28 új naperőművet építenek országszerte
Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy hétmilliárd forintos beruházással. A projekt nyitórendezvényét Oroszlányban tartották, mivel a 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységből ott telepítik a legtöbbet, 15-öt az erőmű zagyterében, vagyis a mezőgazdaságilag nem hasznosítható területén.
A háború mindennapjai - hírek + ima
Halott gyerekek, lerombolt iskolák, kivégzőhely és nemi erőszak - a háború mindennapjai:
A Szentlélek ajándéka volt – Születésnapi beszélgetés a 75 éves Sillye Jenővel
Május 17-én ünnepli 75. születésnapját Sillye Jenő énekes-dalszerző, a hazai evangelizációs zene megteremtője. Több mint ötven éve járja az országot együttesével, barátaival, fiaival, az utóbbi időben már unokáival is, hogy Isten dicsőségéről, szeretetéről énekeljen. Káposztásmegyeri otthonában beszélgettünk vele (magyar kurir), ahol feleségével él, miután öt gyermekük már elhagyta a családi fészket.
Kis Szent Teréz a szenvedésről és a békéről - röviden
"Eléggé tudatában vagyok: mindannyian szenvedtek. Ismerem gyötrődéseiteket - és osztozom bennük. Ó, bárcsak átadhatnám azt a békességet amelyet a legkeserűbb könnyeim között is, Jézus helyezett a szívembe! De vigasztalódjatok! Minden elmúlik!" Lisieuxi- Szent Teréz
Ima hazánkért és a békéért – Élő rózsafüzér zarándoklat a főváros körül
Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot, ezúttal május 14-én. Egyszerre kilenc útvonalon indult el a főváros körüli gyalogos zarándoklat, melynek résztvevői Magyarországért, a fővárosért és a békéért imádkoztak. A zarándoklat kerepesi végpontján, a Szent Anna-templomban Martos Levente Balázs a Központi Papnevelő Intézet rektora mutatott be szentmisét.
Összeesküvés-elméletek aranykora: oroszpárti aktivisták lettek az oltásszkeptikusok
Európai jelenség, hogy a Covid-szkeptikus, oltásellenes hangok jó része az orosz–ukrán háború kirobbanásával együtt szélsebesen átváltott oroszbarát propagandára. Itthon speciális a helyzet, mert nemcsak közszereplőknél és közösségimédia-csoportokban, de a politikában is megjelenik a váltás, a kormánypárt pedig finoman relativizálja a támadást, ezzel is utat engedve az oroszpárti narratívának. De mi lehet az oka annak, hogy ilyen észrevétlenül át lehet csúszni az egyik összeesküvés-elméletből a másikba?
Önbecsülés, önértékelés és az önbizalom kapcsolata
A Psychological Bulletin című folyóiratban megjelent tanulmány 191 önértékelést kutató cikk elemzéséről szól, amely több mint 165 000 ember adatait vizsgálta meg önértékelés szempontjából. A kutatók megállapították, hogy az önbecsülés egész életünk során növekszik, és még a kínos tinédzserévek alatt is csak egy enyhe stagnálást mutat. 11 és 15 éves kor között ugyan nem növekszik, de az ekkor tapasztalt szint alá a későbbiekben sem ereszkedik vissza egy átlagos ember önértékelése.
Mi lesz a Balatonnal?
A szélsőséges időjárási események miatt több forgatókönyvet is készített a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Balaton jövőjéről. A tóval foglalkozó tudósok a Balaton kiszáradásáról szóló hírekre reagáltak.
Szovjet zászlók Ukrajnában...
A legerősebb szimbólummal próbálják megüzenni az oroszok: nincs önálló Ukrajna...
Jézus szeretet – Charles de Foucauld életének titka
Május 15-én tíz új szenttel gazdagodik az Egyház. Ferenc pápa a Szent Péter téren szentmise keretében szentté avatja többek mellett Charles de Foucauld-t. Az ő lelki öröksége nyomán jött létre a Jézus Kistestvérei férfi, illetve női szerzetesközösség. Az alábbiakban a kongregáció egyik tagja, Anikó testvér írását olvashatják Károly testvér életének titkáról.
Május 13., Fatima
1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap...