A „Nincs Kapu” megtalálása

Sípos (S) Gyula: A „Nincs Kapu” megtalálása

Egészen századunkig nem létezett olyan civilizáció, amely célként tűzte volna ki, hogy Isten létét és akaratát kiiktatja életéből, sőt, minden kultúra kereste az utat Isten és/vagy istenei felé. Kereste a kaput, amelyen keresztül eljuthat az égi igazságok

A nyitott, nyitottság fogalom mai szóhasználatunkban körülbelül annyit jelent: egymástól különböző nézeteket elfogadó, más elképzelések iránt toleráns, új eszmék iránt nyitott. E szó mai jelentésmezője azonban csak részben fedi a valamikori jelentéstartalmat. Az ugyanis a teljességet magában foglaló, illetve a teljesség felé nyitott, azt elért ember, illetve állapot jelzője volt. Ez viszont egyben mindig értékítéletet is jelentett. A „teljesség” értékrendjét magában foglaló és igenlő, viszont az ehhez az állapothoz való eljutást elfedő, akadályozó részhalmazokat elutasító ítéletet. Ez az értékítélet mára elhalványult, a nyitottság egyre inkább értéksemlegessé válik, sőt, mint az ítéletalkotást elutasító (ön)érték jelenik meg. (Azaz a minőségi szemléletet felváltotta a mennyiségi szemlélet.) Megítélésem szerint ez egy elbizonytalanodási és szétbomló (regressziós) folyamat eredménye.
A következőkben szeretném bemutatni, hogyan kereste az emberiség szellemi önmeghatározását a „nyitottá lenni” világában, hogyan találta meg, s utalok arra is, milyen módon veszítette el azt.

I. A személytelen közvetítés

A Tao

„a tízezer dolog az Út sötétségébe rejtve jár-kél
kincse jóknak
menedékhelye gonoszoknak

szép szavaiddal elmehetsz piacolni
dicső tetteidért magasztal majd az Ember
dehát a rosszakat is
a Rossz Embert elvetni miért kellene?

ezért állították oda a Menny Fiát
ezért rendeltek mellé Három Minisztert
csakhogy
ha jádekorongot tartanak is kezükben
ha négyesfogat halad is előttük
nem ér annyit
mint néma elmélkedésben ülve tovasuhanni az Úton

mért tartották a régiek oly nagyra az Utat?
Nem mondatott-e meg:
„Akik keresik megtalálják
és vétkeikért nála van a váltság”?
Hát ezért
becsüli úgy az égalatti
mindezért”

A fenti idézet szinte tökéletes leírása „a” látásmódnak, amely keresi azt, amit már megtalált de mégsincs meg. Ha ízlelgetjük a sorait, láthatjuk a kapaszkodót kereső elmélkedőt, aki körbetapogatja a Létezőt, és keresi azt aki/ami Van. Az Úton jár, s látja, hogy ott mindennek, jónak és rossznak egyaránt helye van. Különválasztásukat inkább csak emberi törekvésnek tudja be: a szép szavakkal, dicső tettekkel „elmehetsz piacolni”, kelletheted magad, vásárolhatsz - de a rosszakkal ugyanez a helyzet. Mi választ szét? A Menny Fia nem ér annyit, mint „néma elmélkedésben tovasuhanni az Úton”. E helyzetben maga az Út válik a Kapuvá, amibe minden belefér(het). A Kapu, ami „Nyitott”, az Úton járásban realizálódik. Aki nincs Úton, az nincs sehol. Pontosabban „sehol van”, s nem a „Van”-ban, ahol csak akkor lehet, ha az Úton van, a körül nem írható meg nem látható és mégis van "Nincs Kapu"-ban.
És mégis, e szárnyalás egy nagyon is evilági élmény, a Bűn – és következményei - kiiktatásáért fontos. Ez az, amely létünk legmélyén hat, s aminek kiküszöböléséhez az Út kell, mert „Akik keresik megtalálják és vétkeinkért nála van a váltság”.
Csodálatos megsejtés, minden bizonnyal tiszta életű szentek igazolták - és mégis terméketlen marad. Nem tud az emberi személyiség kibontakozni általa. Az emberbe belealkotott/teremtett képességek és készségek nem kapnak „anyagot” ahhoz, hogy termékenyen kibontakozzanak. A pusztulás, azaz a Bűn és ennek következménye, a Halál elleni alapmagatartás ugyanis a gyakorlatias, „készségszerző” életmód elutasítása. Így tanít Lao-ce:

kicsiny ország kicsi nép

s ha volnának is hadimasinérák
tízszerte százszorta nagyobb hatásfokúak
ne használja senki se őket
tanítsd a népet félni a halált
s hogy senki ne vándoroljon a messzeségbe
ha van is már csónak kocsi
mért kéne
utazni
ha van is vértjük fegyverük
minek
mutogatni
vezesd a népet vissza
a csomóíráshoz
éljenek azzal

édes az étkűk
szép a ruhájuk
csupa béke a házuk
vidám minden szokásuk

egyik országból a másikba látni mindenki szomszéd áthallatszik a kakaskukorékolás a kutyaugatás
de úgy száll le rájuk az öregség a halál hogy meg sem látogatták soha egymást

Egyszerű, szép és mégis sivár világ. A „vissza a kezdetekhez”, az „aranykor” örök nosztalgiája. Fájó emlékezés. Nagyszerű emberek, ahol a szív és a kéz nem képes harmóniába kerülni. Nincs, ami összekapcsolná őket, mert minden csak megsejtés. Hiába írja Lao-ce: „másoknak él / s már gazdagabb! másoknak mennél többet ad / gazdagsága annál hatalmasabb” (Tao te king 81 ), ha közben „úgy száll le rájuk az öregség a halál hogy meg sem látogatták soha egymást.” A maguk helyén (partikuláris) szép igazságokat az Út kapcsolja eggyé. Az Út, ami maga a Kapu, de amin nem lehet belépni, bejutni, átmenni, ami nem valahonnan valahová nyílik (megy), hanem maga a Van. Benne lehet lenni, de ami benne Van, az közölhetetlen. A racionális gondolkodás - ami ok-okozati, analógiákra épülő, de akár látomásos gondolkodást is jelenthet, de mindenképpen az egyik állapotból a másikba valamilyen követhető láncolaton keresztül eljutó gondolkodásmódot - számára nemcsak közölhetetlen, de tartalmatlan is.

A zen

Ummon szarbotja

Egy szerzetes megkérdezte Ummontól:
- Mi az a Buddha?
- Szarbot - válaszolta Ummon.
(A szarbot szó szerinti fordítás, a vécén használatos eszköz, amely egyszerre volt személyes is és mocskos is.)

Mumon hozzáfűzése: Ummon túl szegény volt ahhoz, hogy egyszerű ételeket készítsen, túl elfoglalt, hogy jegyzetekből tartson beszédet. Elsietve kapta föl a szarbotot, hogy az Utat támogassa. Buddhizmusának hanyatlása így előre látható volt.

Mumon verse:
Egy villámcsapás
És szikrák pattannak.
Egy pillanat kihagyás
És örökre elhibáztad

Buddha a legenda szerint 7 évet töltött tanítványként egy jóga mesternél, hogy elérhesse a szamádhit (egyesülés, feloldódás, abban, ami Van.) A hetedik évben a guru tiltása ellenére megpróbálkozik a gyakorlattal, négy másik tanítvány segítségével. (A szamádhiba merülés előtt teljesen kitisztította magát belülrő1, majd elzárta összes testnyílását és leállította testi funkcióit. A tanítványoknak kellett volna vigyázni rá, de elmentek. Pásztorgyerekek találtak rá, akik démonnak vélték a mozdulatlan férfit, és trágyával dobálták meg. A visszatérő tanítványok letisztogatták, majd újraindították életfunkcióit.) Buddha ez után kijelenti, hogy a jóga nem Út, és nekiáll saját rendszere kidolgozásának, amely hamar elterjed Indiában, majd átlép az országhatáron Kína, és onnan Japán felé is. (Indiából később szinte teljesen eltűnik a tan.)
A jóga a vágyak kioltását, a szabadulást az élet körforgásából testi gyakorlatokra (ászanák és légzőgyakorlatok) és az erre épülő meditációs gyakorlatokra alapozza. Gautama Sziddhárta Buddha szerint a jóga nem út. Ő az értelmen, a lelki, szellemi képességeken, a helyes tanításokon keresztül akarja elérni a szabadulást, és a feloldódást a Van-ban. Ő még/már nem gondolja, hogy nem lehet átadni az Utat. Sőt, mindenki elsajátíthatja, rendszere értelmes, megtanulható - és a személyiség szempontjából terméketlen. Ennek egyik oka természetesen az, hogy nem is ismeri az európai értelemben vett személyiséget, tagadja annak állandó voltát. A másik a tan elsajátításának módja. Ezt legszemléletesebben a Zen mutatja be. A zen tanítása szerint - az egész életben képes megnyilvánulni, ezért létezhet zen íjászat, zen teaszertartás és virágkötészet egyaránt. A zen célja a "villámcsapás", az "értés közvetlenül", a "megvilágosodás". Bár értelmi úton is vezet, célja mégis az értelem kihagyása. Az értelmi tevékenység célja önmaga megszüntetése, hogy létrejöhessen a szamádhi. Ezért mindenre hajlandó. Így lehet Buddha szarbot. (ami botrány a fülünknek). Íme egy példa:

Találkozás az Út emberével

Goszo mondta egyszer:
- Ha találkozol az Út emberével az ősvényen, ne szólj és ne hallgass! Mondd, hogyan találkozol akkor vele ?

Mumon hozzáfűzése: Abban az esetben, ha sikerül neked egy bensőséges találkozás vele, úgy az biztosan örvendetes lesz. De ha nem sikerül, akkor minden módon legyél éber!

Mumon verse:
Ha az Út emberével találkozol,
Találkozz szavak és hallgatás nélkül.
Üss egyet az állkapcsára,
És érts, ha képes vagy rá, közvetlenül!

