak a bűnös emberek közösségei - azok is maradnak Jézus második, dicsőséges eljöveteléig. És bár minden vallásos, hívő keresztényt kötelez az Egyház a rendszeres bűnbánatra és a bűnök elhagyására - azért visszaesünk, elbukunk újra és újra. Ha az Isten kegyelme meg nem tartana, nem maradna élet bennünk. Így hát, ha dicsekszünk, nem is magunkkal dicsekszünk, hanem Jézus Krisztussal, Isten egyszülött Fiával, a tökéletes emberrel és tökéletes Istennel. Dicsekszünk azzal a tökéletes szeretettel, amellyel szeret bennünket - és minden embert! Hihetetlen, és mégis igaz: Isten annyira szeretett minket - téged! -, hogy elvállalta a kereszthalált, hogy a halála által élhessünk! Semmi nem múlt el János szavaiból: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa! A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" Istenhez az út a pusztán keresztül vezet. Ez a pusztaság a te szívedben is ott van. Mindenkinek, még a szentéletű keresztényeknek is naponta meg kell művelniük ezt a pusztát, hogy az az Édenkertté váljon, ahol az Úr együtt sétál az emberrel - miként egykor Ádámmal és Évával. Az út egyengetése a bűnbánat és a hittel való ráhagyatkozás Istenre. És megerednek az Ég csatornái és az Élő víz, a Szentlélek bőségesen árad ki életünkre. Az első mennyegzős lakoma a megtérés, az Istenhez fordulás pillanata. Az utolsó a halál, az átlépés az örök életbe. S közte egy egész élet csodája - a tiéd.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
