Napközis mesék 4. - Lali bácsi, a feltaláló
Napközis mesék – B. Bulcsú által ajánlott szereplők: Feltaláló, kutya, tetű
Sípos (S) Gyula: Lali bácsi, a feltaláló
A szomszédunkat mindenki csak Lali bácsinak emlegette, a felnőttek is, és mi gyerekek is. Csak Kati néni, a felesége mondta neki néha, hogy Lajos, de akkor azt mindig felszólító módban: Lajos! Ez olyankor történt, amikor Lali bácsi annyira elmerült valamelyik hóbortos találmányában, hogy nem látott, nem hallott, s főként, nem végezte el a feladatot, amivel Kati néni megbízta.
Fekete István: Az ima
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.
– Mondd, kisfiam...
És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.
Napközis mesék 3. - Ignác kukucskál
I. Andris által mondott szereplők: Zimándy Ignác, Éva néni, macska
Sípos (S) Gyula: Ignác kukucskál
Zimándy Ignác éjszakánként, amikor minden elcsendesült, kicsúszott festményéből, ami a róla elnevezett általános iskola egyik falán lógott, és sétára indult. Szerette az iskolát, mint ahogy szerette hajdani faluját is, aminek jótevője volt annak idején. Végigment a folyosókon, kezét húzva a falon, nézegette a képeket, benézett az osztálytermekbe, vizsgálódott, csodálkozott, hümmögött.
Napközis mesék 2. - Vasember kirándulgat
K. Zsófi által mondott szereplők: Vasember, Gollam, Gandalf
Sípos (S) Gyula: Vasember kirándulgat
Az kétségtelen, hogy korunk egyik legnagyobb feltalálója a Vasember. Mint ahogy az is kétségtelen, hogy ő a leghabókosabb és legfegyelmezetlenebb feltaláló. Azt is tudjuk, hogy az általa feltalált és megépített téridőgép egészen új szintre emeli az emberiség lehetőségeit. Nos, vajon ez a habókos zseni mire használja csodálatos gépét, amivel átlépheti a tér és az idő korlátait?
Kirándulgat. Találomra elindul valahová, minden előzetes felkészülés nélkül. Így aztán nem csoda, ha néha fogalma sincs arról, mibe csöppen bele!
Új mesesorozat - napközis mesék
Mától új sorozatot kezdünk, napközis mesék címmel. A negyedikes napközis csoportomnál minden héten egy gyerek - jutalomként, ha valami jót tett -, mondhat néhány szereplőt és én azzal mesét írok nekik. Eddig elég meglepő szereplőket mondtak, az első héten például egy fiú Lionel Messit, Pikachut (pokémon), Darth Vadert és Miki egeret kérte. Hogy ebből mi lett? Tessék:
Pillangópor Ellátó Vállalat
Vannak, akik azt gondolják, hogy a bánya mélyén dolgozni a legnehezebb. Mások szerint bárhol dolgozol is, ha a főnököd vagy a munkatársaid rosszak, akkor minden katasztrofális. Olyanok is akadnak, akik bárhol szívesen dolgoznának, csak ne legyen magasan, vagy ne legyen zárt térben, ne legyen túl hideg vagy túl meleg.
Nos, mindannyian tévednek. A legnehezebb a Pillangópor Ellátó Vállalatnál dolgozni. Már önmagában az is elég lenne, hogy a kuncsaftokkal úgy kell bánni, mint a hímes tojásokkal, tovább ne peregjen a hímporuk!
Dr. Zsákai Csilla: Kérdések
Megvakultam, hogy alig látom
árnyékodat a pusztaságon
süket vagyok, hogy alig hallom
a szózatot a tengerparton
Megbénultam, hogy lépni félek
szállni szeretne rég a lélek
megnémultam, hogy nincsen hangom
elvéreztem, most meg kell halnom
Kiszáradtam, hogy nincsen könnyem
mivel bűneim letöröljem
kihűtöttek, hogy ne lobogjak
de kikiáltottak bolondnak
Megháborodtam, hogy nem érzem
Valaki jelen van a térben
Fekélyesedik minden tályog
kívül-belül egyre csak fájok
Karácsony. Messiásra várok!"
Sípos (S) Gyula: A bálnazsírgyertya
Anyai ágon királyi családból származom. Felmenőim a tengerek és óceánok uralkodói, a nagy fehér bálnák voltak. Családfámat egészen a teremtés pillanatáig vissza tudom vezetni, amikor a bálnák és emberek megegyeztek egymással: őseim nagyvonalúan az embernek ajánlották fel az összes szárazföldet, minden gazdagságával együtt, valamint a tengerek és óceánok felszínét.
HOMOKI-NAGY KATALIN: KÉRÉS
Istenem, vigyázz reám nagyon,
mert forrongó katlan a lelkem.
Benne izzó élet kavarog:
forró vágyak, betöltetlen szeretetek, teremtő ötletek.
Az élet Tőled van, meg én is, a katlanod,
– de oly veszélyes vagyok!
Ellenőrízhetetlenül ki-ki csap a lángom,
elemészthet bármit, még magamat is.
Lantosi Nóra: Retúr
Mindig az ablaknál ült. A kerekek zakatolása megnyugtatta. Retúrt vett. Ahogy suhantak a zöld mezők, a virágos fák, egyre erősebbnek érezte magát. Mire megérkezett az állomásra már mosolyogni is tudott. Megigazította a ruháját, sminkelt, éppen indult a villamos. Csak egy megálló volt, néha lesétált. Ahogy meglátta az épületet már nyirkos lett a tenyere. Találkozott a főnővérrel, nagyon szépen evett ma is Erzsikénk, időben szólt, ügyes volt, az udvarra is kimehetett.
Lantosi Nóra: Királynő libamájjal
Két hentes sakkozott a pultnál. Az egyik egy fiatal óriás , amint meglátta, hogy vevő jelent meg a standjánál máris ugrott, hogy kiszolgáljon. A csarnok szépe várta. - Libamájat kérnék, úgy negyven dekát! – Libazsírban vagy sertészsírban tessék kisütni, úgy a jó! Már mérte is ki az adagot és becsomagolta a gyönyörű példányt. – Kézcsók! -„Matt” Ezt a játszmát ma én nyertem! Holnap revansot vehetsz! - társa belesöpörte a bábukat a dobozba, lehúzta a rolót és pakolni kezdett.