Mindig van lejjebb...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. október 08. csütörtök

A napokban olvastam, hogy Németországban komoly jogi kezdeményezés indult, hogy legalizálják a testvér-szerelpet és házasságot. Akkor azt hittem, ennél már nem nagyon lehet lejjebb menni, Európa lassan az összes tabut és korlátot ledönti, ami a bűn útjában áll még. De tévedtem! Kiderült, hogy lehet ennél is mélyebbre süllyedni: terjednek az erotikus állatkertek, ahol emberek az állatokkal közösülhetnek...

"Németországban egyre terjednek az állatbordélyok. A problémára Madeleine Martin hívta fel először a Frankfurter Rundschau újság figyelmét, szerinte ugyanis a törvény nem védi eléggé az állatokat, a zoofilok pedig át tudják vinni perverziójukat azzal a szöveggel, hogy ők ezt az életvitelt választották.
“Állatbordályok is léteznek Németországban” – hangzott Martin állítása, aki azt követeli, hogy a bestialitás minden fajtáját tiltsák be. A kormány már tavaly november óta tervezi, hogy visszaállít egy régi tövényt, ami tiltaná ezt is, illetve az állatszexet reklámozó weboldalakat is. Az állatbordélyokat természetesen nem állatbordélynak hívják, hanem erotikus állatkertnek. Itt a látogatók nem csak megnézhetik a lámákat és kecskéket, hanem akár közösülhetnek is velük. Természetesen létezik ott zoofil egyesület is, a ZETA, ami már fel is hívta a figyelmet, hogy a morális kérdéseknek nincs helye a törvénykezésben, ezért fel fognak lépni az ismételt tiltás ellen. (velvet.hu)"

"...morális kérdéseknek nincs helye a törvénykezésben..." - ez a halál kultúrájának (by: II. János Pál pápa) mondata. Azt hiszem, lassan nem az lesz a kérdés, hogy Európa haldoklik-e, hanem az, hogy mikorra van kiírva a temetés... - szerk.

You have no rights to post comments