Bíborosok nemet mondanak a pápának a polgárilag újraházasodók megáldoztatására

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. szeptember 18. csütörtök

Ferenc pápával szembeni állásfoglalásnak számít az a könyv, amellyel a Vatikán néhány jelentős bíborosa nemet mondott az elvált, majd polgárilag újraházasodó hívők megáldoztatására, ami az egyházfő által októberre meghirdetett püspöki szinódus egyik témája lesz.

Kitartani a krisztusi igazságban – Házasság és áldozás a katolikus egyházban címmel október elsején jelenik meg Olaszországban és az Egyesült Államokban az a kötet, amelyet öt bíboros és négy tudós írt azzal a nézettel szemben, hogy a templomban házasodó, de elváló, majd polgári házasságot kötő hívők esetében az új kapcsolat ne legyen akadálya áldozásuknak. Az új – csak polgári – házasságot ugyanis az egyház jelenleg házasságon kívüli kapcsolatnak tekinti.

Az elváltak áldoztatásáról Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke beszélt a februári rendkívüli konzisztóriumot megnyitó felszólalásában, amire  Ferenc pápa  kérte fel. A válni és polgárilag újraházasodni nem feloldhatatlan bűn – hangoztatta Kasper bíboros. A Corriere emlékeztetett, hogy a pápai nézeteket képviselő Walter Kasper felszólalása akkor 85 nem, 15 igen szavazatot kapott.

Az októberi családi szinódus kezdete előtt négy nappal megjelenő könyv határozott nemet mond az elváltak és polgárilag újraházasodók megáldoztatására.

A könyv szerzője öt bíboros és négy tudós: Gerhard Müller német bíboros, az egyház doktrínáját felügyelő Hittani Kongregáció prefektusa, akit XVI. Benedek nevezett ki, Raymond Leo Burke amerikai bíboros, az Apostoli Szignatúra legfelsőbb bíróságának prefektusa, Walter Brandmüller német bíboros, a Történettudományi Pápai Tanács elnöke, Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek, II. János Pálhoz közeli teológus és Velasio De Paolis olasz bíboros, a gazdasági prefektúra elnöke, a Krisztus Légiója Kongregáció pápai megbízottja. További négy tudós írása egészíti ki a könyvet, amelyet Robert Dodaro, a római Augustinianum patrisztikai intézet igazgatója állított össze.

„A szinódus közeledtével várható volt valamilyen meglepetés: és a meglepetés megérkezett” – vélte a Corriere. Az olasz napilap szerint a könyv felszínre hozza a Ferenc pápát övező „ellenségességet”, amelyet a pápa „jezsuita közönnyel” fogad.

Október 5. és 19. között tartják a Vatikánban a püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlését A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel.  Ferenc pápa  a szinódus főrelátorává Erdő Péter bíborost nevezte ki.

Ferenc pápa vasárnap húsz párt adott össze a Szent Péter bazilikában, közöttük eddig élettársi kapcsolatban élőket és már gyermekeseket is.
(MTI, bonumtv)

Hozzászólások   

#8 lausdeo 2014-09-30 10:22
Megértem, hogy nemet mondanak, de hiába teszik, ugyanis senkire sincs ráírva, aki kimegy áldozni, hogy előzőleg kilépett-e a szentségi házasságából vagy sem. Szerintem nem ez a megoldás. Inkább el kellene mondani az embereknek az igazságot, azt, hogy mit jelent a szentségi házasság felbonthatatlan sága és hogy milyen következményekk el jár, ha Isten akaratával szembeszegülnek .
#7 Nikodémus 2014-09-28 23:12
Az elváltak és polgárilag újraházasodotta k áldoztatásának engedélyezése az október 5–19. közötti püspöki szinódus egyik központi vitatémájának ígérkezik, az üléstermen belül és kívül is. A katolikus egyház tanítása kimondja, hogy azok, akik az előző egyházi házasságuk érvénytelenítés e nélkül kötöttek újra polgári házasságot, csak abban az esetben járulhatnak szentáldozáshoz , ha új partnerükkel „fivérként és nővérként”, a szexuális együttléttől tartózkodva élnek együtt.

„A lelkipásztori gyakorlat nem mondhat ellent az egyház tanításának” – írja Pell bíboros, Sydney volt érseke az Ignatius Press kiadónál október 1-jén megjelenő új könyve, a The Gospel of the Family (A család evangéliuma) előszavában. „Úgy nem tudjuk megőrizni a házasság felbonthatatlan ságát, ha megengedjük, hogy az újraházasodotta k is magukhoz vegyék az Eucharisztiát.”

