Értetlenek maradhatunk
"De azok nem értették meg Jézus beszédét, és igazi értelme rejtve maradt előttük." Lk 9,43b–45
A Szentlélek megvilágosító kegyelme nélkül Jézus szavait saját okoskodásunkkal csak félremagyarázzuk.
Jöjj Szentlélek és segíts, hogy megértsem, és életemben megvalósítsam Jézus Krisztus tanítását! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Új hungarikumok - röviden
Hungarikum lett idén a máriapócsi nemzeti kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor, továbbá a magyar citera és citerajáték, a Kárpát-medence hagyományos fejfái, a székelykapuk, a Rákóczi-túrós, a tokaji írótábor, a teqball, a szentkirályi ásványvíz, valamint a Zema porcelánékszer.
Ferenc pápa: Jézus felvitte emberségünket az Atyához, és ma is közbenjár értünk!
Május 21-én délben mintegy huszonötezer hívővel és zarándokkal imádkozta el a Szentatya a húsvéti idő Mária-imádságát, a Regina caelit. Beszédében az értünk imádkozó Jézusra hívta fel a figyelmét, és arra bátorított, hogy mi is járjunk közben másokért. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A szeretet ára
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” (Lk 9,18–22)
A szeretet mindig szenvedéssel jár, minél jobban szeretünk, annál inkább.
Segíts Uram, hogy ne meneküljek el a Szeretet kihívásai elől! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az államfő is aláírta a pedofilellenes törvényt
Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését, miután értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.
Hajókat süllyesztenek el kardszárnyú delfinek
Három hajót süllyesztettek el a közelmúltban kardszárnyú delfinek Európában, az Ibériai-félsziget partjainál, a szakértők szerint ez a viselkedés terjed az állatok között – írja a Live Science.
Kicsoda Jézus?
Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem... Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” (Lk 9,7–9)
Segítenünk kell, hogy a világ fiai keressék és meg is találják a helyes választ arra, hogy kicsoda Jézus.
Te vagy Uram, Jézus, a megváltó Krisztus, az élő Isten Fia! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Globális felmelegedés, helyben - röviden
Vízkorlátozás lépett életbe Budakalászon és nyolc másik budai településen, miután a víztároló medencék vízszintje jelentősen lecsökkent. A lakosság ugyanis túl sokat locsol, túl sok vizet vesz igénybe, így a tavalyihoz képest duplájára nőtt a vízfogyasztás. A hétvégén Pécelen alakult ki vízhiány, a helyi önkormányzat pedig büntetést szab ki azokra, akik vezetékes vízzel locsolják a kertet...
Hirdették az Örömhírt
"Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket." (Lk 9,1–6)
Isten szeretete gyógyít, szabadít, megújít - már ha van, aki elvigye az embereknek az Örömhírt.
Drága Jézus! Add, hogy a Te gondolataidat gondoljam, a Te szavaidat szóljam, tetteidet cselekedjem, szívem és életem egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A tudósok rájöttek, mi zavarja nagyon a méheket
Argentin és chilei tudósokból álló nemzetközi csapat megállapította, hogy a nagyfeszültségű távvezetékek oszlopainak elektromágneses sugárzása ellehetetleníti a méhek beporzó tevékenységét.
Szivárványos foci - röviden
Nem fog szivárványszínekbe öltözni a müncheni Allianz Arena a szerdai német–magyar meccsen. Az UEFA csak a megbeszélt egységes dizájnt engedi az Eb-helyszíneken.
