De jó lenne!

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Istenem! Ha ez a Fidesz naggyűlésen elhangozhatna!

SzP-nek

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Péter! A 2 közösségi szentséget méltatlan egymás ellenében megközelíteni, és pozitív példaként egyszerűen a katekizmusból vettem 2 idézetet az Egyház hivatalos álláspontjából, mire érvek begurultál. Megnyugtatlak, részemről se érdek, se skorpió. Egyébként minden ember magából indul ki. Ha valamire, hát éppen a te mostani és előbbi hozzászólásaidra érvényes, amiket rám olvasol. Ezen kívül előbbiekben csúsztatva „érveltél”, éppen az idézett helyről a „releváns” részeket kihagyva, amit én kiegészítettem, mire begurultál. Most pedig már nem csak személyeskedsz, hanem érzelmi manipulációba is kezdesz paranoid projekcióval. Hát csak rettegj, hogy én fogom feltörni a web-lapodat, vagy megrongálom az autódat, máris teheted feljelentést hatóságoknál és a püspökömnél egyaránt. Az Úr áldjon!

gondolkodom rajta

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Gyula! Nekem az elsődleges célom a hozzászólásommal az volt, hogy elérjem, hogy a hazai intézményekbe pszichiátriai osztályokra bemenjen pap, és ne zárják össze az ördög által megszállottakat, az egyéb betegekkel. Jó lenne, ha egy kis csoport esetleg imádkozna ezekért a betegekért. A pszichiátriai osztályokon pszichiáterek és pszichológusok együttesen dolgoznak együtt. Az a nő, aki nem bírta feldolgozni, hogy férje megcsalta és emiatt emésztési gondjai voltak, szintén a pszichiátriára utalták, és a liberális gondolkodású pszichológusnő próbálta meggyőzni őt, hogy ő is keressen magának társat, így dolgozva fel a problémát. Kedves Péter! Nos, hogy Amerikában igaz vagy sem amit írtam, magam sem tudom ellenőrizni. Ami itt arról magad is meggyőződhetsz, ha elmész egy ilyen osztályra. Nem mindegyik zárt osztály. A legnagyobb probléma, hogy még határozott kérésre sem mehet be pap. Vagyis, én kértem, hogy hívjanak hozzám papot, mert nagyon féltem az illető személytől, mégsem tették meg. A zárt osztályra pedig bárki bekerülhet. A nem zárton mellettem feküdt egy idős hölgy egy magas "rangú" püspök nagynénje, aki amiatt került a zártra, mert a szomszédai nagyon zaklatták, és félelmében bepisilt. A zárton pedig együtt vannak férfiak és nők. Nincsenek elkülönítve. Ezt a hölgyet, amikor begyógyszerezve feküdt, akkor a zárton egy férfi beteg társa megerőszakolta. Egy katolikus nagyon vallásos idős hölgyről van szó, akinek a zaklatását nem vette komolyan a magyar rendőrség, végül a pszichiátrián kötött ki a jogos félelmei miatt, később meg azért kezelték tovább, mert a megerőszakolásból következően még mélyebb lelki sérüléseket szerzett. Nem tudom, hogy unokaöccse a püspök szerzett-e róla tudomást, de ez a néni akkor már 2 hónapja feküdt a kórházba, és hiába szeretett volna papot, nem teljesítették a kérését. Az eseteket sajnos sorolhatnám. Együtt fekszik a 14 éves drogos tinédzser, a férj által bevitt idős feleség, mert nem bírta feldolgozni, hogy 35 évi házasság után férje elhagyta, és a jósokat megjárt megtévelyedett. Azt is értem, hogy mindenki nem katolikus, és nem vallásos, de aki kéri, az hadd jusson szentségekhez. Végezetül Kedves Péter! Én nem csodálkozom, hogy az internet és okos telefon világában ilyenről nem olvasol. Nekem is két évnek kellett eltelni ahhoz, hogy így anonim meg merjek szólalni róla. Aki megjárja a pszichiátriát, mindegy, hogy milyen okból, azt megbélyegzi a társadalom, szűkebb és tágabb környezete egyaránt, ezért nem szívesen beszél róla, de az elmúlt két év alatt próbáltam megtalálni ennek a jó oldalát is. Ott tapasztaltam meg a szenteltvíz csodás erejét, és nemcsak az ördögtől megszállott esetében. Elrettentő példának megmutattak nekem egy idős 70 év körüli nénit, aki a sok-sok nem alvás miatt haldoklott. A nem alvás nála is azt eredményezte mint nálam, hogy nem tudott a végén már enni sem, a végét járta. Az ápoló aki odavitt az ágyához, mondta, hogy estére már halott lesz. A néni alig szuszogott. Mondta, hogyha nem alszok én is így fogok járni. Megkérdeztem, hogy ott maradhatok-e az ágyánál, és adhatok-e neki vizet. Mondta, hogy felőle, se nem árt már se nem használ. Leültem az ágyához, és imádkozni kezdtem. Mint már írtam papra esély sem volt. Aztán óvatosan a néni szájába csöpögtettem a szenteltvizet. A csoda megtörtént, pár perc múlva a néni kinyitotta a szemét, és én tovább adtam a vizet és tovább mondtam a rózsafüzért. Ez délután volt. Estére a néni felült és vacsorázott, pár nap múlva pedig egyedül felkelt az ágyból. Kérlek imádkozzatok azokért a betegekért, akikhez pap nem tud bejutni. Kedves Gyula! Ha ismersz olyan papot, aki szívesen menne ilyen betegekhez, személyesen is tanúságot teszek neki történetemről.

így ne

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Testvérek! Kérlek benneteket, így ne folytassátok tovább a vitát. Azt gondolom egyébként is, hogy minden érv elhangzott pro és kontra, ami alapján bárki megfontolt véleményt alkothat. Feltettem egy idézetet egy Ferenc pápával készült interjúkötetből, azt gondolom, az szolíd vélemény és jó mérték lehet mindannyiunk számára. Békesség mindenkinek! Imával és szeretettel: Gyula

Kedves Testvérek! Reményem szerint most könnyedebb stílusban!

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
A fent említett katolikus-honlap.hu szerkesztőjével nem szeretnék találkozni, mert nem tudom, hogy ellenség-e, avagy testvérem Krisztusban? Mert ha megesne az a borzasztóság, hogy valamely nem hivatalos gyógymód alkalmazója elnyerné elismerő pillantásomat hol minemű tudományos szinvonalú szövegfordításokkal, bizony alig tudnék meglenni roskadozó lelkem bánatával, úgy szomorkodnék. Bizony, bizony mondom, ettől már csak az a még borzasztóbb, ha az a hűen fordító sapka nélkül járna.

vita

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Ez a kérdés szerintem abszolút alkalmas a vitára, mert sok izgalmas érvet lehet felhozni pro és kontra, vártam is már régen, hogy katolikus testvérekkel vitatkozhassam róla - igazán kár, hogy így elszabadultak az indulatok, és adok-kapok lett belőle. Én egyrészt nem szeretnék még vélemény szintjén se döntőbíró lenni a kérdésben, ezt azokra hagyom, akiket érint, és akik dönthetnek: a papokra, püspökökre. Másfelől viszont áttételesen mindannyian érintve vagyunk, lehetünk, mondjuk ha a fiam felnő, szembe kell-e majd néznie még a papság-házasság dilemmájával? Én örülök neki, hogy beszélni kezdünk róla, hogy a cölibátus nem dogma, csak hagyomány, tulajdonképpen zsinati döntés kérdése, és bizonyos rítusokban teljesen legitim a házasság és az áldozópapság együtt. Úgy látom, hogy a cölibátusnak vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Egyfelől nyilvánvaló, hogy az, aki nem viseli a családdal felelősséget, az teljesebben, egész lényével tud szolgálni. Ha valaki családosként adja oda magát egészen a papi szolgálatnak, akkor pedig a családját károsítja meg. Abban is biztos vagyok, hogy az az életböjt, amit a szexusról és a női törődésről való teljes lemondás jelent, nagy áldás tud lenni egy pap életében. A mérleg másik serpenyőjében azt látom, hogy vannak olyan papok, akiknek végül nem sikerül tartani a cölibátust, kiugranak, vagy bennmaradva csábítanak el másokat. Ha nem is gondolom, hogy ez nagyon gyakori lenne, ha egy ilyen is van, az is sokkal-sokkal rosszabb, mint ha házasságban normálisan kiélhetné a normális nemi késztetéseit. Kérdés persze, hogy a házasság megelőzné-e ezeket az eseteket. Valószínűleg nem minden esetben, amire az is utal, hogy protestáns lelkészeknek sem mindig marad ép a házassága. Ami nálam többet nyom a latban, hogy nem egy - amúgy nagyon rokonszenves és hiteles - embert ismerek, aki komoly hivatást érzett a papságra, csak éppen ilyen hivatást érzett a családapaságra is, és az utóbbit választotta. Van, aki diakónus lesz, de ha Görög katolikus lenne, akkor áldozópapunk is lehetne. Talán kicsit kevesebb ideje lenne a szolgálatra, mint cölibátusban, de biztosan több, mint így.