Ez a paradoxonok világa, ahol minden lehetséges. Ahol minden alárendelődik a célnak, a szamádhinak. Ahol a felismert mestert állon lehet vágni, hátha mi is mesterekké válunk. A cél természetesen a "Nincs Kapu" megtalálása és megnyitása. A megvilágosodás elérése. A szabadulás a létkörforgásból. A nirvána. Végső soron a Kapu nem közölhető, az Út itt nem maga a Van, hanem lehetőség és eszköz a Van elérésére (ami a kapun túl van).
Következetes rendszer kialakítására nincs lehetőség. A hétköznapi események elősegíthetik a megvilágosodást, de nem részei annak. A cél az elszakadás, az anyag csak levetendő ruha, amelytől szabadulni kell. A zen-művészetek csak ezt a célt szolgálják. Egyenesen kimondja ezt a következei koan:

A józan ész nem az Út

Nanszen mondta: A tudat nem a Buddha, a józan ész nem az Út.

Numon hozzáfűzése: Ahogy Nanszen egyre öregebb lett, úgy vesztette el szégyenérzetét. Alighogy kinyitotta bűzös száját, kicsúsztak rajta a családi titkok. Nagyon kevesen vannak még akik hálásak kedvességéért.

Numon verse:
Mikor az ég kitisztul, a nap kisüt,
A föId vízhez jut, ha eső közeledik.
Szívét kítárja, összes titkát kimondja,
De félek, nem becsülik ezt sokra.

Hát igen. És mihez kezdjünk mi? Ha azt kérdezzük: a nem-józan ész az Út? Arra is azt a választ kaphatnánk, az sem az Út. Mert az csak a megvilágosodás fényétől visszafelé világítva érthető meg. Csak miután a történet/esemény létrehozta azt, onnantól igazolódik visszafelé is. Most csak elégedjünk meg annyival: a nagy családi titkot valóban nem becsülték, s most sem becsülik sokra. Híven a Zen hagyományához, mondjuk ki - hátha úgy lesz bűzös a szánk tőle, mint Nanszené - azért nem becsüljük sokra, mert nem ér sokat. Nem képes a tudást átadhatóan közvetíteni, a Kapu könnyen pszichológiai trükkök és aha-élmények ködébe merülhet.
Pedig van Út és van Kapu, és ennek megismerése után vágyott a kutató lélek.

II. Személyes vagy személytelen?

„A legősibb kínai írások és történetek már úgy mutatják be az embert, mint értelmes, okos lényt. (...) Ők is úgy tudták és azt tanították, hogy az embert Valaki más teremtette. A kínaiak Sángdinak nevezik azt a lényt, aki teremtette az embert és e szónak értelme, hogy Magasságos Úr. E névben benne van, hogy a Teremtő nem földi lény. A legrégibb időktől kezdve a kínaiak ennek az Úrnak mutattak be áldozatokat és az ősi, mondákba vesző császárok is Neki mutattak be áldozatokat, míg a későbbiek már csak a természeti erőknek. Ha elolvassuk a kínai leírást a teremtésrő1, nagyon hamar észrevesszük közös eredetét a Biblia Teremtés-könyvével. 'Kezdetben, nagyon régen nagy össze-visszaság volt. Semminek sem volt formája, minden sötét volt. Az öt égitest még nem kezdett el forogni, a Nap, a Hold még nem világította meg Földünket. Te, Sángdi, elválasztottad először a darabosabb részeket a tisztától. Megteremtetted az eget, megalkottad az embert, a végtelen sok élő törzs mind neked tartozik köszönettel, hogy létezik. Az ember és minden létező a te szeretetedbő1 lett. Minden élő a te jóságodnak adósa, Te, egyedül Te vagy Uram az igaz szülője minden létezőnek.” Ugyanez van leírva a hindu Ősteremtés-mítoszokban is.
Az ősi, kínai mondás szerint, aki teljesen elveszíti kapcsolatát Sángdival, az egész életében valami nagy éhséget és szomjúságot érez magában, amit semmi sem csillapít. Feltételezhetjük-e, hogy az elveszett, ősi tudás, egy jóságos Istennel való közvetlen kapcsolat volt? Az utódok már úgy akarják megtapasztalni ezt a bensőséges együttlétet - amelynek hiánya bennük él - hogy igyekeznek újra felidézni azt. Már nem tudják, hogy kivel kell kapcsolatba kerülni, azt sem tudják pontosan kifejezni, hogy hogyan, de azt tudják: kell.

Nagyon érdekes, hogy kezdetben szinte minden kultúra egy teremtő istenségben itt, s csak később alakul ki a többistenhit. Ezzel együtt az ok-okozati összefüggések kutatása is elhalványul, s a lineáris időszemléletet – ahol minden valahonnan valahová tart, van kezdet és van vég - felváltja az örök körforgásban való hit. Kutatók egy része ezt regressziós, visszafejlődési folyamatnak írja le. Ezzel magyarázzák azt is, hogy egy olyan nagy kultúrában mint a kínai, legfantasztikusabb megfigyelések, és találmányok sem mennek át a napi gyakorlatba. Kínában találták fel a könyvnyomtatást, kikísérletezték a puskaport, madárszárnyú rakétákat készítettek az ünnepekre, feltalálták a papírt, az iránytűt, stb. Óriási lehetőségek, de egyiket sem tökéletesítették, fejlesztették. A könyvnyomtatás technikáját évszázadokon keresztül ugyanúgy használták, minden tökéletesítés nélkül. (Európában mintegy ötszáz évvel később jöttek rá e technikára, pár évtized alatt tökéletesítették és létrehozták a ma is ismeretes nyomtatási formákat.)

Az abszolút személyesség vágya, minden közvetítés kiiktatása egy újabb paradoxont eredményez. Azok a nagy rendszerek, amelyek ezt az abszolút személyességet követelték, a személyiség tagadásához jutottak el. Az nem lesz más többé, mint a karma által meghatározott „jegyek” együttállása, amelyek a személy halálával szétesnek, hogy egy új személyiséggé (jó esetben) álljanak össze.
E tanok személyesség magvát sem felismerni, sem megfogalmazni nem tudták. Mindig a partikuláris részismeretek ködében mozogtak, s onnan, a különböző ismeretek felől különbözőnek látszik a lényeg is. De akkor nem felismerhető, hiszen nincs, ami következetesen megfogalmazható módon megkülönböztetné a részektő1. Ez a felismerés-nélküliség a Nincs, ami mégis Van.

III. A személyes közvetítés

Az Út, a Kapu a személyes megélés követelményével együtt is személytelen közvetítés. A mítoszok azonban beszámolnak a személyes közvetítés lehetőségérő1 is. Azt is látni fogjuk, hogy nehezen tudják megfogalmazni, hogy e személyes közvetítés jó-e, vagy rossz. Loki, Prométeusz, Lucifer alakján keresztül fogjuk ezt vizsgálni. E vonulat - amely természetesen megtalálható a kínai és indiai kultúrában is - a mágiához fog elvezetni minket.

Nem vagyunk elegek önmagunknak! Él bennünk a vágy a teljesség után. Nem is akármilyen, hanem bensőséges, szeretettel teljes, önmagát feltáró és a mi életünket kibontakoztató teljesség felé. A mai pszichológiai irányzatok általában az anyaméhben átélt biztonság és bensőségesség, illetve egység utáni vágyként azonosítják ezt. Többen úgy gondolják azonban - természetesen én is -, hogy az anyaméh maga is csak képe és töredékes megvalósulása annak a teljességnek, ami Istennel köt össze minket. Erről beszélnek az ősi mítoszok, de ezt mutatja a természet is. Ha van Teremtő, akkor valószínűleg a hozzá legközelebb álló teremtményeknek biztosította a az Őt leginkább „bemutató” feltételeket a növekedéshez. „Alkotásaid rólad beszélnek Uram” - a zsoltár e szavait minden nép felismerte. Az istenséggel/istenségekkel való kapcsolattartás tehát az élet, a növekedés alapföltétele. Sőt, e kapcsolat nélkül nincs élet sem. De ki a közvetítő? Az egyes népek mítoszai az ember teremtésénél, kezdeti életénél leírnak egy alakot, aki ezt a közvetítést - akár az istenségek ellenére is! - véghezviszi. Ezek az alakok ellentmondásosak. Igazából nem tudjuk eldönteni, hogy amit tesznek az jó vagy rossz, de szerepük kikerülhetetlen. Ez a bizonytalanság jelzi, hogy a Teremtő (Atya) képének elhomályosodása milyen zavart kelt. Elbizonytalanodik még az értékrend is, amelyik a Jó Atya képéhez kapcsolódik. Pedig ez az értékrend maga az Út. Az ősi erények feledése - szintén örökös panasztéma - e folyamat része. Nincs Kapu a Teremtőhöz, bizonytalan az Út, kérdéses a közvetítő.

Prométheusz, Iapetosz fia, a titán, a fiatal istenek oldalára áll. Zeusz az ő segítségével győzi le a titánokat, azaz Prométheusz testvéreit. (Később a Vízözön után csak Prométheusz fia és annak felesége - Deukalión és Pürrha - maradnak életben, de addig még sok minden történik.) A titán az, aki ellopja a tüzet az embereknek, s ő tanítja meg őket arra is, hogyan lehet jósolni. Zeusz haragjában - Iapetosz fia, hiába vagy mindenkinél ravaszabb, - olyan ajándékot küld az embereknek, amit mindannyian szeretnek, de szerencsétlenségüket találják benne. Ő Pandora, a gyönyörű asszony, aki kinyitja azt a hombárt, amiből az embert sújtó bajok kirepülnek. Prométheusz maga is meglakol, sziklához kötözött testének eleven májából egy sas lakmározik. Már csak gyűlölet él benne - és tud egy jóslatot, amely Zeusz uralmát fenyegeti. A szikláról az alvilágba kerül, majd újra vissza, s a sas egészen addig marcangolja, míg Héraklész megmenti. Ezután már ő is elárulja a jóslatot, s így Zeusz elkerülheti végzetét.
E történetben a ravasz lázadó, az emberek felé a „tudás” - és minden baj - közvetítője, még inkább rokonszenves alak. Könnyen azonosulunk vele, hisz „jót akart nekünk” - igaz, a saját feje szerint.

