Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért? – Tíz tanács II. János Pál pápától Rózsafüzér Királynője ünnepén
II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben konkrét, gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban.
Megnyíltak a nyilvánosság előtt a Castel Gandolfó-i kertek
Van olyan, aki legalább egyszer az életben ne akart volna sétálni a pápa kertjeiben – ezeken a titokzatos és gyönyörű helyeken? Ferenc pápa most mindenki számára elérhetővé tette ezt az álmot: döntése nyomán a Castel Gandolfó-i kertek megnyíltak a nyilvánosság előtt – tájékoztatott a news.va.
Pietro Parolin bíboros a Kínai Katolikus Egyház helyzetéről
A Szentszék és a Kínai Népköztársaság által 2018-ban aláírt ideiglenes megállapodás, mely a püspökök kinevezését érinti, csak kiindulási pont. Folytatni kell a párbeszédet – hangsúlyozta nyitóbeszédében a vatikáni államtitkár Milánóban, a Pápai Külmissziós Intézet központjában tartott konferencián, melyet abból az alkalomból rendeztek, hogy a misszionáriusok 150 éve vannak jelen Kínában.
Gyalogos Szeretetláng-keresztút
Gyalogos Szeretetláng-keresztút ÁPRILIS 5-ÉN (SZOMBATON), 11-16 óra között Budapesten. "Azon az útvonalon járjuk a keresztutat, melyen a Szeretetláng-üzeneteket kapó Erzsébet asszony is járt, miközben a kis házához - melyben az Úr és a Szűzanya szólt hozzá - köveket hordott, hogy a falakat kívülről beburkolja." Részletek:
Natália nővér és az engesztelő kápolna története
"Akarom, hogy az engesztelő kápolnát felépítsék!"
„Amennyiben ezzel, és egyéb terveimmel ellenkeznek, annyiban késni fog a béke és a kegyelem.” (Jézus üzenete Natália nővéren keresztül)
Szomorú hír: A belga király aláírta a gyermekek aktív eutanáziáját lehetővé tevő törvényt
Fülöp belga király március 2-án aláírta azt a parlament alsóháza által február 13-án elfogadott jogszabályt, amely a világon elsőként a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek számára is lehetővé teszi, hogy kérjék orvosuktól a halálba segítést – jelentették belga hírportálok. Fülöp belga király azt követően hagyta jóvá a sok vitát kiváltó jogszabályt, hogy csütörtökön a belga királyi palotának átadtak egy petíciót, amelyben kétszázezer európai polgár kéri a királyt, hogy ne ellenjegyezze a törvényt.
Radikális fordulatot sürget Ferenc pápa az új enciklikájában
Radikális nemzetközi társadalmi, politikai és gazdasági fordulatot sürget, többek között a piacgazdaság újragondolását, valamint az ENSZ reformját is szorgalmazva Ferenc pápa harmadik, Mindannyian testvérek című enciklikájában, amelyet vasárnap hoztak nyilvánosságra.
A Szűzanya 2014. március 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek, édesanyaként jövök hozzátok és azt szeretném, hogy bennem, mint édesanyában otthonra, vigasztalásra és megnyugvásra találjatok. Ezért gyermekeim, szeretetem apostolai, imádkozzatok. Imádkozzatok alázatos buzgósággal, engedelmességgel és az Atyába vetett teljes bizalommal.
Létrejött az Árpád-ház program megvalósítását irányító testület
Megalakult az Árpád-ház program megvalósítását koordináló testület, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása.
Szkepszis és fanatizmus a koronaválság idején
Job (Getcha) telmesszoszi érsek nyilatkozata: "Az elmúlt kilenc hónapban az egész világot megrengető koronavírus-járvány a fanatizmus különböző formáit is magával hozta. A szkeptikusok például különböző összeesküvés-elméletekre hivatkozva elutasítják a tudomány álláspontját. Az emberi jogokra hivatkoznak, de inkább csak önös szabadságuk foglalkoztatja őket, nem pedig a társadalom boldogulása. Nem fogadják el a kötelező maszkviselést, és vitatják, hogy szükség lenne vakcinára.
Így érhetnénk utol a Nyugatot tíz év alatt az IMF szerint
Jelentős infrastrukturális szakadékot kellene leküzdenie a kelet-közép és délkelet-európai régió országainak, ha az EU fejlettebb felét utol szeretnék érni. A következő 10 évben ennek a lemaradásnak a felének ledolgozásához is évente a régió GDP-jének 3-8 százalékát kellene erre költeni, ha nem többet. A jó hír, hogy a kelet-közép-európai régió kicsit jobban áll, ekkora arányú éves beruházással Magyarország és a régiós társai akár utol is érhetnék az EU régi tagállamait 10 év alatt - ha jobban menedzseltek lennének a projektek és nem lenne korrupció - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb elemzéséből.