A bíboros könyvében az egyház hagyományos tanításának világos újrafogalmazásá ra kéri a szinódust, elkerülendő egy olyan széles körű tiltakozáshullá m kibontakozását, mint ami 1968-ban történt, amikor VI. Pál pápa megerősítette a fogamzásgátlást elítélő katolikus tanítást.

Az októberi szinódusra készülő Pell új kötetében így fogalmaz: „Minél hamarabb veszik tudomásul a megbántottak, a langyosak és a kívülállók, hogy alapvető doktrinális és pasztorális változásokra nem kerül majd sor, annál könnyebb lesz megelőzni és eloszlatni az ilyen és ehhez hasonló tanítások megerősítését követő csalódás okozta felháborodást.”



Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/news/pell-biboros-az-elvaltak-es-ujrahazasodottak-tovabbra-sem-aldozhatnak-majd-/
#6 mari 2014-09-26 21:09
Nekem is volt olyan élményem mint Tündének – éreztem, hogy nem vagyok „elég tiszta” a szentáldozáshoz , és mégis beálltam a sorba annyira vágyakoztam a segítő kegyelemre. Meg volt egyszer olyan is amikor a sorban lassan haladva arra gondoltam mennyi minden ügyemben fogok segítséget kérni – aztán a szentáldozás után letérdelve lehajtottam a fejemet mert szégyenkezést éreztem, és rögtön tudtam hogy miért. Ezen az estén amikor visszagondoltam erre az egészre eleredtek a könnyeim mert felismertem, megértettem, hogy milyen irgalmas a mi mennyei Atyánk, mennyire személyesen foglalkozott velem!!
(Bocsánat, ez a hozzászólás nem kapcsolódik a cikkben leírtakkal, de olyan jólesik ezt az örömömet megosztani veletek)z
+1 #5 Tünde 2014-09-25 09:52
Guy atya nekem fura, olyan nesze semmi fogd meg jól. Talán mise után beszélgetni kellett volna ezekkel az emberekkel, akik Krisztusra vágytak, mert kenyeret a pékségben is lehet venni. Olvastam én már muzulmánról aki katolicizált, és a keresztség felvétele után áldozott. Ezek az emberek lelkileg ki voltak vannak èhezve Krisztusra, és kellő felvilágosítás után a lelkük igazi táplálékává válhatott volna Jézus. Vajon egy darab kenyér mennyire vált lelkük javára? Bár aki ezt tette pap, és ő úgy érezte jót tesz az emberekkel.  Nekem is volt már olyan, mély bűntudattal mentem templomba, nem volt gyóntatás, de Kértem Jézust had vehessem magamhoz, és áldoztam. Bár az is előfordult, hogy elgyengülve, kimerülve kissé zilált lélekkel álltam oda, és mondtam Uram kérlek bocsáss meg nagy szükségem van rád szeretnék áldozni,mert még jobban elsüllyedek saját lelkinyomorúság omba, és szükségem van rád, ekkor is éreztem milyen óriási ereje van a Szentostyának, és bizony az is megtörtént mikor határozott elutasítást kaptam a lelkem mélyéről, hogy most nem mehetek, mert ebbe a szennyes lélekbe nem tèrhet  be Jézus
#4 Teista 2014-09-23 18:57
Kedves bke !
Első írásában beszámol az egyházon kívüli vendégek öröméről, amit a " barátság kenyere " fogadása okozott. Kedves és nagyon jó gondolat.
Ezt az örömet és még sokkal nagyobbat veszíti el az, aki szerencsétlen házassága miatt ki van zárva az Oltáriszentség vételéből.
Szeretném elmondani a saját esetemet, ami hasonló távol maradással, vagy lemondással kapcsolatban volt.
Történt, hogy a vasárnapi szentmise előtt valamely napon megbántott valami és elgondoltam, hogy nem járulok az oltárhoz, nem veszem az Oltáriszentséget.
Mégis, amikor a mise rendjében a szentség kiszolgáltatása következett, imádságban megkérdeztem Jézust, Jézusom, akarod e, hogy távol maradjak oltárodtól?
Nem meglepődtem, hanem megdöbbentem mert a lábaim teljes rendben nagy erőkkel indultak, hogy beálljak a sorba, nem volt időm meggondolni, mit akarok, mennem kellett.
#3 bke 2014-09-23 18:08
Kedves Szerkesztő úr!
Közelről is látom azt, a maga fájdalmában,  amiről Csaba atya ír. Sajnos barátaink, rokonaink között is vannak  akik elváltak,  újraházasodtak.
Önnek, az Ön szempontjából nézve is igaza van. ha nem elégedne meg a szentostya helyett a kenyérrel.
 Most a jelenlegi keretek között  az elváltaknak milyen lehetőségeik vannak?Például kérhetik a házasság érvénytelenítés ét. Ha megkapják, akkor az a gyerekek szempontjából mit jelent. Hogy ők egy érvénytelen házasságban születtek? Ha nem volt házasság akkor az mi vot? Élettársi kapcsolat? Tehát a gyerekek valójában házasságon kívül születtek, gorombán fogalmazva fattyúk?
Nem akarok senkit megsérteni, csak szemléltetni szeretném, hogy nem olyan egyszerű igazságot szolgáltatni.
Úgy érzem amikor reformokat akarnak, akkor valójában korlátokat bontanának. Guy atya látja a körülötte levő embereket és úgy akar segíteni, hogy a meglevő szabályok ne sérüljönek. Itt a választás nem a kenyér és a szentostya között történhet, hanem a semmi és a kenyér között.
Azt hiszem Szent Ignác mondta ha az ember nem teheti meg a nagyobb jót, de a kicsit meg alkalma van megtenni, akkor kötelessége megcsinálni azt. Van egy olyan érzésem, hogy erről szoktunk megfeledkezni.
baráti üdvözlettel
bke
+2 #2 szerk 2014-09-19 14:45
Amennyiben az áldozásról mint az egymással való közösségi eseményről van szó, úgy valóban nagyon szép gondolat és érdemes terjeszteni is. Amennyiben azonban a Jézus Krisztussal való teljes közösségről van szó - akkor sajnos ez nem megoldás. Én ugyanis nem egy darab kenyeret szeretnék magamhoz venni, hanem az Úr Testét! Hála Istennek megtehetem, mert nem vagyok elvált, újraházasodott. De ha az lennék? Esetleg önhibámon kívül? (Lásd Böjte Csaba írását.) Akkor ilyen pótszerekkel nem nagyon lehetne megvígsztalni.. .
#1 bke 2014-09-19 08:31
Guy Gilbert: Egy bőrdzsekis pap vallomásai c. könyvében olvastam,( azt hiszem ebben minden benne van)