Ugyanez a típus lép elénk, csak a sötét tónusban a germán Loki isten alakjában. A germánok teremtés-mitológiájában a három isteni fivér - Odin, Hönir és Loki - az, akik két fatörzsbőI kiformálják az első emberpárt. Odin életet lehelt beléjük, Hönir értelmet adott nekik, s Loki az, aki az embereknek kiformálta arcukat, megtanította őket látni, hallani és beszélni. S amikor Lukira néznek az emberek, a megtestesült ravaszságot, a szív nélküli eszességet látják, amely mindig csak a saját érdekei, vágyai szerint cselekszik. Ő a legravaszabb, minden csel kiötlője, aki bajt hoz emberre és istenre egyaránt. Megvédi az istenneket az óriásokkal szemben, ugyanakkor óriáslányt vesz el feleségül. Gyermekeik olyan veszélyesek, hogy el kell különíteni őket. Loki pusztítja el Baldr-t, a fiatal és szép napistent, szeszélyből és féltékenységből. Így énekelt, óriásasszony képében: „A szemem az száraz. Ugyan miért sirassam Odinfi halálát? Életében, holtában nekem jót sosem tett, maradjon hát holtan.” Ez a megtestesült önzés, a csak magáért való élet, könyörület, szeretet nélkül. Végül a viszálykodó Lokin az istenek szörnyű bosszút állnak, azóta, ha szenvedésében összerázkódik, megrendül a föld (földrengés van).

Azt gondolom, Prométheusz és Loki képe a fehér és fekete mágia szimbóluma (is) - ha a ma újra divatossá váló terminusokat akarjuk használni. A fehéret szeretnénk jónak látni, miként Prométheuszt, de tetteiben, szándékaiban ő is lelepleződik - és nem képes a Kapuhoz közvetíteni. Életük, példájuk nem az Út. Amit bennük megsejtett a Kaput kereső lélek, az a kísértő alakja. Legtisztább, szemléletes leírását a Teremtés könyve adja a Bibliában. A jó és rossz tudás fája Prométheusz és Loki fája. Lényege, hogy aki eszik belőle, az önmaga határozhatja meg, hogy mi a jó és a rossz. Lucifer szavaival: Olyanok lesztek mint az Isten, tudni fogjátok a jót és a rosszat és soha nem haltok meg.
Ez a kísértő hangja: nincs szükséged a Kapura, te magad vagy a teljesség, a kapu! - Ismerjük ezt a hangot a mai konyhapszichológia és new age-irodalom lapjairól is. - Te határozhatod meg, hogy mi a jó és a rossz! A kígyó (sárkány, hiszen még lába van, képe a Jelenések könyvében a sátánt jelenti) ígérete és programja ez - az emberiség ma ezt a programot akarja végrehajtani. Tehát a közvetítőként megsejtett alak a hazugság atyjának – a sátánnak - és gyilkosnak bizonyult.

Nem véletlen, hogy a görög, vagy a germán kultúra - amely szép, nagyszerű és igaz gondolatokat és megfigyeléseket is tartalmaz, miként az összes kultúra - szintén nem tud mit kezdeni felismeréseivel. Mert a felismert részek csak akkor állhatnak össze eredményesen egésszé, ha a kultúra megtalálta a Kaput, akin/amin keresztül, akiben/amiben minden kiteljesülhet.
A görög kultúra tobzódik nagyszerű meglátásokban. Thalész feltalált egy gőzgépet, de meg sem próbálta azt a gyakorlatba átültetni. Meg volt győződve arról is, hogy a Tejutat csillagok alkotják, s ezeknek bolygóik vannak, miként a napnak. Euklidész használta a pi fogalmát, Pitagorasz leírta tételét és ismerte a mértani aranymetszést, Arisztotelész meghatározta a Föld körfogatát... Nagyszerű filozófiai és gyakorlati tudásuk végül spekulációkba sekélyesedtek el. Nem áll össze a Teljességnek az a képe, amibő1 meríteni lehetne - mert hiányzik a Kapu. Az utuk nem Út, mert nincs meg benne a világos, követhető Kapcsolat azzal, Akitől az egész származik. Nincs Kapu, nem találják a Teremtőt, Aki Van.

A Kapu

„A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált. akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: ’Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!’ Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: 'Emészt a házadért való buzgalom.’ A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni? Jézus ezt válaszolta: ’Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.’ A zsidók ellene vetették: 'Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?’ De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.”

Az udvart, amit Jézus megtisztított, a "Népek udvarának" nevezték. Az, hogy Ő az ott lévő rengeteg kereskedőt, árust ki tudta űzni, s azok engedelmeskedtek neki, kétségkívül csoda volt. Honnan volt Jézusban ez az erő, ki/mi áradt belőle, hogy ezt megcselekedhette? Miért merészelte Isten házát Atyám házának nevezni? Hogyan lehetséges, hogy feltámadt a halálból?
Jézus születésétől kezdve haláláig egészen különleges, minden más embertől, tanítótól, mestertől különböző életet élt. Összehasonlíthatjuk őt más népek mitológiai alakjaival is, hiszen ott is beszélnek csodákról, sőt szűzi nemzésről is. (főleg Zeusszal kapcsolatban maradtak fenn ilyen történetek). Csakhogy a Léleknek megfelelő héber szó (ruah) maga is nőnemű, ami még mitologikus alapon is lehetetlenné teszi egy földi nővel a nemzést! Szűzi szülésről pedig sehol nincs szó! Az is felvethető, hogy a Jézus-korabeli királyokat és a római császárt is istenítették. Csakhogy: Jézus korában a pogányok nem vették komolyan e mítoszokat. A királyok istenítése keleti túlzás és hízelgés volt és semmiképpen sem kapcsolódott össze isteni tettek elvárásával. A zsidó népnél pedig már a gondolat istengyalázásnak számított! (Hiszen Jézust is e váddal üldözték ellenségei.) Ez mind Jézus történeti valódiságát és egyedüliségét támasztja alá.
Azt gondolom, hogy Jézus életének és tetteinek magyarázata a Kapu és az Út szimbólumával is lehetséges. Zakariás, Keresztelő Szent János apja, ezt prófétálja Jézusról: „hogy a sötétben és halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” A békesség útja az Atyához vezető út. Az Atya az Aki Van, a teljesség, Akiből - tehát személy! - minden merít, mindenki az életét kapja. Pál apostol ezt írja efezusiaknak Jézus Krisztusról: „Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához.”
Jézus vallomása önmagáról megmutatja, hogy nemcsak hogy úgy gondolkodott magáról, mint aki tudja az utat és képes elvezetni másokat is oda, de azonosulva ezzel, kinyilatkoztatta. Ő az Út és a Kapu. „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. Senki sem juthat az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok (...) Aki engem látott, az Atyát is látta.” Döbbenetes szavak, amelyben Jézus kijelenti, hogy Ő az, Aki Van. „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életűk legyen és bőségben legyen.” Kinyilatkoztatja, hogy csak rajta keresztül vezet az út az Atyához, és ő a védelem a gonosz ellen. Az Egyházról, amely az Ő teste, azt mondja: „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt."
Jézus tanítása szerint az alvilághoz is vezetnek utak – a sátán az egyetlen Utat akarja elhomályosítani -, de az Úton mégsem vesznek erőt mert a Kapu örökre nyitva van - mindenki számára. „Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját.” - írja Lukács az Apostolok Cselekedeteiben Pálról és társairól.
Óriási forradalom ez, olyan, amely megváltoztatta az egész világot. Jézus Krisztus szavait nem csupán tettei, kereszthalála és feltámadása igazolja. A szintézis, ami akkor létrejött, s amiből azóta is él a megismerés és a gyakorlat, maga a folyamatos tanúság. A kereszténység felszabadította az embereket a félelem és a tévelygések alól. Kibontakozott az értelmi élet, a művészetek és a tudományok alapjukat meglelve korábban fejlődésnek indultak. Az ember belső világa és vágyai utat találtak – a szeretet, a szerelem, az emberek egyenlő volta, mind-mind ezután nyerték el szabadságukat. (Az ókorban szóba sem jöhetett, hogy ne a család döntsön gyermekei házasságáról!) Az akarat képessé vált tartósan a jóra irányulni - mert a Jóból meríthette erejét. A Nagy Keresés, a Kapu és az Út megsejtése Jézusban igazolódott be.

A történelem menete azonban egy szomorú megállapítást is hordoz – időről időre újra elveszítjük a Kaput. Mindaz, ami kibontakozás és öröm volt, öncél, hasznosság - egyszóval mágia lett. Nem tekinthetünk el a tudomány, a művészetek mágikus vonásaitól, az Öncél Nagy Visszatérésétől, az eredeti kísértés bennünk élésétől: ti lesztek a jónak és rossznak tudói, olyanok lesztek mint az Isten és sohasem haltok meg. Ez az ígéret azonban csak a kozmetikumoktól a lejegelt halottakig terjed - életet nem tud adni. Csak aki átment a Kapun és az Életben van - az Atyánál - az képes erre.
Nemzedékünk felhasznált minden kincset, de nem ment át a Kapun. Sőt, az elmúlt évszázad a Kaputól való folyamatos elhátrálás évszázada volt. (Ahogy azt előre megmondták a próféták...)
Mit veszítettünk el, mint közösség! Fel sem tudjuk mérni. De hogy mit nyerhetünk még ezután, ha megfordulunk, arról lehetnek sejtelmeink. Meggyőződésem, hogy civilizációs problémáink, kínjaink megoldása a Kapuban találhatók. Istenben. Ha az Úton vagyunk. Jézussal.

Mennyei Atyánk!
Valóban el kell ismernünk, hogy Jézus által mehetünk be hozzád a szentélybe. Ő ezt az élő és új utat a saját testén keresztül nyitotta meg, s mint főpap és közbenjáró nyitva is tartja azt mindenki számára, hogy üdvösségre juthasson minden élő. Ezért hozzá járulunk most igaz szívvel és hittel, bízva benne, s kérjük, hogy tisztítson meg minket minden bűntől és rossz lelkiismerettől, hogy szeretetre és jótettekre buzdulva kitarthassunk Tebenned.
Drága Jézus! Kérünk, hozdd el nekünk és egész népünknek a megújulást, a visszatalálást az atyai házba, vezess ki minket a tévutak sötétségéből az igaz út világosságára és adj erőt, hogy azon mindvégig kitarthassunk!
Köszönöm Istenem, hogy megsegítesz minket. Ámen.

