JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Az angyalok mosolya

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. december 03. szerda

Néhány éve kénytelen voltam lejegyezni ezt a történetet, mert attól féltem, hogy elhalványulnak a részletek. Szerettem volna megosztani másokkal, de nekem is erőt adott, amikor újra és újra elolvastam. Többször megtapasztaltam már az életemben a fátyolon túli világ megnyilatkozását, de ilyen gyengéd, szeretetteljes és együttérző módon talán még nem. Karácsonyi jókívánságok helyett útjára bocsátom itt is, hátha eljut olyanokhoz, akiknek éppen most erre van szükségük.

Medjugorjeban jártam

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. december 02. kedd

 Hét év után, október közepén jutottam el újra erre a helyre, ahol a kegyelem gazdagságát a csodálatos halfogáshoz tudom hasonlítani. Nagyon éhesen mentem, sok kéréssel. Egy közbenjárás alkalmával azt mondták nekem: mindig kérj sokat annak, akiért imádkozol. Nos, gondoltam, most magamnak kérek sokat.

Két gyógyulás- történet Szolnokról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. november 24. hétfő

Múlt szombaton tartottunk lelki napot Szolnokon, ott adta ide két testvérünk rövid tanúságtételét gyógyulásukról, ami a tavaszi gyógyító összejövetelen történt:

Őszinte és mély tanúságtétel szabadulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. november 12. szerda

 2014. októberében elhívott egy barátnőm a biatorbágyi Szentlélek szemináriumra. Gondoltam, benézek, hátha jó téma van, aztán majd meglátom. Az első alkalom után, valahogy sokat járt a fejemben az ott hallott téma, így a másodikra is elmentem; végül azon kaptam magam, hogy készülök rá, szabályosan várom, hogy mehessek!

Mindnyájukért kértem a gyógyulást...

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. november 10. hétfő

 Kunszentmártonban lelkigyakorlaton vettem részt 2014. okt. 17-19-ig, ahol a Szeretet földje közösség tagjai is jelen voltak. A lelkigyakorlat témája: Élet és növekedés Istenben. Sok szép dolgokkal foglalkoztunk. Dicsőség érte az Úrnak, hogy ott lehettem!

Mindnyájukért kértem a gyógyulást... (2)

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. november 10. hétfő

 Kunszentmártonban lelkigyakorlaton vettem részt 2014. okt. 17-19-ig, ahol a Szeretet földje közösség tagjai is jelen voltak. A lelkigyakorlat témája: Élet és növekedés Istenben. Sok szép dolgokkal foglalkoztunk. Dicsőség érte az Úrnak, hogy ott lehettem!

Rövid beszámoló a kunszentmártoni lelkigyakorlatról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. október 24. péntek

Az elmúlt  hétvégén  lelkigyakorlatot tartott  a Szeretet Földje  Sipos Gyulával  Kunszentmártonban  a Kármelita kolostorban. A péntektől vasárnapig tartott alkalom különösen összekovácsolta a jelenlévőket. Mindig örömmel megyünk oda, mert  nagyon családias meleg légkör fogad bennünket.

Beszámoló a "Szent István országáért" alkalomról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. október 21. kedd

A Szeretet földje augusztusi körlevelében olvastam Gyula buzdítását ebben a témában: Imádságsorozat Szent István országáért. Mivel a kereszténység és a magyarság sorsa számomra is létkérdés, és városunkban éppen Szent István Királyról nevezték el egyetlen katolikus templomunkat, úgy éreztem, hogy lépni, tenni kell valamit.

Rövid tanúságtétel gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. október 20. hétfő

A kunszentmártoni gyógyító összejövetelen a szombati családfa gyógyító szentmise után közös ima volt a különböző betegségek gyógyítására. Amikor elhangzott, hogy most a beteg ízületeket, csontokat gyógyítja Isten, az én csípőm és jobb alsó karom is gyógyult, mert azóta nem fáj sem a csípőm, sem a kezeim. Halleluja! Dicsőség az Úrnak!

(Erzsi)

Isten gyakran akkor is gyógyít...

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. október 09. csütörtök

...amikor mások felé szolgálunkÉvek óta, amikor tüdőszűrésre kell mennem, a tüdőmön mindig találtak egy  tízforintos nagyságú foltot. A szakorvos némi tűnődés után úgy döntött, hogy egyelőre nem kell vele foglalkozni, mivel nem nőtt és nem fájt a hátam. De mostanában gyakran találkozom tüdőbetegekkel  (kórházi beteg látogatóként)  és látom, hogy egy kis jelentéktelennek tűnő foltból, csomóból rövid idő alatt kóros folyamat indulhat el.

Egy volt gengszter tanúságtételéből

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. szeptember 29. hétfő

Sziasztok.  Tegnap voltunk az Országos karizmatikus Találkozón, Pécsen. Az előadó a gengszterből lett evangelizátor volt Angliából: John Pridmore.  A tanításaiban sok olyan dolgot mondott, amelyek megérintettek, és most szeretném megosztani azokkal is, akik nem tudtak elmenni.

A Szentlélek lépésről lépésre megnyit Isten felé - tanúságtétel és beszámoló

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók
Megjelent: 2014. szeptember 24. szerda

A Szeretet Földje találkozó 2014. szeptember 20-án került megrendezésre. Már nagyon vártam ezt az alkalmat. Mindig, amikor eszembe jutott, valamiért az a gondolat környékezett meg, hogy lesz ott számomra valami, amiért odahív a Szentlélek.