Megesett rajta a szíve
"Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: Ne sírj!” (Lk 7,11–17)
Jézus feltámasztja a szegény özvegy halott fiát - még a legnagyobb csodáka is képes a szegény szenvedőkért.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az MKPK Titkárságának közleménye
Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra. A szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival, és más magas rangú állami vezetőkkel.
Terminátor - a mesterséges intelligencia a háborúban
„A mesterséges intelligencia a legmélyebb változást eredményezi az emberiség történetében.” - a telex.hu részletes írása arról, hogyan használják a mesterséges intelligenciát a háborúban és ez milyen következményekkel jár:
Jézus védelmez
"Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól."
Jézus még a halála előtti imájában is ránk gondolt és minket védett.
Drága Istenünk! szabadíts meg minket a gonosz minden kísértésétől és befolyásától - mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Püspöki vélemény a pápalátogatásról - röviden
Beer Miklós nyugalmazott püspök szerint nem érdemes a politikát beleszőni abba, hogy Ferenc pápa eljön a NEK zárómiséjére, mivel eredetileg sem volt arról szó, hogy a pápa protokolláris látogatást tesz Magyarországon. Beer Miklós ettől függetlenül úgy véli, hogy Ferenc pápa találkozhat Orbán Viktorral és Áder Jánossal, ha a miniszterelnök és a köztársasági elnök ott lesz a Hősök terén, akkor üdvözlik egymást és kezet fognak...
Pár kilométerre a lövésektől – Ferenc pápa ajándékát is elvitte a két magyar pap az ukrán frontra
Szkoropádszky Péter és Fülöp János atyák Kárpátalján szolgálnak görögkatolikus papként; a háború kezdete óta igyekeznek támogatni menekülteket, Ukrajnában maradt civileket, híveket, magyar ajkú testvéreiket. Május elején egészen a frontvonalhoz utaztak Szumi megyébe, hogy együtt imádkozzanak a katonákkal és elvigyék nekik az Evangélium üzenetét és vigasztalását.
Nagy öröm a mennyben
"Mondom nektek, nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon..." (Lk 15,1–32)
Mindannyian bűnösök vagyunk, Isten irgalmára szorulunk, bziony, meg kell térnünk bűneinkből.
Atyánk, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a menybe a lelkeket! Ámen. (S)
---
Frissült az alkalmazásunk! Aki már letöltötte, a továbbiakban nem fogja látni a letöltésre buzdító írást az üzenetek végén.
Vasárnap lelki nap Szigetcsépen
Jézus csodálatos személyisége - lelki nap Szigetcsépen, a Római Katolikus Templomban (Szigetcsép, Fő u. 67) 2021. június 13. vasárnap, 9.00 órától. Közös ima, előadás, közbenjáró imaszolgálat, szentmise... részletek:
Hit és szeretet
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,13–17)
Megtörtént az elképzelhetetlen: a halhatatlan Isten halandóvá lett és még a halált is elvállalta, értünk.
Drága Istenünk! Kérünk, add meg a kereső embereknek hit ajándékát, bennünk pedig növeld a hitet, hogy egészen Tiéd lehessünk! Ámen. (S)
---
Frissült az alkalmazásunk! Aki már letöltötte, a továbbiakban nem fogja látni a letöltésre buzdító írást az üzenetek végén.
Az EU a mesterséges intelligencia szabályozásáról
Az Európai Parlament (EP) szakbizottságai csütörtökön elfogadták a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására vonatkozó első uniós szabályozás megalkotását célzó tárgyalási álláspontjukat. Ennek részeként amelyben új átláthatósági és kockázatkezelési kötelezettségeket írnának elő az emberközpontú és etikus európai fejlesztések biztosítására – írja az MTI.
„Vegyétek, ez az én testem!” – 78 országból csatlakoztak a világméretű imalánchoz
Több tízezer hívő imádkozott együtt szerte a világon templomokban, kápolnákban, és otthonukból is sokan bekapcsolódtak június 5-én, úrnapja ünnepének szombatján a szentségimádási és imaalkalomba a budapesti eucharisztikus kongresszus szervezőinek meghívására.