(Megjelent a Mérővessző című kötetben, 1999-ben)

Korai öröm (Kedves Barátom - 5. levél)

Sípos (S) Gyula: Korai öröm

Kedves Barátom!

A következő történet úgy kezdődik, mint a kamasz fiúk álma. Az egyik, fiataloknak szóló magazinból idézem:

„A haverjaimmal egyszer a diszkóban lányokkal ismerkedtünk és ott én is találkoztam valakivel. Elég sokat ittunk és lementem vele a lányvécébe és magamévá tettem.“

Valószínűleg aznap este a fiú nagyon bátornak, erősnek, férfiasnak érezte magát. Talán a lány is úgy érezte,
hogy szeretik, elfogadják őt,
hiszen vele akarnak lenni.

Csakhogy: „Később kiderült, hogy már menstruál, és aztán az is, hogy terhes lett, ugyanis nem védekeztünk, olyan hirtelen történt minden. Nem tudom, mit csináljunk, mert elvetetni nem lehet, már négy hónapos, és a babának apa is kell. Nekem viszont nem tetszik a lány és nem is vagyok belé szerelmes, csak akkor kissé részeg voltam.“ Gyorsan kiderült, hogy az erő és érettség csak illúzió, és amikor “fellebbent a fátyol“, csak egy rémült fiú és egy rémült lány maradt a helyén. Nem felnőttek, sőt nélkülük nem is képesek úrrá lenni helyzetükön.
Hány éves lehetett és hogy nézhetett ki az a lány, akiről csak „később derül ki, hogy már menstruál”? És hogyan lehetne megoldani közös problémájukat?
Mi lenne, ha az történne, amin az „ifjú pár“ elgondolkozott: azaz ha a lány mégis „elvetetné“ magzatát? Azt gondolom, hogy csak tetézné bajait. Részesévé válna egy másik - egy teljesen kiszolgáltatott és védtelen - ember meggyilkolásának, aki ráadásul a saját gyereke. Mindannyian érezzük, hogy ez bűnös dolog. Mindezen túl nehezen gyógyuló sebet ejtene saját testén - veszélyeztetve jövőbeli terhességeit is - de lelkén is, amely talán még nehezebben szabadul a szorongásos, depressziós nyomás alól.
És ha megtartja? Hiszen talán még általános iskolás, teljesen éretlen ő is, barátja is a gyereknevelésre! Még hosszú évekig tanulnia, fejlődnie kellene mindkettőjüknek. Talán a szülők vállalják a gyerek felnevelését? Ha képesek rá. Ha el tudnak szakadni a munkahelyüktől, ha biztosított a család megélhetése, ha…

Túl sok a „ha“.
Látjuk, hogy csak rossz és kevésbé rossz megoldások között lehet választani - és mindezt egy meggondolatlan
és felelőtlen tett,
egy "korai öröm" miatt.

Sajnos el kell ismernünk, hogy a jelenlegi kultúránk igyekszik rávenni az éretlen fiata-lokat a "korai örömre". Cigarettázz - sugallja - mert az azt jelzi, hogy vagány gyerek vagy. Igyál minél több alkoholt, mert akkor lesz igazán jó a buli. Próbáld ki a kábítószereket, mert azok felszabadítanak téged és különleges élményekhez juttatnak. Kezdd el minél hamarabb a szexuális életet, mert az tesz téged felnőtté. Tetováltasd magad, mert attól erősebb, bátrabb és szebb leszel. De ha belegondolsz, mindezek mögött ott a függővé válás veszélye. Aki egyszer már tetováltatta magát, az általában később is visszajár, egyre több pénzt és kitörölhetetlen nyomokat hagyva testén. (És a ma büszkén mutogatott tetoválásai a holnak ruhákkal takargatott szégyenfoltjai lesznek - amitől kínossá válhat az öltözködés, a barátkozás, de akár a nyílt utcán való közlekedés is... )
A pszichiátriai osztályok dugig vannak leromlott állapotú fiatalokkal, akiket a kábítószer vagy az ital teljesen tönkretett. Gyógyulásuk esélye pedig évről évre csökken.
Mindannyian tudjuk, hogy a nikotintól nem vagányabbak, hanem betegebbek leszünk. (Mégis szívod, mert már hozzákötöződtél a "korai öröm" csábításán keresztül.) Mindannyian érezzük, hogy lassítani kellene egy kicsit ezen a "pörgésen", amibe szinte belehajszolódunk. Hiszen olyan könnyű elrontani a dolgokat és olyan nehéz utána helyrehozni!
Nem véletlen, hogy már bölcs Salamon is azt a tanácsot írta fiainak:

„Minden féltett dolognál jobban őrizd a szíved, mert abból indul ki az élet!“

A mi szívünket szüntelenül bombázzák kívülről reklámokkal, üzenetekkel. Céljuk az, hogy feltörjék azt a védőburkot, amellyel a család, az iskola, és főleg Isten próbál védeni téged, és markukba kaparintsanak az eszeddel, tehetségeiddel - és persze pénztárcáddal együtt. Kérlek, ne engedj nekik! Nekik ez csak üzlet, játék a szavakkal, de neked az életed!

Szeretném, ha tudnád, hogy a vívódásaidban, küzdelmeidben nem vagy egyedül. Melletted állnak a szüleid - még akkor is, ha ők is szenvednek valamilyen függőségtől.

Néha valószínűleg csak azért veszekednek veled, mert féltenek, csak nem tudják, hogyan fejezhetnék ezt ki másként. (Tanítsd meg őket a szeretet nyelvére!)

Én biztos vagyok benne, hogy a tanáraid is segíteni akarnak neked. Ők is átmentek azon a szakaszon, amivel te még küzdesz, és talán választ tudnak adni a kérdéseidre.
Azt is tudom persze, hogy időnként mindez nagyon kevés.

Olykor úgy érezzük,
hogy teljesen egyedül vagyunk,
nem értenek meg minket,
és pont azoknak nem mondhatjuk el,
ami minket legjobban foglalkoztat,
akik egyébként a
legközelebb állnak hozzánk!

De van valaki, aki a legnehezebb körülmények között is szeret és figyel rád, és mindig a javadat akarja. A mennyei Atya azért küldte el Fiát közénk, hogy bemutassa irántunk érzett szeretetét. Jézus eljött és legyőzte a gonoszság minden erejét. Győzelmet aratott és ebben a győzelemben részesít mindenkit, aki kéri tőle.
Jézus Krisztus rajtam is segített, amikor ilyen rossz állapotban voltam és rajtad is biztosan segít. Ő azt mondta: „eljöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen“. Ezért arra szeretnélek most biztatni, hogy kérd te is az Ő segítségét:

Mennyei Atyám!
Te úgy szerettél minket, hogy eljöttél közénk Fiadban, Jézus Krisztusban, amikor még a bűnök és kötelékek vettek körül minket, hogy kiszabadíthass minket a sötétség erőinek el-nyomása alól. Most elismerem, hogy én is elbuktam már, elsodródtam még az általam felismert igazságoktól is. Hatottak rám az újságok cikkei, a rádió- és tévéműsorok felelőtlen, könnyű életet ígérő műsorai. Azt hittem, én is akkor leszek népszerű, ha olyan leszek, mint a sztárok: lázadó, különleges ruhákban járó és mindent kipróbáló „egyszer élünk“-ember.
De rájöttem, hogy mindez csak látszat-világ, amely elfedi a valóságos gondokat és nem hoz megoldást az életem problémáira. Ezért nem akarom tönkretenni az életem a „korai örömök“ illúzióival! Kérlek segíts, hogy ki tudjak tartani a tiszta életben! Kérlek védj meg, amikor ki akarnak használni, amikor a megtévesztés veszélye fenyeget, vagy amikor már magam is arra vágyom, ami még tönkretenne! Kérlek segíts, hogy ki tudjam várni „az én időmet“, hogy valóban életem lehessen és bőségben lehessen!
Jézusom, bízom benned, és köszönöm, hogy segítesz rajtam! Ámen.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!

Katasztrófák, Isten és mi

Sípos (S) Gyula: Katasztrófák, Isten és mi

Nem kell különösebb éleselméjűség ahhoz, hogy a hírekben szereplő árvizeket, hurrikánokat, a természet felbolydulásának jeleit összefüggésbe hozzuk Jézusnak a végidőkről szóló jövendölésével:

„Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég. Aztán így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. (…) Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek.” (Lukács ev. 21. fejezet)
Mintha minden szava a mai állapotokat mutatná be. Hát nem a mi civilizációnk az, ahol az antidepresszánsok és egyéb szorongásűző szerek életmód-kellékké váltak? Nem láthattuk-e a jeleket a Napban több jelenési helyen, így Medjugorjéban és Szőkefalván is? És nem olvasunk-e naponta háborúkról és háborúk híreiről? 
Amikor az Igét olvasva beteljesedni látjuk Jézus szavait, éberségünket józanságunkkal együtt kell használnunk. Minden pánik csak hiábavalóságot szül. A ’80-as években atombunkereket építettek az emberek – de mit ér egy bunker az árvízzel szemben, és hová lesznek az ott felhalmozott konzervkészletek? Reményeikkel együtt sodorja el a víz. Tíz évvel ezelőtt pedig a vészhelyzetre félrerakott, keservesen összekuporgatott pénzeket mosta el a kétszámjegyű infláció. Most ugyan mit találhatnánk ki megmenekülésünkre?
Jézus nem túlélési tippeket ad, hanem imádságra és szeretetre hív: „Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”(Lk. 21, 36)
Az emberi törvények némi szilárdságot és a tartósság illúzióját kölcsönzik bármely rendszernek. Amikor azonban az emberi törvények kényszerítő ereje meghasad, kiderül, hogy mi rejlik az emberi szívekben. Ha a szívben szeretet rejlik, az előtör a segítőkészség számtalan gesztusában. Hála Istennek, hogy így volt ez nálunk is. Ki segített a hazai, felvidéki, erdélyi árvizeknél? Mi voltunk azok. Ki gyűjtött élelmiszert, takarókat, könyveket? Mi voltunk azok. Ki adakozik most is, amikor katasztrófák híreiről hall a világban? Mi vagyunk, a mi országunk, a mi népünk. Lám, ez az elnyomott, depresszióval és keserűséggel teli, viszályokkal gyötört nemzet szeretetet és vígasztalást nyújt, miközben maga is szűkölködik ezekben. Nem mindenhol van ez így. Van, ahol egy katasztrófa nyomán fosztogatás, gyilkosságok, elhagyatottság és reménytelenség tör elő a szívekből. (És lehet, hogy ha valamely nagyvárosunkat érné hirtelen katasztrófa, itt is történnének hasonló események.) Figyelmeztető jelek ezek nekünk, hogy a Szeretet országát, a Szeretet földjét építsük szívünkben és környezetünkben. Mert ahol az önzés és az erőszak az úr a szívekben, ott a bajok még sokasodnak, ahol pedig a szeretet és megértés, ott közel a megoldás.
A II. Világháború után magyar csodáról cikkeztek a világsajtóban. Ez a vesztes, meggyötört ország példátlan gyorsasággal épült újjá – mert a nyomás alól felszabaduló emberek képesek voltak összefogni a magukénak érzett földön, hogy mindannyiuk közös javát munkálják. Így volt ez egészen addig, míg a földi kánaán ígérete újra diktatúrába nem igázta a nemzetet. És ami akkor lehetséges volt, most sem lehetetlen!
Meggyőződésem, hogy még nincs itt a vég, de egy korszak hamarosan lezárul. Hogy ez milyen módon történik, csak rajtunk múlik. Ha kutatjuk Isten akaratát életünkben, ha készen állunk arra, hogy a szeretet útján járjunk – még ha ez nem is tűnik mindig „gazdaságos megoldásnak” -, akkor egyrészt csökkentjük az összeomlás mértékét, másrészt mint megmenekülők, megállhatunk az Emberfia színe előtt, együtt építve egy új, szebb és békésebb világot. De az a jövő most, a mi tetteinkkel kezdődik el…
2005. M.I.N.D.

Megrontás (Kedves Barátom! - 4. levél)

Sípos (S) Gyula: Megrontás

Kedves Barátom!

Mi a megrontás? Az általános felfogás szerint a kiskorú gyermekkel szembeni szexuális erõszak - pedofília. De hadd kérdezzem meg, hogyan nevezzük azt, amikor általános iskolásoknak szóló újságokban, magazinokban a szabad szexuális életet hirdetik?

Megrontásnak. Amikor az erkölcsök és a józan ész elleni lázadást szabadságnak hirdetik és példaképnek állítják be a lázadókat? Megrontásnak. Amikor a megértés és tolerancia nevében a homoszexualitást és a szexuális perverziókat reklámozzák? Megrontásnak. Amikor az interneten keresztül szabadon hozzáférhetõek, letölthetõek bárki számára a leggonoszabb tartalmat sugárzó képek, szövegek is? Megrontásnak. Amikor az agresszivitás, a kegyetlenség, a közöny hõsi példává válik a képernyõn keresztül? Megrontásnak. Amikor a politikai életben a másik lejáratása, hazugságok terjesztése, a hitetés, csalás és lopás természetessé, tanított kampány- és meggyõzési módszerré válik? Megrontásnak. Amikor a szabadsággal igazolják a bûnöket és hazafisággal más nemzetek gyûlöletét? Megrontásnak. Amikor a bûnözés iparággá szervezõdik és átjárja a gazdaságot, politikát, igazságszolgáltatást? Megrontásnak.

Milyen szomorú dolog, hogy még a jószándékú emberek tehetségei, képességei, a természetben rejlõ jó dolgok is akarva-akaratlanul rossz célok szolgálatába állítódnak! Ne legyenek illúzióink. A bûnök által megrontott emberek csak megrontott kultúrát és civilizációt képesek létrehozni. Pusztul a természet, kiüresednek a mûvészi alkotások, a kultúra. Hazug célokat szolgálnak az erõforrások, hamis kultuszokat követnek az emberek.
Újra fel kell fedeznünk Dávid király zsoltárának igazságát: Õ ugyanis így ír:

“Jöjj, segíts Uram, az igazak eltûnnek,
az emberek között megszûnt a hûség.
Ki-ki képmutatóan beszél társával,
ajkán és szívében álnoksággal.
Semmisíts meg Uram, minden hazug ajkat
s a dicsekvõ nyelvet,
azokét, akik azt mondják:
“Nyelvünkben az erõnk,
ajkunk a segítõnk - ki lehet úrrá felettünk?”
De szól az Úr: “Fölkelek,
mert a gyöngéket elnyomták,
a szegények sóhajtoznak,
és szabadulást viszek mindenkinek,
aki sóvárogja.”
Az Úr szava egyenes beszéd,
kipróbált ezüst, salaktalan, hétszer tisztított.”

Megrontás - a szó feltételezi, hogy van megrontó is. Õt a Szentírás a lázadás szellemével, a vádolás atyjával, a hazugság lelkével, minden démonok fejedelmével, a sátánnal azonosítja. Ez a bukott szellemi lény az, amely uralni igyekszik a földet és annak népeit.

Gonosz és megromlott elméje
minden gyûlöletét és õrültségét
kiárasztja a megzavarodott
és tévelygõ emberekre,
míg azok az õ képére és hasonlatoságára alkotott kultúrákat
és civilizációkat hoznak létre.

Ö az azték napisten, akinek égi útját minden nap emberi szívek vérével kellett egyengetni. Ö Dionüszosz, az õrültség és mámor istene, a kecskelábú Pán, aki extázisában férfiak vérét kívánja. A Káli, a hindu istennõ, aki emberi vérrel mossa áldozókövét. Õ áll a rituális prostitúció mögött. Õ Loki, a hazugság atyja. Õ Mars, az erõszakos hadisten és õ áll a hamis istenségek és kultuszok sokasága mögött. Õ inspirálja a tévék elvaduló világát, õ örül a pénzzel megszerezhetõ hatalomnak, õ ugrasztja egymásnak a népeket.
Köztünk él, megrontva vágyainkat, terveinket, egész életünket. Õ az eleven megrontás, a Megrontó.
Úgy tûnik, hatalma kiterjed mindenre és mindenkire, uralma alá söpörte a nemzeteket és kormányokat, szolgálója lett a tudomány és a kultúra.

Ez azonban csak a látszat.
A Megrontó ugyanis
csak általunk lehet erõs.
Ezért mondja a Szentírás:
állj ellene a gonosznak és elfut elõled.

Jézus Krisztus Isten hatalmával jött közénk, ellenállt a sátán minden csábításának, harcolt ellene, legyõzte õt, kiûzte a démonokat az emberekbõl, gyógyulást és szabadulást hozott mindenkinek, aki csak hozzá menekült. Végül gyõzedelmeskedett a halálon is, feltámadt és most is köztünk él.
Isten ugyanis hatalmasabb mindenkinél. Jézus Krisztusban megvalósította az Õ tökéletes királyságát és meghívott mindenkit az országába. Az Õ védelme alá. Isten hatalmas áldása nyugszik meg mindenkin, aki Hozzá tartozik..

“Boldog ember, aki féli az Urat,
akinek öröme telik törvényében.
Törzse hatalmas lesz a földön,
áldás van az igazak nemzedékém.
Házát bõség és gazdagság tölti el,
igazsága megmarad örökre.
A jóknak világít, mint fény a sötétben,
kegyes, igazságos és irgalmas.
Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat,
aki szívesen ad kölcsön,
és tetteit az igazsághoz szabja.
Nem tántorodik meg soha,
az igaz örökre emlékezetben marad.
Rossz hírtõl nem kell félnie,
bátorsága szilárd, mert az Úrban remél.
Szíve nyugodt, nem ismer félelmet;
ellenségei szégyenben maradnak.
Osztogat a szegénynek és adakozik,
igazsága megmarad örökre,
ereje dicsõségesen fölemelkedik.
A gonosz rettegve látja ezt,
fogát csikorgatja és eltûnik,
a bûnösök öröme szertefoszlik. “

Felismertük tehát, hogy köztünk és bennünk is munkálkodnak a megrontás erõi. Nem vagyunk azonban kiszolgáltatva a pusztítás szellemeinek. Lehetõségünk van arra, hogy helyesen cselekedjünk és megmeneküljünk a romlott és megrontott gondolatoktól, tettektõl. Szeretnénk ezért ellenállni a gonosz lélek minden csábításának és erejének, de elismerjük azt is, hogy erre önmagunkban képtelenek vagyunk. Ezért kérjük most Istent, hogy részesülhessünk abban az örök erõben és védelemben, amelyet mindenki megkaphat, aki Jézus Krisztusban Isten gyermekévé lesz.

Mennyei Atyánk!
Felismertük saját nyomorúságos állapotunkat. Romlott világban élünk és mi is részesei voltunk ennek idáig. Tetteinkkel, mulasztásainkkal hozzájárultunk környezetünk és életünk megrontásához.
De nem akarunk tovább így élni. Meg akarjuk változtatni gondolatainkat és tetteinket. Kérünk Téged ezért most Jézus Krisztus nevében, add meg nekünk az õszinte bûnbánat kegyelmét, hogy kiszabadulhassunk a sötétség fogságából. Jöjj, és erõddel szabadíts meg minket! Küldd el Szent Lelkedet, a szeretet, az erõ és a józanság lelkét, a bátorság és bizalom lelkét, az istengyermekség lelkét, hadd kiálthassuk mi is: Atyánk! A Te gyermekeid vagyunk, kérünk segíts, hogy a Te országodban, a Te áldásod alatt élhessünk! Hadd meneküljünk meg mi is és egész nemzetünk és hadd építhessünk fel egy olyan kultúrát és ci-vilizációt, amely a te ihletésed alatt áll és áldást hoz az egész földnek.
Köszönöm Istenem, hogy meghallgatod imámat és segítesz, hogy mindez valósággá váljon a Te szeretetedben. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.

Sípos (S) Gyula

Elátkozott hely? (Kedves Barátom! - 3. levél)

Sípos (S) Gyula: Elátkozott hely?

Kedves Barátom!

Egy nemzetközi szakmai konferencián mondta egy Magyarországon vizsgálatsorozatot vezetõ kutató: “a magyar nép a föld legveszélyeztetettebb népe”. Valóban ilyen “elátkozott hely” lenne országunk?

Gyermekeink meg sem születnek, férfiaink és asszonyaink idõ elõtt meghalnak. Világelsõk vagyunk a szív- s érrendszeri megbetegedésekben éppúgy mint a rákbetegségek különbözõ formáiban. Pusztít és morzsol minket a depresszió, az alkohol, a drogok és a függõség minden formája.
Fiataljaink átadják magukat a legvadabb erkölcstelenségeknek, a középkorúak reménytelenségbe süllyedve élik életüket, idõs szüleik magányosan, vagy másokkal együtt  “szociális otthonnak” nevezett elkülönítõben tengetik napjaikat.
És mit élünk meg a gazdasági vagy a kulturális életben? Mit látunk a politikai életben? Találóan idézhetjük a Szentírás szavait:

"s a nép olyan lesz,
mint a tûznek martaléka:
senki sem kíméli testvérét.
Habzsol jobboldalt, de éhezik,
eszik baloldalt, de nem lakik jól;
mindenki a társa húsát marja:
Manassze Efraimot, Efraim Manasszét,
és ketten együtt Júda ellen fordulnak."

(Izajás próféta könyve, 9. fej. 18-20.)

Valljuk be, volt már, hogy úgy éreztük, az adott helyzetben nem a valóságos teljesítmény számított. Az is megesett, hogy hiába állt elõ valaki jó tervvel, rögtön ellene mentek, "mert kommunista", vagy “mert jobboldali". Teljesen mindegy volt, hogy amit elképzelt az jó volt vagy nem, segítette-e az emberek életét vagy sem, örömet okozott-e legalább néhány embernek vagy sem, volt-e rá pénz vagy sem, segítették-e a munkát önerõvel is vagy sem - ha nem a "mi kutyánk kölyke", csak utálkozás, lekicsinylés fogadta.
Mintha már senki sem feltételezné a másikról a jó szándékot. Aki akar valamit, az biztos csak azért akarja, mert pénzt lop vele vagy politikai pecsenyéjét sütögeti - esetleg mindkettõ, de legalábbis olcsó népszerûséghajhász.
Így még azt is tönkremegy, ami eddig felépült. Ahogy Jézus mondja: "Akinek van, annak még adnak, akinek nincs, attól azt is elveszik, amije van."

Ha nem tudjuk elismerni
a másikban a jót, az értékeset
- függetlenül pártállástól, vallástól, nemzetiségtõl - önmagunkkal tesszük a legrosszabbat, s végül elveszítünk mindent: barátokat, munkatársakat, terveket, megújulást, lelki békét, szeretetet.
Kinek jó ez? Kinek jó,
ha a viszály szelleme irányítja életünket?

Hol marad az igazság szeretete és a szeretet igazsága?
A tények nélküli vádaskodás sem nem civil kurázsi, sem nem polgári erény, sem nem hivatali elõjog és fõleg nem gyakorlásra szoruló képesség. Nem hiszem, hogy "a politika már csak ilyen", hiszen II. Rákóczi Ferenctõl Mahatma Gandhiig hosszú listát lehetne írni azokról a politikusokról, akik be-csületesen küzdöttek és így értek el komoly eredményeket.

A gonoszság mindig a hazugságokon keresztül nyeri erejét.
Ahol a hazugság polgárjogot nyer,
ott a gonoszság elõbb-utóbb
szétzülleszti a dolgokat.

Szomorú dolog azt látnunk, hogy az elmúlt 10 év nem a hazugságokból való megtisztulást, hanem annak robbanásszerû elterjedését hozta magával és behatolt a magánszféra leelrejtettebb zugaiba is.

Az igazság viszont a szereteten keresztül nyeri erejét. A szeretetben kimondott igazság gyógyít, sebeket kötöz, felépít, újjáalkot - akár egy egész nemzetet is.
És mi másra vágyhatnánk, mint hogy hazánk a Szeretet földje legyen?
Vágyunk valósággá válhat -
igaz, a munkát saját magunkon
kell elkezdeni...

Ha vezetõink lopnak, csalnak, hazudnak akkor sokan követik õket azok közül, akik karrierre, kibontakozásra vágynak életükben. Így a szegényeket megkárosítják, az árvákat feledik. Üres életük a végül az örök halálba viszi õket követõikkel együtt.
Hazánk felett a reménytelenség és az istenkáromlás, a bujaság és mértéktelenség, a hamis tanítások és pénzéhség fekete felhõi tornyosulnak.

A jó hír az,
hogy ez az állapot nem törvényszerû,
nem örök érvényû
és nem megváltoztathatlan.
Ha viszont megváltoztatható,
akkor fennáll a kérdés:
hogyan szabadulhatunk meg
ebbõl az elátkozott állapotból?

- El kell ismernünk, hogy felõlünk sem múlt el nyomtalanul ez az idõszak. Részesei vagyunk a sötétségnek, ezért bûnbánatot kell tartanunk a bûnök miatt, amelyeket elkövettünk életünkben, vagy amelyeket hagytunk megtörténni és nem tettünk ellene.
- A továbbiakban meg kell tagadnunk minden  együttmûködést a gonosz lelkek munkáiban. Ellene kell állnunk minden - testi és lelki - kísértésnek, amely viszályt, megosztást és bûnt hoz az életünkbe.
- Áldást kell kérnünk minden helyzetben és helyzetre Istentõl és Jézus Krisztust hordozva áldássá kell válnunk minden ember és egész országunk számára.
El kell azonban ismernünk, hogy a fenti három feltétel következetes betartása szinte lehetetlen számunkra. Hiszen még amikor jóra törekszünk, akkor is hibázunk, értelmünk könnyen megtelik ítélkezõ gondolatokkal, megszólással, a szívünk irigységgel, fenyegetésekkel...
Szerencsére nem vagyunk egyedül. Embertársaink is segíthetnek és segít maga az Isten, aki a Szentlelket mérték nélkül árasztja azokra, akik ezt kérik Tõle. Kérjünk tehát, hogy kaphassunk, keressünk, hogy találjunk és zörgessünk, hogy ajtót nyissanak nekünk!

Mennyei Atyánk!
Elismerjük, hogy vétkeztünk ellened és népünk ellen. Hamis tanításokat követtünk és azt tettük, ami gyûlöletes elõtted és az egész teremtett világot a pusztulásba viszi. Eszméinkkel és tetteinkkel megrontottuk magunkat és környezetünket, mindazokat akik hatalmunk alatt vagy velünk kapcsolatban álltak. Akarva-akaratlanul a sátán uralmát  szolgáltuk és átkozottá lettünk.
Kérlek, bocsáss meg nekünk és szabadíts ki minket és egész népünket a gonosz hatalmak fogságából!
És most, Mennyei Atyánk, ahogy Fiad tanította nekünk, az Õ nevében, Jézus Krisztus nevében elutasítunk magunktól és megtörünk minden átkot, amely rajtunk, családunkon, közösségeinken és népünkön van. Ellene mondunk minden bûnnek és bûnös köteléknek. Isten országába lépve Jézus Krisztus szabadságában, erejében és tisztaságában akarunk élni az angyalokkal és szentekkel együtt!
Drága Atyánk! Kérünk téged, küldd el nekünk  vígasztaló és erõsítõ Szent Lelkedet, áldásoddal töltsd be a bûnök helyeit, gyógyítsd lelki sebeiket, testi betegségeinket és adj erõt, hogy e föld áldásaivá lehessünk!
Köszönöm Istenem, hogy életünk új irányt vesz Benned és kibontakozik, áldásokban bõvõlködvén a Te szeretetedben. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.
Sípos (S) Gyula

Előfizetsz a halálra? (Kedves Barátom! - 2. levél)

Sípos (S) Gyula: Előfizetsz a halálra?

Kedves Barátom!

A halállal játszadozók tragédiájáról szeretnék neked írni néhány szót, hogy megértsd, milyen helyzetbe kerülhetsz, ha nem vigyázol

Korunkban a gonosz dolgok gyakran álcázzák magukat jónak, ártalmatlannak és veszélytelennek - de hazudnak. Elveszik pénzedet, egészségedet, elveszik a jövõdet és végül az életed.

Lehet, hogy már megkínáltak marihuánás cigivel – a nikotinra már évek óta szoktatnak a reklámokon és füstfelhõkön keresztül – lehet, hogy még csak ezután fognak. Lehet, hogy már nem tudod a hétvégédet buli és ital nélkül elképzelni – lehet, hogy még csak most keltik fel a vágyad rá. Lehet, hogy már a markukban vagy, de az is lehet, hogy még “nem vagy elég menõ”, még züllened kell egy kicsit hozzá...

Akárhol tartasz,
kérlek olvasd végig ezt a levelet,
amelyben arról írok, mi történhet veled.

Tudnod kell, hogy amikor akár ingyen is odaadják neked a  dohányt, alkoholt, kábító-szereket ezek a vagány, látszólag nagyon szabad és izgalmas életet élõ emberek – csak próbáld ki! – valójában elõfizetõket gyûjtenek a halálra. Ha hallgatsz rájuk és beállsz a sorba, te is egyike leszel a fizetõ balekoknak.

És mit kapsz a pénzedért,
az idõdért, a vágyaidért cserébe?

Nagyon rövid (!) ideig azt az illúziót, hogy vidám és felszabadult, boldog és beavatott lehetsz. Nem kell többé semmilyen személyes erõfeszítést tenned, elég a drog és máris a paradicsomba kerülsz. És mire rádöbbensz, hogy hazudtak neked, már egy pokoli körben szenvedsz, ahol drog nélkül még a normális, hétköznapi kedélyállapotodat sem tudod biztosítani.

