A szent koldus
A Nagy Csoda.és a Jel
A Nagy Csoda - a garabandali Szűzanya-jelenések szerint - a Figyelmeztetés után következik, amit Conchita naplója egy részében jelez. Mindaz, amit az eseményről tudunk, az alábbiakban foglalható össze:
Globális változások: valóban megkezdődött a hét pecsét feltörése? – Második rész
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a b?n, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az id?k jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét z?rzavaros id?szakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük.
No lám, az ősemberek és a gyógynövények
A neandervölgyi ősemberekről alkotott eddigi képünket - és egyáltalán, amit erről az iskolában nekünk tanítottak -, lassan a sutba vághatjuk. Az elmúlt években kiderült, hogy a neandervölgyi ember egy időben élt a homo sapienssel, aztán az is, hogy ismerték egymást és a kapcsolat nem korlátozódott a távolból való integetésre (kimutatták a génkeveredést), a bizonyítékok szerint erős kultúrával rendelkeztek, és most megdőlni látszik az is, hogy csak húsevő vadászok lettek volna - az alábbi cikk szerint növényekből levest főzték és ismerték a gyógynövényeket is - lehet, hogy a bibliai leszármazás-történetben több az igazság, mint a tudósok eddig tudni vélték?
Globális változások: valóban megkezdődött a hét pecsét feltörése?
Kilenc lépés a biztos depresszió felé
Az első keresztényüldözés története
Pontosan 1948 évvel ezelőtt, időszámításunk szerint 64-ben tűz ütött ki Rómában a július 18-ról 19-ére virradó éjszakán. A lángok hat napig tomboltak, de a gyújtogatással megvádolt Nero haragja még rettenetesebb volt, és ehhez bűnbakokat is talált: elindította a történelem első keresztényüldözését. A történteket Dominic Sandbrook brit történész, a BBC History állandó szerzője idézi fel.
Az angyalokról
Amit a Szentírás és a teológia mond az angyalokról + angyal-imák:
Remény Háza: hajléktalansorsok egy pécsi plébánia kezében
Mit bánnak a leginkább a haldoklók?
Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. Íme:
A gonosz hatása alatt álló emberek
Gabriele Amorth atya, "Róma ördögűzője" így ír erről: