XIV. Leó pápa: Gyakran kérdezzük meg magunktól: ki számomra Jézus?
Augusztus 23-án, az évközi idő huszonegyedik vasárnapján a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében arra biztatta a hívőket, hogy újra és újra tegyék fel maguknak a kérdést: ki számukra Jézus, és mit jelent jelenléte az életükben. Hangsúlyozta, hogy a hitet nem egyszer s mindenkorra kapjuk, hanem mindig újra fel kell fedeznünk Krisztus arcát és evangéliumát, és életünk döntéseit összhangba kell hoznunk azzal, amit megvallunk. Kérte, hogy ne elégedjünk meg a hitről hallott közhelyekkel és megszokott válaszokkal, hanem személyes kapcsolatban ismerjük meg Jézust, és maradjunk nyitottak arra, hogy a vele való találkozás új utakra és új döntésekre vezessen bennünket. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Szeretett Testvérem! - hét levél Istent keresőknek - 1. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.Az első levél:
Hogyan imádkozzunk
Mielőtt Jézus konkrétan is megmutatná, Ő hogyan imádkozik és mit mond, még egyszer, nyomatékosan szót ejt arról, milyen az a lelkiállapot, amiben helyes és jó imádkozni és ami bizonyossá teszi, hogy Isten meghallgat minket.
Megdőlt az áramfogyasztási rekord - jól szerepeltek az alternatív energiaforrások
A markáns lehűlés következtében február 11-én este hat óra körül - , ha nem is sokkal, de megdőlt Magyarország mindenkori áramfogyasztási rekordja. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) hitelesített adatai szerint csütörtökön a 17:45 és 18:00 közötti időszakban az országos rendszerterhelés elérte a 7119 MW-ot, ami újabb történelmi rekordnak számít.
Ima az érettségiző fiatalokért
Ma kezdődnek az érettségi vizsgák. Imáinkkal mi is kísérhetjük és segíthetjük őket, ezért így imádkozzunk:
Teréz anya, II. János Pál pápa és Jézus Krisztus
Teréz anya és II. János Pál gyakran találkoztak egymással. Egy alkalommal azonban az apáca alaposan megváratta a Szentatyát. A pápa Új-Delhiben tett látogatása alkalmából találkozott India legjelentősebb egyházi méltóságaival, valamint az akkor már idős, de még mindig aktív Teréz anyával.
Könyvterveink ebben az évben
Ebben az évben is szeretnénk több könyvet megjelentetni, részben olyanokat, amelyek rég elfogytak - ezek közül többet is lehetne, de mindet nem tudjuk -, részben újakat:
Jézus érzékenyítési programja
Minden kétheti internetes „Élő adás” része az is, amikor elcsendesedünk egy kicsit, és ha ebben a csendben Isten sugall egy gondolatot, mondatot, akkor azt hangosan is elmondom (ezt természetesen mindenki szabadon megítélheti, hogy valóban a Szentlélek által kapott gondolat volt-e). Így volt ez a legutóbbi, 150. adásban is, amikor ezt a kifejezést kaptam: „érzékenyítési program”, azzal a gondolattal, hogy Jézus a nagyböjti időszakban ezt szeretné végig vinni.
Jézus velünk van
"De Jézus azonnal megszólította őket: Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!"
Jézus velünk van életünk legnehezebb időszakaiban is...
Köszönöm Uram, hogy velünk vagy és megsegítesz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pünkösd, Szeretetláng, jó példák és példaképek
Sipos Gyula előadása elhangzott az Országos Szeretetláng Imatalálkozón, Budapesten 2026. május 23-án.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Európa legmagasabb Szűz Mária-szobrát avatták fel

Európa legmagasabb Szűz Mária-szobrát avatták fel egy kis lengyel faluban. A betonszobor 55,6 méter magas, ami nagyjából két emeletes busz hosszával magasabb a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus-szobornál. A Fülöp-szigeteken felállított 98 méter magas Szűz Mária-szoborral azonban még így sem vetekedhet.
