Nem is gondoltad volna! - gyereknevelési szokások világszerte
Az amerikai Global Post kilenc olyan példát sorol fel a világ különböző országaiból, amire az átlag amerikai szülő igencsak furcsán nézne. Valószínűleg a magyar szülő reakciója sem lenne sokkal toleránsabb. Döntse el mindenki maga, hogy mi a furcsa, mi a zseniális ötlet, és mi az elképzelhetetlen.
Szent István király életművének tűzpróbája
Nem volt könnyű István király életének utolsó évtizede. A Henrik halála után trónra kerülő II. Konrád német-római császár több évnyi viszálykodás után megtámadta az országot. Sikerült őt kiverni és a következő évben békét kötöttek. Ebben az évben azonban vadászbalesetben meghalt István fia Imre herceg, akit királynak nevelt és aki a seregei fővezére volt. (Egyes feltevések szerint Imre merénylet áldozata lett. Az biztos, hogy halála nagyon jól jött Konrádnak, mert így kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.)
Végleg eltűnnek a fecskék Magyarországról?
A molnárfecskék egyedszáma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent 10 év alatt Magyarországon - idézi a Magyar Madártani Egyesület Monitoring Központja kutatási eredményeit az Agrároldal.hu. Ha ez a trend folytatódik, 2020-ra a fecskeállomány teljesen eltűnhet Magyarországról.
„Ázsiai ifjúság! Ébredjetek!” – a pápa homíliája a VI. Ázsiai Ifjúsági Találkozót lezáró szentmisén
Augusztus 17-én, vasárnap, helyi idő szerint délután fél 5-kor kezdődött a VI. Ázsiai Ifjúsági Találkozót lezáró szentmise, amely részben latinul, részben különböző ázsiai nyelveken hangzott el. Ferenc pápa angolul mondta el homíliáját, amelyet szakaszonként fordítottak koreaira. A szertartáson jelen lévő fiatalok a földrész 22 országát képviselték.
Atommal játszadozóknak: mutációkat okozott a fukusimai sugárzás
A fukusimai katasztófa hatásait vizsgáló tanulmányok megállapították, hogy a kis dózisú ionizáló sugárzásának is súlyos következményei lehetnek az állatokra és a növényekre. A Journal of Heredity című szaklapban olyan vizsgálatok eredményeit adták ki, amiket néhány hónappal a 2011-es katasztrófa után kezdtek el. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a radioaktivitás komoly problémákat okozhat.
Meddig nőhet az Iszlám Állam?
„Az Iszlám Állam vezetői taktikában kiválóak, de stratégiájuk nincs” – olvassuk a Foreign Policyben két terrorszakértő, Daveed Gartenstein-Ross és Thomas Joscelyn tollából. A Metazin összefoglalója:
Hétvégi humor herold
Két vicces történet:
Ferenc pápa: „A keresztények a társadalom lelki megújulásának erejét képviselik”
Mária mennybevételének ünnepén Ferenc pápa szentbeszédében arra buzdította a koreai keresztényeket, hogy legyenek a társadalom minden területén a lelki megújulás nagylelkű előmozdítói. A szertartásra a Szöultól mintegy 100 kilométerre fekvő Daejeon város stadionjában került sor – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Egy jó hír: 3,9 százalékkal nőtt a magyar GDP
Utoljára 2006 első negyedévében nőtt olyan gyorsan a magyar gazdaság, mint idén április és július között. Persze ilyen alacsonyról nem is olyan nehéz nagyot nőni, de mégis. Sajnos az év második felében újra lassulni fogunk, ha csak csoda nem történik.
Tények a depresszióról
Összefoglaló tények a depresszió világából:
A Szűzanya mennybe fölvétele
Katolikus Egyház augusztus 15-én, pénteken Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét ünnepli. Az MKPK Sajtószolgálatának anyaga.