Levert vagy és fáradt, zavarosak a gondolataid, öngyilkossági és gyilkossági gondolatok zaklatnak... Tisztább pillanataidban tudod, hogy csúnyán megraboltak: elvették a pénzed, elvették a terveidet, a vágyaidat, elrabolták a jövõdet és helyette nem adtak mást, csak kínzó vágyat egy újabb adag drog után.

Élet adagtól adagig – ezt szeretnéd?
Ne higgy a hazugságoknak!
Nem igaz, hogy bármikor abbahagyhatod! Nem igaz, hogy nincs negatív hatása!

Persze, a nikotinnak, az alkoholnak több évre van szüksége, a kábítószerek akár egy év alatt is kivégezhetnek. Nézd csak meg azokat a testileg és lelkileg leépülõ embereket, akik azt állítják, bármikor abba tudják hagyni – csak nem akarják.

Nézz rájuk, és látod,
milyen rabság alatt vannak.
Lassan elveszítik minden önkontrolljukat: lopnak a szüleiktõl, kölcsönöket kérnek amiket soha nem adnak meg, elveszítik a barátaikat, saját testüket árulják, betegségbõl betegségbe jutnak... rosszabb esetben maguk is árulni kezdik a drogot, barátaikat is maguk után rántva,
hogy így szerezzék meg a napi
– egyre nagyobb – összeget
életben maradásukhoz.

Ez az igazság. Ha a drogokhoz nyúlsz, testileg, szellemileg leépülsz és olyan gonosz hatásoknak nyitod meg a bensõdet (rossz vágyak, bensõ hangok, zaklatások), amelyek akkor is veled maradnak, amikor éppen nem állsz az anyag befolyása alatt. Ezek a teljes pusztulás (és pusztítás), valamint a különbözõ bûnök elkövetése felé nyomnak.

Céljuk a te kihasználásod,
amíg csak lehet - egészen a halálig.

Bár azt ígérték, hogy szabad leszel, rá kellett jönnöd, hogy már rég nem azt teszed, amit akarsz, hanem amit õk kikövetelnek maguknak.

Bár azt ígérték, hogy kiteljesítik életed és megoldják problémáidat, azok csak nõttek, míg végül esélyét sem látod, hogyan keveredhetnél ki belõle.

Én láttam már fiatalokat reggelente remegõ kézzel és gyomorral felkelni, ami addig el nem múlt, amíg nem ittak alkoholt. Elõttem van azoknak a fiataloknak az arca, akiket a kábítószer egészen tönkretett. Van aki közülük hajléktalan, van aki a szülei nyakán élõsködik, és sajnos vannak olyanok, akik már nem élnek. Ne kövesd õket!

Mit tehetsz?

1. Ne kezdd el! Akárhogy kínálnak, biztatnak, cukkolnak, gúnyolnak – ne kezdd el! Ne fizess be egy olyan útra, ahonnan alig lehet visszatérni!

2. Ha már kipróbáltad, de még nem kötözött meg teljesen a drog, azonnal menekülj! Kerüld el még a környékét is annak a helynek, vagy azoknak az embereknek, akik a halállal kínálgatnak! Egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb elég erõd lesz, ha a “jóbarátok” újra megkínálnak, és egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb is megúszod elvonási tünetek nélkül! (Márpedig az szörnyû kín, amikor a test és lélek fájdalmasan követeli az adagját. Segítség nélkül alig lehet szembeszállni vele!)

Csak akkor vagy elég erõs, ha már most nemet tudsz mondani!
Tehát: ne menj oda, ne fogadd el és
ne ülj fel a szédítõ szavaknak.
Ne feledd: nem te vagy nekik fontos,
csak ami a tiéd: a pénzed, a kapcsolataid
– ne add oda nekik!

3. Ha már benne vagy a nikotin, az alkohol vagy a kábítószerek rabságában, de szeretnél kiszabadulni

– nézz szembe a problémáddal és
ne hazudj magadnak.

Tudnod kell, hogy nehéz útra vállalkozol. Olykor minden erõdre szükség lesz, s olykor még ez sem elég.

Elõfordulhat az is, hogy az árusok fenyegetnek vagy zsarolnak. Azért teszik, hogy a markukban tartva továbbra is õket gazdagítsd. Ne ülj fel nekik és ne hagyd, hogy üres szavaikkal megfélemlítsenek.

Bátran kérj segítséget, hidd el, az emberek melletted állnak!

Mondd el a problémáidat a szüleidnek, vagy egy olyan olyan társadnak, aki megért téged és képes segíteni neked.

(Segítséget kérhetsz a 06/1/322-5572-es telefonszámon is, ahol a  Sziget Ifjúsági Segítõ Központ jelentkezik.)

4. Tudnod kell, hogy nem pusztán a testi, anyagi dolgok gyötörnek. A drogokkal együtt gonosz, sátáni erõk törhetnek rád. Jézus azt mondta, a “sátán embergyilkos kezdettõl fogva, egyedüli célja az, hogy pusztítson és raboljon”.

A mennyei Atya ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki legyõzte ezt a gonosz hatalmat. Jézus nevére “minden térd meghajol a mennyben, a földön és az alvilágban”.

Ha Õt kéred, biztos lehetsz benne,
hogy segít neked.

Így testedben és lelkedben újra szabad és ép ember lehetsz. Ha kész vagy rá, mondd el ezt az imát:

Mennyei Atyám! Elismerem, hogy rossz útra tértem és utat engedtem az életemben a gonosz dolgoknak. Ez tönkretesz engem, ezért nem akarok tovább így élni.Kérlek Téged, segíts rajtam! Add, hogy szent Fiad, Jézus Krisztus ereje és hatalma által megszabadulhassak minden sátáni megkötözöttségtõl és minden betegségtõl! Jézusom, bízom benned, és köszönöm, hogy segítesz rajtam! Ámen.

Végül arra biztatlak, hogy tarts ki a küzdelemben. Néha nagyon nehéz, talán vissza is esel - mégse add fel soha a harcot.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!

Sípos (S) Gyula

(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)

Engedélyezett gyilkosságok (Kedves Barátom! - 1. levél)

Sípos (S) Gyula: Engedélyezett gyilkosságok

Kedves Barátom!

A Magyarországon is - jogilag - engedélyezett gyilkosságokról szeretnék írni neked. Azért teszem mindezt, hogy felismerd, hogy bár jogilag lehetséges, de erkölcsileg lehetetlen és óriási b?n ez, és így ne válj részesévé annak.

Sok évtizedes “jogos” múltra tekinthet vissza hazánkban e bûntény.
Valamikor éles szélû “kanállal” darabolták fel az élõ kisbabákat, majd a véres részeket kikaparták. (Esetleg bizonyos részeket félreraktak kísérleti célokra. Mára külön iparággá lett a magzati szervek és szövetek felhasználása: klónozásokhoz éppúgy használják a szö-veteket mint a szépségipar új kegyszereinek kifejlesztéséhez. Íme, mi mozgatja a nõi önrendelkezés egyes nagy bajnokait...)

Késõbb finomodott a módszer: vákuum szívó hatásával tépték szét a testeket, életeket.
Legújabban kémiai szerekkel kísérleteznek. Mondják, így “humánusan” (azaz “emberségesen”) ölnek. Ezek a kémiai anyagok a testbe jutva megakadályozzák, hogy a kis szervezet tápanyaghoz jusson, így az kiszárad és éhen hal.

Tetteik leplezésére olyan félrevezetõ
szakkifejezéseket használnak, amelyek elfedik a tett valódi természetét.

Azt mondják: mesterséges vetélés - ami önmagában is ellentmondás. Össze-vissza beszélnek a nõk önrendelkezési jogától kezdve a túlnépesedés megelõzéséig sok mindenrõl, csak az igazságot ki ne kelljen mondani:

az abortusz gyermekgyilkosság,
amelyet a legvédtelenebbek,
legártatlanabbak és legkiszolgáltatottabbak ellen követnek el,
állami pénzbõl,
szülõi segédlettel.
Gyilkosság az édesanya méhe alatt
növekvõ kisember, a magzat ellen.

Beszélnek “küret”-rõl, “kaparás”-ról, “abortusz”-ról, a “magzatot” vagy “embriót” “el-hajtják”, “elvetetik”...

Az Amerikai Egyesült Államokban odáig jutottak a (jogi) szóbûvészkedéssel, hogy a magzatot megszületéséig(!) nem tekintik embernek, ezért mindaddig “elvetethetõ”, amíg teljesen meg nem született. Még szülés közben is ölnek meg gyerekeket az abortusz-klinikákon (ez nem mese, hanem évi sokezres tény!), s csak arra kell vigyázniuk, hogy a kisbaba valamely része még érintkezzen az anyával.

Ez a borzalmas történet évente mintegy hetvenezerszer történik meg Magyarországon - napi kétszáz mészárlás az anyaméhben.

Peidg tény: minden emberi élet a fogantatással kezdõdik, a megtermékenyített petesejt már tartalmazza az összes információt arról, akit majd egykor a kezünkbe veszünk, dajkálunk, akinek a nevünket adjuk. Aki a mi gyerekünk... Mire a gyilkosságra sor kerül, a magzat már külsejében is teljesen ember formájú. Lábacskáit mozgatja, ujjait a szájába veszi, ha jól érzi magát. Szíve 120-at ver percenként.

Amikor megölik,
szívverése felgyorsul kétszázra,
menekül a gyilkos eszköz elõl,
szájával némán sikolt – tudja, hogy most valami borzalmas történik vele...

És mindezt miért?

Elképzelhetõ lenne, hogy Mária “elveteti” a kis Jézust? Volt-e nála több oka bárkinek is, hogy a gyilkosság mellett döntsön? Nem tudta bemutatni a “kedves papát”, kiszolgáltatott helyzetben – “válsághelyzet”, fogalmaz a mai törvény - élt egy olyan társadalomban, amelyik megkövezte a parázna nõket... Ki hitt volna neki, hogy õ “férfit még nem ismert”? Mária mégis a gyermeke felett örvendezve ment nagynénjéhez, Erzsébethez. “Válság-helyzetében” eszébe sem jutott, hogy gyilkosság árán segíthetne magán.

Örvendezett...

A “válsághelyzet” ma általában anyagi nehézséget,   titkolni   kívánt   vagy   korai szexuális kapcsolatot jelent, illetve olyan fokú önszeretetet, amely nem vállalja a lemondást saját gyermekéért.

