Bevonzzuk a gonoszt – megszólal az ördögűző magyar pap

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 29. kedd

Ferenc pápa elődeinél sokkal gyakrabban emlegeti az ördögöt, a Vatikán pedig nemrég elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságát – de mit jelent ez itt, Magyarországon, 2014-ben? Egyáltalán milyen az, ha valakibe belebújik a „gonoszlélek”? Nagy nehezen sikerült találnunk egy magyar exorcista plébánost, aki segített értelmezni az ördög-helyzetet. És akkor már Az ördögűző című filmről is megkérdeztük.

Elkezdődött a hatodik kihalási hullám

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 29. kedd

Az emberiség újabb tömeges kipusztulás felé sodorta a Földet, állítja egy nemzetközi kutatócsoport, és szerintük ezzel kezdetét vette a hatodik nagy kihalási hullám. Ezúttal nincs semmiféle meteor vagy szupervulkán, amelyre ráhúzhatnánk a vizes lepedőt: kizárólag az emberek tehetnek arról, hogy ez így alakult. Rodolfo Dirzo, a Stanford Egyetem biológus professzora, a tanulmány szerzője az erőforrások túlzott kiaknázását és az élőhelyet pusztítását jelölte meg a kihalások fő okaiként.

A mennyország ígéretével a pokolba

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 28. hétfő

Egy, az al-Kaidával kapcsolatban álló csoport közzétett videóján egy amerikai származású merénylőt látunk mosolyogva, amint öngyilkossági merényletet készül végrehajtani, miközben azt mondja, már alig várta, hogy a mennybe kerüljön. A Nusra Front pénteken késő este jelentette meg a videót, melyen a 22 éves amerikai állampolgár, Moner Mohammad Abu-Salha, illetve harcos társai láthatóak egy május 25-i támadás előtt, amelyben több katonai létesítményt támadtak egyszerre.

Louis Sako káld pátriárka: Elég volt a keresztények iránti közönyből

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 28. hétfő

Louis Sako iraki káld pátriárka felhívást intézett az ENSZ-hez, melyben az iraki keresztények drámai helyzetére hívta fel a figyelmet, kérve, hogy a Biztonsági Tanács ne pusztán megfigyelőként vegyen tudomást az Iszlám Állam által elkövetett rémtettekről. A Vatikáni Rádió tudósítása.

Éjjel-nappal nyitva áll a váci szentségimádási kápolna – VIDEÓVAL

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 27. vasárnap

Hazánkban elsőként a váci piarista templomban nyílt valódi örökimádási kápolna egy hónapja. Az év 365 napján 0–24 óráig működő imahelyet Beer Miklós megyéspüspök szentelte fel. Cikkünk a Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió összefoglalója alapján készült.

Egy kis vidámság - diákok írták

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 27. vasárnap

Magyar dolgozatokból:

Újabb meglepetés az őslénykutatásban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 26. szombat

Minden dinoszaurusz tollas volt? Az MTI a Verge-re hivatkozva azt írja: elképzelhető, hogy minden dinoszaurusznak volt tollazata. Egy új lelet most tovább növelte ennek az elméletnek a valószínűségét.

A brit parlament előtt az asszisztált öngyilkosság (euthanázia) kérdése

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 26. szombat

Lord Falconer munkáspárti képviselő törvényjavaslatot terjesztett elő a brit parlament felsőházában, mely legálissá tenné az asszisztált öngyilkosságot az Egyesült Királyságban – tájékoztat a Zenit hírügynökség. A felvetés nagy vitákat váltott ki, csakúgy mint 2006-ban, majd 2009-ben, amikor végül leszavazták az indítványt.

P. Henri Boulad SJ: Személyes levél XVI. Benedek pápához

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 24. csütörtök

Ez a levél már 2007. júliusában elkészült. P. Henri Boulad személyes levélként írta és csak a pápának szánta. Ám valaki, aki nem akarta megsérteni a pápa érzékenységét, nem adta tovább. 2009-ben P. Boulad bizalmasan elküldte egy kanadai barátjának, aki azonban föltette az internetre. Amikor ezt Boulad atya megtudta, úgy gondolta, hogy akkor jár el becsületesen, ha a levelet hivatalos úton, a kairói nunciatúrán keresztül elküldi a pápának. Erre 2009 szeptemberében került sor. Boulad atya bocsánatot kért a nyilvánosságra hozatal körülményei miatt.

Az emberség ára és ajándéka - Sztrilich Ágnes SSS írása

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 24. csütörtök

"...Annak idején, a Tavaszi szél vizet áraszt népdal, a szívem vallomása volt, hogy az Úr az én Istenem, és kifejezte az Isten-szerelem ajándékát. S ezért könnyedén és szívesen énekeltem volna a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején az un. népdal zsoltárokat. De szembejött a belső Ferenc város kis-iskolásainak könnyes kérése: Jaj ezt itt a templomba ne énekeljük, mert az anyám élettársa ezt szokta  részegen üvölteni, amikor veri az anyámat…. "

Az üldöztetés egyesíti a keresztényeket – Kurt Koch bíboros az ökumenizmus jelenlegi állásáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 23. szerda

Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke az Osservatore Romano vatikáni napilapnak adott interjúban beszélt az ökumenikus párbeszéd előrehaladásáról. Az interjú szövegét a Vatikáni Rádió nyomán közöljük.