SzP-nek még

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Péter és mind! Sipivel kérlek minden kedves Titeket, hogy a vita folytatásáért ne vádoljátok meg a vitapartnereiteket, hanem győzzétek meg őket, ha van alkalmas érvetek, meggondolásotok. Valóban jó téma ez és Őszentsége, Ferenc pápa mai vitaindítása alkalmassá teszi a mi témánkat is a közelebbi vizsgálatra. Nem a fenyegetőzésre és a személy megvetésére, hanem, ha van, az illő gondolatok egybevetésére. Ha ez javul, akkor mindenkinek hálás leszek, mert a témánk nagyon szép. Szeretném folytatni a társalkodást, ahogy vélem, Sipi is szeretné. Jelen megszólalásom igaz témája, az Istenközelség köszöntése és a vele egy idejű, a házasságban élő személy emberszeretete, házastársi szolgálata. Mind a kettő szeretet élet, Isten kedve szerint való élet. A két örvendezés, ti. Istenben és az embertársunkkal együtt élve, mindkettő Istent dicséri. Amikor a hagyomány megengedi a kettőt egy időben élni, az más, mint amikor a hagyomány nem engedi meg Isten szolgálata mellett az élet közvetlen, test szerint való örvendezését. Valahogy ezen az úton szeretném folytatni ezt a párbeszédet.

Köszönöm és megint köszönöm

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Láttam a vihart és megértettem, hogy ez a vihar nem értem jött, mert én a békét hordozom. Így ismerlek téged is, a Szeretetláng szolgálatában, a Szent Szűz nagyon szeret téged és mind azokat, akik veled munkálkodnak Szent Fia ügyében. Ezek a viharok nem értetek jöttek, mert ti a békét hordozzátok. Tulajdonképen a hálaadás illik ide, mert az Úr, az Ő Végtelen Fölségében reánk tekint é szeret. Ez a szeretet része a teremtésünkben megnyilvánult erőnek és megtart. Uram, legyen meg a Te Szent Akaratod.

Mária szobor Budán

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Istennek hála formálódik Pio atya próféciája.

még egy szempont

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Testvérek! Teológiailag nem vizsgálva a kérdést, hanem csak a mindennapok szintjén azon gondolkodtam, hogy egy családban élő pap nekem nagyon sokat tudna segíteni. Előfordul, hogy az élet nem annyira egyszerű, a családban vannak kisebb, sőt néha nagyobb, komoly bajok is. Ez érintheti a kamaszodó gyerekekkel való kapcsolatot, a házastárssal való kapcsolatot. Bizony nagy segítség lenne, ha olyan paphoz fordulhatnék, aki maga is átéli ezt a közösséget, lelkileg és testileg is. Persze igen nehéz elképzelni azt is, hogy számtalan gyerek, éjszakázás mellett hogyan látnák el a pásztori feladatokat, őriznék meg a szerelmet stb.. Mert azért a legtöbb munkahelyről az ember hazamegy és leteszi a lantot. De a lelkipásztorok tényleg mindig szolgálnak.

Legyetek szentek, mint Mennyei Atyám is Szent

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Örülök, hogy eljutottunk a szentségi házasságig, legalább is a vágyakozásban. Pontosan ezt rendeli az Anyaszentegyház és a Házassági fogadalomban ennek a reménye kap vallomást, ez a házastársak szent feladata. Ebben az ideális házasságban helye van a papságnak, és ez külön vélekedésem, a Katolikus Egyház tagjai számára is. Ez pedig az eredeti papság, amely a szeretetből és teljes odaadásból való. Egyházunk erre az útra indít, amikor megáldja a házastársi fogadalmunkat. Milyen nagyszerű, hogy megvannak az alkalmas tanításaink ebben a nehéz időben! Legyen áldott az Úr Neve!