nem kétlem
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
[off]
Nem kétlem, hogy az Egyháztól eltávolodó testvérek is ugyanúgy JóIsten felé célozták be útjukat, nem kétlem, hogy fontosnak tartják Jézus egyházának sorsát ... ezért is fontos, hogy visszataláljanak az Egyházhoz, mint ahogyan az is fontos, hogy folyamatosan kötözzük és gyógyítsuk Egyházunk belső sebeit is. Jézus mindannyiunkért halt meg s ugyanazon Jézust feszítették értünk keresztre.
Pszichiátria vs. new age
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Kata!
Megkérdezhetem, honnan származnak az amerikai ,,életvédőknek külön pszichiátriai osztályokról" való ,,hírek"?
Ez eléggé nagy volumenű dolog ahhoz, hogy az ottani altermédiában nyoma legyen (én ilyesminek nem találtam eddig nyomát)?
Beszélgetni
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
SZERETNÉK ELBESZÉLGETNI VALLÁSOS TÉMÁKRÓL OLYANNAL, AKINEK SZINTÉN VAN ILYEN ÓHAJA.
Bizzuk Istenre
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Mindenesetre a téma iránti érdeklődést jól mutatja, hogy 900-1000 fő is volt a látogatók száma ezekben a napokban - mármint a vita napjaiban...
Bazsó-Dombi Attila megjelenését (ezúttal) és szavainak hatását, én, katalizátorként értelmezem.
Belenéztem a Péter által javasolt:
http://lexikon.katolikus.hu/C/c%C3%B6lib%C3%A1tus.html helyre és furcsamód némi áporodottságot éreztem ki belőle. Nem kívánom idézni - olvassátok el, akit érdekel - , de hogy vagyonelvonás (meghatározott mértékű: jó kis szembeállítása a raconalitásnak és a transzcendentálisnak!), ilyen-olyan válogatott büntetés, stb.-vel járt, ha valaki eltért.
Én sem észt osztani szólaltam meg, én is "pályán kívüli" vagyok, s mint olyan, nem kompetens. De azért kiváncsi lennék, hogy abból az 1000 látogató olvasóból vajon egy sem volt katolikus pap??? Nem volt pár perc, hozzászólni? Igen, tudjuk, h. engedelmességet vállaltak. Azért némi hozzászólást - akár anonim, hiszen ez a lehetőség is megvan - valaki érintett megoszthatott volna!...
Még talán annyit, hogy papjaink állapota is "egyfajta házasság", a szerzeteseké, nővéreké is, vagyis az Egyházi rend szentsége alatt élőké. Csak nekik nem evilági az elköteleződésük, mint pl. a Házasság szentségében élőknek...
Jómagam számos olyan papot ismerek, akiről azt gondolom, hogy biztosan boldog és kiegyensúlyozott.
Kötelességeinek, hivatásának végzésében nem gátolják olyan kötöttségek, melyek a házas embert igen. (Szt. Pálnál is van erre utalás)
Talán kicsit a "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" mintájára: aki nem egy irányban kötelezte el szívét, annak a "szívében" csak sokkal több hely van... (persze, hangsúlyozom, ezt laikusként mondom)
Ugyanakkor Ők is hús-vér emberek. Le a kalappal, aki hosszú időn át asszonyi gyengédség, személyes - nem égi - vigasztalás, etc. nélkül bírja.
Bár, jut eszembe, az én kedves párom tudna pár olyan esetet felhozni, amikor egyáltalán nem volt könnyű számára a mi kis házas viszonyunk elviselése, és persze vica verza...Szóval, független állapotú személy nyilván függetlenebb...!
Ugyanakkor Isten nem véletlenül engedte meg a Nagy Törést, a Reformáció nyomán létrejött lelkész-dinasztiák számos gyümölcsöt is termettek! Ill. bocsánat, hiszen görög katolikus családoknál is hasonlóképpen lehet...
Azzal szeretnék még kiegészíteni, hogy "nyilván" katolikus papjainknak is van - hála Istennek - családjuk ! Amíg élnek, vannak szüleik, vannak testvérek, nagynéni, nagybácsi, etc., plusz erőforrás. Hasonló kis pontatlanság, mintha valakit megkérdeznek, h. "hány családja van?", amikor csak azt szeretnék tudni, hogy hány gyermeke van az illetőnek. (No, de ezt csak mellékesen és bántás nélkül.)
Szeretetteljes üdvözlettel: Szira Judit
zárjuk le
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves moltiva és mindenki más!
