Köztünk élő szentek
A lombardiai Casnigo városából való 72 éves Giuseppe Berardelli papi szolgálatának teljesítése során koronavírus-fertőzött lett, kórházba szállították.
Tovább dagad a BBC-s pedofilbotrány
Tovább dagad a botrány a BBC tavaly elhunyt sztárműsorvezetője, Jimmy Savile körül. A negyven éven át a brit közszolgálati tévé legnépszerűbb arcának számító Saville-t mostanra már háromszáznál is több fiatalkorú megrontásával gyanúsítják. Az ügyben nyomozó hatóságok most egy volt popsztárt, a Gary Glitter néven ismert Paul Gaddet is letartóztatták, írja a BBC.
A következő világjárvány megelőzhető lenne
Három évvel ezelőtt Daniel R. Brooks Magyarországon dolgozó amerikai kutató és magyar munkatársai kidolgozták az úgynevezett DAMA-protokollt, éppen az olyan krízishelyzetek megelőzése érdekében, amilyenbe most jutottunk. Felismerték, hogy ha csak a vészhelyzetek kirobbanása után reagál a világ, akkor nagyon nehéz megakadályozni a nagy bajt.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten és Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten október 31-én szerdán, és Törökbálinton november 4-én, vasárnap. Részletek:
Ferenc pápa: Bátran imádkozzunk, mert az Úr képes közbeavatkozni
Súlyos gazdasági nehézségeket okoz a koronavírus-járvány világszerte, ezért Ferenc pápa március 23-án, hétfőn reggel bemutatott szentmiséjét főként azokért a családokért ajánlotta, ahol a korlátozások miatt a szülők nem tudnak dolgozni menni. Homíliájában a Szentatya az imádság szerepét hangsúlyozta, melyet hittel, állhatatosan és bátran kell végezni.
Szinódusi üzenet: a püspökök elutasítják a pesszimizmust
Új-Zéland a születésig legalizálja az abortuszt
Új-Zélandon eddig a várandósság 20. hetéig volt engedélyezve az abortusz az alábbi esetekben, két orvos alátámasztása után: az anya élete veszélyben van, az anya fizikai vagy mentális egészsége veszélyben van, fennáll a kockázata annak, hogy a magzat fogyatékos lesz, vérfertőzés vagy szexuális kizsákmányolás esetén, illetve amennyiben a nőnél valamilyen fogyatékosság áll fenn.
Jó hír - csökkent az ózonlyuk mérete
Az ózonréteg természetes védelmet nyújt a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzással szemben Az Antarktisz feletti ózonlyuk - azaz az ózonréteg hiánya - idén a második legkisebb kiterjedését érte el az elmúlt húsz év alatt - állapították meg az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA), valamint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei műholdas méréseik alapján. A teljes helyreállíódás még évtizedekig tarthat.
A Szűzanya üzenete Medjugorjéból, 2012. október 25-én
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a szándékaimra. Újítsátok meg a böjtöt és az imát, mert a sátán ravasz és sok szívet bűnre és kárhozatra csábít. Gyermekeim, én a szentségre hívlak titeket és arra, hogy kegyelemben éljetek. Imádjátok Fiamat, hogy Ö betöltsön benneteket békéjével és szeretetével, amelyre vágyakoztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” (Medjugorje, 2012. október 25.)
Lopják és a feketepiacon árulják a leégett Notre-Dame köveit
Tolvajokat fogtak a felújítás alatt álló párizsi Notre-Dame székesegyházban. A két férfi, akiket a rendőrök letartóztattak, köveket akartak lopni, írja az MTI a The Parisien című napilap vasárnapi számára hivatkozva.
Pécsi Rita: Ébresztőt fújt a Lélek! – Avagy eljött a család és a személyes istenkapcsolat éve?
Az alábbiakban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását publikáljuk az otthontanulással és az újfajta életmóddal kapcsolatban:
