Bolond világ - perli a szüleit, hogy adjanak több pénzt
A Londonban élő jogi szakember azt várta, hogy a bíróság utasítsa szüleit, hogy továbbra is adjanak neki pénzt.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban 2014. március 21. péntek, 17.00 órától. Részletek:
Óriáshullámok teszik kaotikussá a magyarországi időjárást
Egyre enyhébb teleket, extrém hidegbetöréseket, őszi és tavaszi negatív csúcsokat, valamint pontatlanabb előrejelzéseket ígér a klímaváltozás Magyarországnak. Meteorológus segítségét kértük (24.hu) a légköri folyamatok változásának megértéséhez.
Ukrajna - elraboltak egy görögkatolikus papot
Mykola Kvych ukrán tábori lelkészt a szevasztopoli templomból a Szent Liturgia bemutatását követően ismeretlen helyre hurcolták az oroszbarát csapatok. „Az emberrablás minden érintett számára szörnyű” – nyilatkozta Borisz Gudziak ukrajnai görögkatolikus püspök. „Ami történt, az Istentől eredő emberi szabadság és méltóság súlyos megsértése – mondta a püspök, kifejezve megrendültségét és aggodalmát az emberrablás hírére.
Hálát adunk Istennek mindenért – Beszélgetés az aranylakodalmas Sillye házaspárral
Az aranylakodalmára készül Sillye Jenő, a hazai evangelizációs zene megteremtője és felesége, Gerber Julianna. Ötven évvel ezelőtt, 1970. október 10-én fogadtak egymásnak örök hűséget az újpest-kertvárosi Szent István-templomban. Öt gyermekük született, és eddig kilenc unokájuk. A jubiláns házaspárral telefonon beszélgettünk.
Szép új világ - szmog-pótlék a Kínában dolgozóknak
"A hétvégén egy vezető kínai környezetvédelmi illetékes elismerte, hogy a légszennyezés szinte az összes kínai nagyvárosban meghaladja az egészségügyi határértéket." - A nagy globális cégek közül elsőként fizet kompenzációt a Panasonic a Kínába küldött dolgozóinak az ottani légszennyezés miatt. A vállalat a közelmúltbeli munkaügyi tárgyalásokon utalt arra, hogy kifejezetten a szmog miatt egészíti ki a Kínába utazó alkalmazottai bérét.
Szent Henry Newman a tökéletesség útjáról
"Ha azt kérdezed, mit kell tenned, hogy tökéletes legyél, azt felelem...
Azonnali beszédfelismerés és -fordítás felé halad az internet?
Douglas Adams Bábel-hala lehet az internet új nagy dobása – legalábbis ezt állítja Nigel Shadbolt, a Southamptoni Egyetem mesterséges intelligencia kutatója. A Galaxis utikalauz stopposoknakból ismerős Bábel-hal egy olyan eszköz lenne, ami képes beszédfelismerés alapján azonnal fordítani bármilyen két nyelv között.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Tahitótfaluban
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Tahitótfaluban, a római katolikus templomban 2014. március 16. vasárnap 8 órától. Részletek:
A műanyag eső az új savas eső
A ma már szinte mindenhol megtalálható mikroműanyagok az esővízben is ott vannak, és a műanyag eső az érintetlennek hitt tájakat is szennyezi. Egyre többet tudunk a természetbe kerülő műanyag szemét sorsáról, és arról, hogyan utazzák körbe a világot a légkörtől a tengerfenékig a szabad szemmel láthatatlan műanyag darabkák. Arról megoszlanak a vélemények, hogy az egészségre mennyire ártalmasak, de az biztos, hogy ezzel a problémával még rengeteg teendőnk lesz.
Éhen halnak a madárfiókák a klímaváltozás miatt
A madarak, mint minden más állatfaj, igyekeznek alkalmazkodni a klímaváltozás okozta körülmények változásához. A Cornell Egyetem és a Max Planck Intézet közös kutatása szerint ez azonban nem mindig jelent jót: az odúfecskék (Tachycineta bicolor) például egyre korábban költ, a fiókák korábban bújnak ki a tojásokból, ez azonban komoly veszélybe sodorja őket – írja az Eurekalert.
