Elindult a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. október 09. péntek

2015. október 8-ával elindult a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos, szociális, önkéntes akció a három történelmi keresztény egyház szervezésében, Budapest főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, amely Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra.


Idén nyolcadik alkalommal országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek csoportokban, illetve egyénileg is közhasznú feladatokat, úgy mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (többek között fogyatékkal élőknek, időseknek). A 72 óra olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek. Az akció elsődleges célja, hogy a fiatalok tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, így láthatóvá téve az ifjúsági közösségekben folyó munkát, valamint hogy rámutasson, mire képesek a középiskolások és az egyetemisták, ha összefognak. Az akció eddigi hétéves története alatt több mint 40 000 fiatalt mozgatott meg országszerte, akik közel 150 településen csaknem 2 000 közhasznú projektet hajtottak végre.


A nyitórendezvény október 8-án, 16 órakor kezdődött a Fogasházban (Budapest, VII. kerület, Akácfa u. 51.), ahol a résztvevő csapatok egy borítékban kézhez kapták feladatukat, ami az akció kezdetéig meglepetés volt számukra. Az összerázó és szórakoztató programokkal tarkított eseményre azokat is várták, akik nem regisztráltak az online felületen, hiszen az akció nyilvános projektjeihez az újdonsült érdeklődők is csatlakozhattak.


Óbudán október 10-én, szombaton 10 órától a Kerék utcai Máltai játszótéren (1035 Budapest, Kerék utca 22.) hivatalos sajtótájékoztató keretében a meghívott vendégek részvételével közös program készül a gyerekek számára: kalandpark állomásokkal, máltai pajzs készítése kézműves technikákkal, önkéntesekkel közös főzés a projekt résztvevői számára. Az eseményen részt vesznek Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Gidófalvy Dénes Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnak főtanácsadója, Vecsei Miklós H. színész, a 72 óra idei fővédnöke és Morva Emília a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának vezetője.


A kezdeményezés Németországból indult, és 2002 óta számos sikeres projekt valósult meg a környező országokban is. 2010 óta Ausztria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Magyarország rendszeresen együttműködik az akcióban, amelybe 2012 óta Csehország is bekapcsolódott. Önkéntes cserecsapatok küldése és fogadása által idén magyar és cseh csapatok vesznek részt egymás projektjeiben. Bővebb információ az esemény honlapján található: http://www.72ora.hu

Iskolai Közösségi Szolgálatról: http://www.72ora.hu/a-72-orarol/kozossegi-szolgalat

Fotó: 72óra.hu

Magyar Kurír

You have no rights to post comments