Az eukarisztia ünneplése az áldozással ér véget. Ez fontos pillanat! Megfigyeltem, hogy azokban a falvakban, nevezetesen Rougon-ban és La’Prue-ben, ahol rendszeresen misézem – így lettem falusi plébános – muzulmánok, zsidók, buddhisták és ateisták is eljönnek az eukarisztia megünneplésére. Többször előfordult, hogy az áldozásra várók közt muzulmánokat is észrevettem, akiket megérintetett az imák egyszerűsége, és azzal fejezték ki az oltári szentségben való osztozás iránti vágyukat, hogy kinyújtott kézzel várták a szent ostyát. Természetesen nem áldoztathattam meg őket. Így a következőt találtam ki, a La’Prue-i pékkel süttetem egy szép kovásztalan kenyeret, amely tökéletesen illet a liturgiához. Felajánláskor a magasba emeletem ezt a kenyeret – mely erőfeszítéseink et, szenvedéseinket és örömeinket jelképezi – és kettétörtem. Az egyik felét átváltoztattam, a másik fele azon férfiaké és nőké lett, akik nem vehetik magukhoz a szentséget. Áldozáskor a keresztények az oltárhoz jöttek. Adtam nekik egy darab kenyeret – Krisztus testét – amelyet borba – Krisztus vérébe – mártok. Amikor aztán mindegyikük megáldozott, visszamegyek az oltárhoz és odaadom a kenyér másik – át nem változtatott felét – azoknak a keresztény, vagy nem keresztény férfiaknak és nőknek, akik nem áldozhattak, de részt vettek a misén. Hány könnyes tekintetet láttam a kápolnában és hány kezet, mely a barátság kenyeréért nyúlt! 
Nagyon szép ez, mert nem keresztény emberek megtisztelnek bennünket azzal, hogy osztoznak eukarisztikus ünnepünkben, és ezáltal azt is megérthetik, hogy nem állnak idegenül a misztérium előtt, akit Istennek hívunk, és akit ők, nem neveznek néven, vagy nem ismernek. Ők, ami egyetemes fivéreink és nővéreink!

You have no rights to post comments