Száz éve született „Isten vándora” – visszaemlékezés Regőczi István atyára
A száz évvel ezelőtt, 1915. október 5-én született Regőczi Istvánra örökségének egyik fő ápolója, Héray András FSO, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaigazgatója emlékezik.
Regőczi István atya (1915–2013), az „Isten vándora” sírfeliratán olvasható szavak szépen kifejezik egész életét: „Szeretni és áldozatot hozni.” A „szeretet és az áldozat” a szentmise áldozatában válik jelenvalóvá az oltáron: az Eucharisztiában. Életének ez volt a legmélyebb belső titka, amelyből lelki és fizikai erőt is tudott meríteni. Még aranymisésként 1993-ban kérdezték tőle, hogy melyek voltak addigi papi életének legnagyobb élményei. Így válaszolt erre: „A szentmisék, mert nincs csodálatosabb dolog ezen a világon, mint az édes Jézust leesdekelni az égből.”
Legutóbbi kerek születésnapján közöttünk volt még – tíz éve, 2005 októberében zárult le az Eucharisztia éve. Rómában az akkori püspöki szinódus alatt a világegyház hálát adott Istennek az Eucharisztia ajándékáért. István atya is hálát adott akkor az élet Urának 90. születésnapján, hogy élete során az Eucharisztiában jelen levő „édes Jézussal” oly sokszor találkozhatott a szentmise áldozata révén. Ha visszatekintünk egy közel száz esztendő hosszúságú életre, amelyből egy hónap híján hetven évet töltött el papként, akkor az első szó a hálaadás szava: Deo gratias, Istennek legyen hála – hosszú életéért és papságáért.
Ugyanakkor hálát adok az ő nevében – ezzel valószínűleg ő is egyetértene – mindazoknak a híveknek, akik névtelenül és a háttérben számtalanszor és sokféle módon segítettek neki. Gondolok itt minden imádkozóra, akik hűséges szeretettel jönnek mindennap szentmisére, de különösen gondolok az engesztelő imacsoport tagjaira, akik azóta is minden csütörtök este összegyűlnek, hogy egész éjszaka virrasszanak, engeszteljenek és imádkozzanak a kútvölgyi kápolnában – ahogy István atya kérte – „hazánk lelki megújulásáért”. Gondolok itt azokra is, akik autóval vitték a szokásos napi, heti és havi „körútjaira”, hogy misézzen ott, ahol szükség volt rá. Ahogy egyszer egy beteg hívő mondta az atya sofőrjének, hogy segítségével „rövidebb úton el lehet érni az eucharisztikus Urat”. Gondolok azokra, akik kitartóan és észrevétlenül gondoskodtak róla évtizedeken keresztül – hozták az ételeket, valamint azokra is, akik ápolták őt időskorában. Azoknak is nagy köszönet, akik mindig elérhetőek voltak és rendelkezésre álltak, ha István atyán keresztül a gondviselő Isten kért valamit. Sokan sok áldozatot hoztak szeretetből azért, hogy sok helyre eljuthasson az Örömhírrel.
Sokan ismerjük életének történetét Isten vándora című könyvéből, melyben az egyik leggyakrabban előforduló szó: a Gondviselés. István atya megtapasztalta életében ezt a felülről jövő gondoskodást, és többször mondta: „Csodálatos, hogy a Gondviselés mindig segítségemre sietett. De a Gondviselés mindent előre lát, s legfeljebb egy negyedórát késik, hogy bizalmunkat annál jobban jutalmazza.”
A szentmise iránti buzgalom mellett a szentolvasó szeretetét lehetett tőle tanulni – születésnapja is a rózsafüzér hónapjára esik. A jubileumi szentévben, 2000 májusában Regőczi atyát személyesen kalauzolhattam az örök városban, és eljutottunk a Sixtus-kápolnába is. Így emlékezik vissza: „Mosolyogtam Michelangelo humorán, ahogy egy feltámadott ember nagy erőlködve húz felfelé egy nőt és egy fiatal férfit, akik a rózsafüzérbe kapaszkodnak! Milyen csodálatos elgondolása a nagy művésznek: rózsafüzérbe kapaszkodva juthatunk el a mennyországba! Szeretem a rózsafüzért. (…) Mikor nekiindultam a nagy útnak, gyalog Belgiumba, csak a rózsafüzérem volt egyedüli társam a hosszú úton. Később is, minden utamon a rózsafüzér mindig bátorságot adott.”
István atya először az úgynevezett Karitász-gyermekvonatokkal jutott el Belgiumba, ahol később pappá szentelték. A flamandokat szívébe zárta, hiszen sokat köszönhetett nekik egész életében. Még kispapként ismerte meg ott Julia Verhaeghe (1910–1997) anyát, a „Krisztus Ügye” Lelki Család (Familia Spiritualis Opus, FSO) alapítóját, aki később, 1969-ben meglátogatta őt Budapesten. Vele jött Beatrix nővér is, aki azóta segítette István atyát. Így emlékezett vissza egyik levelében István atya: „Milyen nagy segítséget tapasztaltam meg Júlia anyától, aki mindig kapcsolatban maradt velem, és megpróbált nekem minden lehetséges módon segíteni, még akkor is, amikor börtönbe kerültem.” Látogatásuk során felkeresték az akkor még elég romos kápolnát, amely mellett a feszület közelében most is olvasható a felirat: „Regőczi István itt kezdte meg az engesztelést Magyarországért 1969-ben.” A kútvölgyi Szűz Mária engesztelő kápolna azóta is a szentségimádás, a hálaadás és az imádság helye.
Szeretettel gondolunk vissza István atyára, és imádkozunk érte. Kérjük az örök Jó Pásztort, hogy adjon megpihent vándorának örök nyugodalmat, és árassza el szívének szeretetével, amelyből ő már földi életében zarándokútja, vándorlása során bőségesen merített.
Regőczi István címzetes prépost, „Isten vándora” születésének századik évfordulója alkalmából október 4-én, vasárnap a kútvölgyi Boldogasszony-kápolnában Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét. A hálaadó szentmisét követően emléktáblát avattak a kápolnát újjáépítő Regőczi atya tiszteletére.
Magyar Kurír
