Beszámoló a Szeretet Földje 2015. évi munkájáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2015. december 10. csütörtök

„Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!” – ami elképzelhetetlen lenne közösségi tagjaink, munkatársaink, a hozzánk kapcsolódó emberek szervező munkája, imája, anyagi és lelki segítsége nélkül. Missziós munkánkról, röviden:

 - Törökbálinti közösségi alkalmaink bővültek. A hétfői esti nyitott, plébániai közösségi összejövetelek, valamint a keddi és csütörtöki, Szeretetláng-kápolnában tartott szentségimádási alkalmak mellé elkezdtük szerdánként a Tükör-hegyen a Mária segíts kápolnában is a közös szentségimádási órát.

- Cigány-misszió. Továbbra is heti rendszerességgel folytatjuk a családlátogatásokat Érden, amik időnként kiegészülnek közös szentmisével is. Több családnak sikerült komoly segítséget nyújtani, ezek közül is kiemelkedik az a tízgyerekes család, akik egy felújított házba költözhettek a segítségünkkel. A helyi iskolában lehetőséget és termet kaptunk roma gyerekek és fiatalok fejlesztő- és tehetség-gondozó munkájához is.

- Lelki napok, gyógyító összejövetelek: 11 lelki napot és (több napos) lelkigyakorlatot tartottunk, ezen túl 15 gyógyító összejövetelt szerte az országban. Segítettünk 2 Szentlélek-szeminárium és 4 Alfa-kurzus lebonyolításában. 17 egyéb felnőtteknek szóló, és 4 iskolai előadást, lelki napot tartottunk. (Helyszínek, többek között: Törökbálint, Letkés, Pomáz, Budapest-Csepel, Vác, Velence, Kunszentmárton, Budaörs, Köveskál, Nagymaros, Szentendre, Héhalom, Baja, Biatorbágy, Gyál, Ercsi, Szeged, Érd, Kistarcsa, Székesfehérvár…)

- 2004-ben kezdtük szervezni az első Nemzeti imanapot. Idén nevet változtattunk, 2015. január 18-án (Árpád-házi szent Margit ünnepén) Imanap Hazánkért névvel szerveztük országosan. Ehhez kapcsolódóan év közben 4 Szent István országáért ima- és lelki napot tartottunk. A füzeteket, a plakátokat és a kedvezményes árú missziós kiadványokat eljuttattuk és mindenkinek, aki kéri, és igyekszünk növelni a hazánkért és nemzetünkért imádkozó keresztények számát.

- Összesen 7 kiállítást szerveztünk, illetve segítettünk létrejönni, részben a Szeretet Földje Alkotótábor tagjainak, részben pedig a Sárkányszelídítők mesekönyvhöz kapcsolódóan.

- Ingyenes kiadványaink közé tartozik az Imádságok hazánkért 2. imafüzet. A Szeretet földje ingyenes időszaki kiadványunkat negyedévente adjuk ki és postázzuk több mint ötszáz címre. Ezen kívül terjesztjük kedvezményes árú missziós kiadványainkat is. Támogattuk több könyv megjelenését (Isten évszázada, A Hegyi beszéd, Sárkányszelídítők).

- A Szeretet földje honlap napi látogatottsága 300-400 fő között van. Facebook-oldalainkon is közlünk friss információkat és van két, hetente frissülő irodalmi facebook-oldalunk: a Sárkányszelídítők (mesesorozat gyerekeknek) és a Kisvárosi történetek (történetek felnőtteknek).

- 2015-ben is megtartottuk szeptemberben a Szeretet Földje Találkozót (gyógyító lelki nappal és kiállítással.)

- Nyáron megtartottunk az egyhetes Szeretet Földje Alkotótábort.

- Bekapcsolódtunk több nagyobb esemény munkáiba is, szervezőként és résztvevőként. Idén Törökbálinton volt a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozó, aminek fő szervezői voltunk. Ezen túl bekapcsolódtunk a Szeretetláng Országos Találkozó és a Szeretetláng Fesztivál szervezésébe is.

- Folytatjuk a rendszeres, heti beteglátogatást a törökbálinti Tüdőszanatóriumban.

- Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek.

A cigánymisszió, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezése mellett szívesen segítjük az egyházközségeink életét az igeliturgiák, imaórák tartásával, a templomi szentségimádások szervezésével, beteglátogatással, adományok gyűjtésével, szervezési munkákkal is. Örömmel segítünk:

- Imaalkalmak, evangelizációs és missziós összejövetelek szervezésében, előadások, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezésében és lebonyolításában az egész országban,

- szívesen segítünk közbenjáró imaszolgálattal és zenei szolgálattal,

- valamint a sajtó-apostolsággal ingyenes kiadványainkon, könyveinken és az internetes felületeken keresztül  is.

Az Alapítvány munkáját Törökbálint Önkormányzata, Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

Köszönjük az ebben az évben kapott 1%-os támogatást is, amelynek összege 403.704 Ft volt (sajnos kevesebb, mint egy évvel ezelőtt). Ezt az összeget az „Imanap Hazánkért” szervezésére, ingyenes kiadványaink nyomdaköltségére, postai- és az Alapítvány fenntartásához szükséges költségekre fordítottuk.

Továbbra is bízunk segítségetekben és közreműködésetekben.  Kérjünk ha teheted, az adó 1% felajánlásával segítsd munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Munkánkat támogatni lehet alapítványi számlaszámunkon keresztül is (10700268-04975106-51100005) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) feladott adománnyal. Bővebb információ a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula 2015. december.

You have no rights to post comments