Kérlek benneteket, hogy a fatimai üzenetekkel kapcsolatos vitát itt zárjuk le. Mi ugyanis sem azt nem tudjuk eldönteni, hogy volt-e hamis Lucia vagy sem (mindenki annak hisz, akinek akar), sem azt, hogy a felajánlást elfogadták-e az Égiek vagy sem, sem pedig azt, hogy most akkor ki a "valódi látnok".
Mindenki nyugodtan maradjon meg a meggyőződésében (én II. János Pállal tartok... :-))
Ráadásul az eredeti cikk egyáltalán nem erről szólt. Hagyjuk a "Mórickána mindenről ugyanaz jut az eszébe" effektust...
Kérlek benneteket, hogy ne írjatok Fatimával kapcsolatosan újabb hozzászólást, mert kénytelen leszek törölni.
Megértéseteket kérve, szeretettel: Gyula
Ad hominem
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
BDA reakciója, illetve az általa alkalmazott érveléstechnika óvatosságra int.
Ugyanis a verbális fogás, hogy a vita központi témáját gondosan kerülve a vitapartner által ejtett mellékes (akár helyesírási) hibát hosszasan ostorozza - ez se nem fair, se nem hétköznapi vitafogás (ad-hominem támadás), és ez a ,,támadási pozíciót felvevő skorpió" fogás arra enged következtetni, hogy a vitázó felek személyén kívül álló érdekek sérülnek, vagyis valami érzékeny pont lett érintve.
Tapasztalatom szerint a ,,húr további feszítése" esetén a következő lépés ilyenkor vagy burkolt fenyegetés (amiben már volt részem pár héttel ezelőtt itt a weboldalon), vagy konspirált, tulajdon elleni támadás (weblap-törés, autórongálás, ...), kiegészítve rejtett átkokkal.
Ami magát a fő témát (cölibátus) illeti, én az eddigieken felül TÖBBET ugyan mondhatok (hozhatok még egy kamionnyi linket), de MÁST nem.
ezt cikknek is!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Kata!
Ha megtennéd, hogy ezeket a tapasztalataidat leírod és elküldöd, szívesen feltenném cikként a honlapunkra! (Aláírásnak elég a monogramm, vagy annyi, hogy Kata)
Puszi!
Gyula
ui.: Sajnos a pszichológia és pszichiátria (két külön dolog) nagyon jó és nagyon rossz is tud lenni...
Személyes vélemény
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Értem. Az én személyes véleményem az, hogy kicsit meredeknek tűnnek az állítások és én magam szeretek legalább közvetett bizonyítékokat is látni az ilyen dolgokban, hogy tisztán lássak, de ha ez valóban igaz, az igen súlyos dolog.
Ismeretes a szovjet típusú ,,büntetőpszichiátria" esete, amikor a rendszer ellenségeit egyszerűen bezárták, de ezek a módszerek az internet, közösségi portálok, blogok és okostelefonok világában szerintem igen nehezen kivitelezhetőek...
katolikus-honlap.hu
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Testvérek!
A katolikus-honlap.hu szerkesztőjével kapcsolatban magam is utólag jöttem rá a neten böngészve, hogy homeopata-ügynök. Borszasztó kár, ugyanis a honlapjának anyagai többségében a külföldi hagyományhű katolikusok (főleg a kiegyensúlyozott Szent X. Piusz Papi Közösség) körében megjelent igencsak színvonalas anyagokat fordítja magyar nyelvre. A „sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (Pét 1,5-8b)
A megjelenő könyv tiszteletpéldánya
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Gyula! Öt példányt kérek.
A postai kézbesítésről lemondanék, mert a postásunk a könyvszállítást nem bírja. Inkább odalépnék a könyvesboltba érte egy alkalmas időben. És köszönöm.
mellék szál
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Péter!
Hogyha az autódat is olyan mértékben fenyegeti csak a feltörés veszélye, mint amennyire valós volt a pár héttel ezelőtti"burkolt fenyegetés", akkor nyugodtan alhatsz...Én akkor válaszoltam is, mivel nem értettem a dolog mibenlétét. Ez akkor volt, amikor II. János Pál Ave Maria előadásának webcímét és valamelyik - talán MDM - üzenetből idéztem. Mindenféle befolyásoló szándék nélkül. A válaszom rövid ideig volt csak fenn, mert Gyula letörölte.
Amúgy mindig érdeklődéssel olvasom soraidat!