Margaritha nővér lelkigyakorlatáról
"Új és fontos változásra hívjuk fel a figyelmet Margaritha nővér ifjúsági lelkigyakorlatával kapcsolatban. Kérjük, adjátok tovább azoknak, akiket érdekelhet:
Ma van a Föld Napja - egy kis történelem
1970-ben kezdődött
Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.
Csontváry életmű-kiállítás nyílt meg a várban
Megnyílt a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállítás a budai Várban vasárnap este, írta az MTI.
Ferenc pápa: Mondd ki a fájdalmadat az imában, hogy ne mérgezze a lelkedet!
Harmincadik katekézisét tartotta a Szentatya az imádságról április 21-én. A mai alkalommal a szóbeli ima nélkülözhetetlenségéről, fontosságáról és jótékony hatásáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Köztársasági elnökünk felhívása
Közösen felemelve a hangunkat küldjük el egyértelmű üzenetünket a világ vezetőinek: Haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen! Bővebben:
A most költő madarak védelméért
A szaporodási és vegetációs időszakban végzett fa- és bokor kivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek, valamint a természetvédelmi, állatvédelmi és az erdőtörvényt is sértik - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Téves információk Medjugorjéval kapcsolatban
"Kedves Testvérek! Az utóbbi napok eseményei arra késztettek, hogy pár mondattal eloszlassam az esetleges kétségbeesést, szomorúságot.
Hogyan térítette meg a Szent Szűz a férfit, aki a pápa életére tört?
Bruno Cornacchiola 1947-ben még adventista volt, és a Mária-dogmák heves ellenzője; tíz évvel azelőtt pedig még terveket szőtt XII. Piusz pápa meggyilkolására. A 34 éves, háromgyerekes római férfi villamosvezetőként dolgozott.
Naponta tűnnek el migráns gyerekek...
Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől – derül ki a Lost in Europe (Elveszve Európában) nevű szervezet adataiból.
Gyere haza fiatal!
Nyílt napot tartottak vasárnap Londonban a külföldön élő magyaroknak a Gyere haza fiatal! program keretében. A rendezvényt az észak-londoni Danubius szállodában rendeztek, száznál több érdeklődő vett részt.
Történelmi jelentőségű találkozó hazánkban?
A római katolikus és az ortodox egyház 1054-ben szakadt szét, és jó húsz éve tervezik már a két egyház vezetőjének találkozását, de ez eddig valahogy soha nem jött össze. Most viszont nagyobb rá az esély, mint bármikor, a találkozó pedig akár Magyarországon is lehet.