Megesszük, megisszuk, ellustálkodjuk megszületni vágyó gyermekeinket...

Nagyapáink kilencen laktak egy szobában, mégis szeretetben éltek. Mi már elképzelni sem tudjuk ugyanezt. Többet jelent a tévé, a kényelem, a nyaralás, mint a gyerek. Pedig a tévé nem tud átölelni, ránk mosolyogni. Nem követeli szeretetünket és nem szeret minket feltétel nélkül.

Való igaz, egy kisbabát nem lehet tetszés szerint kikapcsolni. Való igaz, egy kisbabának igényei vannak, amelyek ellentétesek lehetnek a mi igényeinkkel.
És való igaz, hogy mi is így kezdtük az életünket, mégsem szabdaltak össze minket.

És nem téptek szét vákuummal.

És nem mérgeztek halálra.

A gyerekünk halála lenne az ára
az életünknek?

Vagy mégis be kell látnunk, hogy életünk velejárója a lemondás, szeretetbõl, a másikért? A szívünkben, szívünk alatt élõ gyermekünkért?
Így van ez.

El kell ismernünk, hogy nemzetünk (s talán személyesen te is), szörnyû bûnnel terheltek vagyunk. Bûnbánatot kell tartanunk az évente meggyilkolt sok tízezer magzatért. Erõsen meg kell fogadnunk, hogy ellene mondunk minden hamis beszédnek, amelyik el akarja velünk fogadtatni az abortusz bármely formáját.

Olyan súlyos ez a bûn, hogy csak Isten bocsáthatja meg. (Ki is lehetne más? Talán az orvos, aki pénzért végrehajtotta a hóhérmunkát, vagy a szülõk és barátok, akik segítettek, pénzt adtak? Hiszen bûnrészesek õk is.) Egyedül Istent nem érheti vád. Õ végig az áldozat mellett állt. Ha tehetné, megakadá-lyozná e szörnyû tettet. De hová lenne akkor a szabad akaratunk? Isten nem rabszolgává, akarat nélküli bábokká akar silányítani minket, hanem gyermekeiként akar fogadni minket.

Élõ gyermekeiként.

Az ítéletet semmiképp sem
kerülhetjük el.

Legkésõbb halálunk pillanatában szembe kell néznünk tetteinkkel és Jézus ítéletével. Ezért jobb nekünk most bûnbánatot tartani és bocsánatot kérni – bármilyen nehezünkre esik is.

Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztus kereszthalálában elszenvedtél minden bûnt, az abortusz bûnét is. Ártatlan testedet összeszabdalták, szívedet átszúrták, epével mérgeztek. Fiad mégis így kiáltott hozzád: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Így kiáltunk mi is: bocsáss meg nekünk, mert nem tudtuk, mit teszünk! Nem értettük, milyen súlyos és kegyetlen dolog az, amit – társaink helyeslésével – elkövettünk!
Nagyon bánt minket, amit tettünk, soha többé nem teszünk ilyet és minden erõnkkel azon leszünk, hogy jóvá tegyük bûnünket. Kérünk Téged most, hogy bocsáss meg nekünk, gyógyítsd be testünk és lelkünk sebeit, amelyet e szörnyû aktus során szereztünk. Szabadíts meg minket minden köteléktõl, amelyet a gonoszság erõi körénk fontak, és tölts be minket a Te gyógyító és szabadító Lelkeddel, hogy újra békességünk és örömünk lehessen. Vezess el minket az Élet teljességébe, mert benned bízunk. Ámen.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.

Sípos (S) Gyula

(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)

A hazaszeretetről

Sípos (S) Gyula: A hazaszeretetről

Bevezető

Az ELTE Pedagógiai Tanszéke az elmúlt években felmérést készített a középiskolás és egyetemista korosztályok etikai normáiról. Többek között egy előre megadott listán kellett a felsorolt értékeket fontossági sorrend alapján rangsorolni. A felmérés kiértékelésekor kiderült, hogy a hazaszeretet értéke az utolsó helyet foglalja el a rangsorban.

De valójában értik-e a gyerekek a hazaszeretet fogalmát? Képesek-e egyáltalán megfogalmazni magukban, hogy mi a hazaszeretet? Amikor 13-14 éves gyerekeknek iskolai előadás keretében feltettem a kérdést, hogy elköltöznének-e egy másik EU-tagállamba, ha erre lehetőségük lenne, csak kisebb részük felelt igennel. (És amikor pontosítottam a helyszínt - Észtország -, akkor kiderült, hogy oda ők sem, hiszen ott nem részesülhetnének anyagi előnyökben.) A döntő többségük itthon maradna - tehát létezik valamilyen fajta ragaszkodás a szülőföldjük iránt, ez azonban nem tudatosodott, megérlelődött érték, hanem csupán olyan homályos ragaszkodás, amely növekedésük során egyre kisebb jelentőségű lesz életükben.

Képesek vagyunk-e megfordítani a folyamatot? Nem az lenne a természetes, hogy ahogy a gyermek személyisége érlelődik növekedése során, úgy mélyül el benne egyre jobban a szeretet - így a hazaszeretet - érzése is? Ha ez lenne a természetes, akkor most egy „természetellenes” korszakban élünk, amely inkább a kételyt, zavart és lázadást, csalódottságot és a közösségi értékektől való elfordulást erősíti fel bennük.

Mit jelent a hazaszeretet?

Az erre a kérdésre adott válaszok sokszor megrekednek a körbenforgó okoskodás (tautológia) szintjén: hazaszeretet az, amikor szeretjük a hazánkat. De ki szeresse a hazáját és hogyan? Erre többfajta és egyáltalán nem kielégítő válasz adható:

- Magyarországot szeressék a magyarok. Ha ezt a választ szembesítjük a történelemmel, akkor ellentmondást találunk. Az aradi 13 vértanú között található szerb, német, szlovák nemzetiségű, többen a magyar nyelvet sem bírták. Mégis vállalták a küzdelmet és a halált is értünk. Ők nem magyarként választották Magyarországot hazájuknak, és vállalták érte a küzdelmet.

- Akkor mondjuk azt, hogy magyar az, aki minket választ, aki magyarnak vallja magát? Petőfi Sándor csak egy példa a sok közül, akik tudatosan vállalták, „építették fel” magyarságukat, nem magyar nemzetiségük ellenére. De mit mondjunk azokról, akik itt élnek, de valamely más nemzetiséghez tartozónak vallják magukat? Nekik nem kell szeretniük szülőföldjüket, hazájukat? Dehogynem.

- Ezek után mondhatjuk azt, hogy szeressék azok Magyarországot, akik itt élnek? (Ide tartozhatnak a trianoni döntéssel elszakított területeken élők is, hiszen ők önhibájukon kívül kerültek az államhatáron kívülre.) De mit mondjunk azokról a Nobel-díjas tudósainkról, akik más országokban éltek, nem is akartak hazaköltözni (némelyiknek lehetősége sem lett volna erre), de életük végéig büszkén vállalták magyarságukat, és ha tehették, segítették szülőföldjüket.

- Esetleg szeressék azok a hazájukat, akiknek adott valamit a haza? Ez is jó érv, de mit mondjunk II. Rákóczi Ferencről, akitől mindenét elvették és bujdosásra kényszerítették? Kossuth Lajosról, aki az 1867-es Kiegyezés után sem térhetett vissza - miközben hazájában Kossuth-párt működhetett? Mit mondjunk azokról, akiket papírtalpú bakancsban, biciklivel küldtek ki harcolni a Don-kanyarba? És mit azokról, akikre már megszületésükkor sárga csillagot varrtak, kiközösítettek, majd minden értéküket elvéve, vagonokba zsúfolva haláltáborokba szállítottak? Hogyan lehetséges, hogy ezek a magyar katonák és ezek a zsidó vallású magyarok, akiktől elvették fiatalságukat, értékeiket, egészségüket -, a háború után sem akartak máshol élni, még akkor sem, ha lehetőségük lett volna rá?

Mint látjuk, nem olyan egyszerű röviden válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a hazaszeretet. De talán vannak a hazaszeretetnek jelei, amelyeken keresztül megfoghatóbbá válik ez a fogalom.

A hazaszeretet fejlődése

Először hadd idézzem fel a Szarvasvadász című híres amerikai film végén látható megrázó jelenetet. A film bemutatja a vietnami háború borzalmait. Nem szépítget, nem próbálja meg hazafias vagy kommunista-ellenes frázisokkal elkerülni a szembenézést. Bemutatja a tönkrement fiatal életeket, a túlélők kallódását. Az utolsó jelenetben együtt ülnek a „szereplők” egy asztal körül, már túl vannak a harcokon, látják saját tönkrement életüket. Tulajdonképpen jogosan lehetnének elkeseredettek, lázadóak... és akkor az egyikük énekelni kezdi az amerikai himnuszt. Lassan, tétován kapcsolódik be egyik a másik után, végül mind felállva énekelnek… Ez a minden rettenetes élményen, ellentéten túli sorsközösség megvallása a kifejlődött és ezért „kikerülhetetlen” hazaszeretet egyik jele.

Ha a hazaszeretet kifejlődését kutatjuk, akkor a szeretet és ragaszkodás jeleit követjük. A kisbaba még korlátlan módon ragaszkodik szüleihez, nélküle élete elképzelhetetlen. Még ha nem viszonozzák is, minden erejével azon van, hogy velük együtt lehessen. Növekedése során még sokáig nem kétséges, hogy „az én apukám a legerősebb” és az „én anyukám a legszebb”. Később aztán differenciálódik látásmódja, de remélhetőleg ez sem változtat szeretetén szülei iránt. Igaz, hogy már nem az „én apám a legerősebb”, de „ő az én apám”. Nem az „én anyám a legszebb”, de „ő az én anyám”. Jó esetben ez az út elvezet a korlátlan elfogadástól a kritikus figyelmen keresztül az önzetlen szeretetig.

Kérdés az, hogy ugyanezt az utat bejárhatja-e a „haza” tartalma is? Hiszen embert lehet szeretni, de lehet-e szeretni egy egész országot? Egy történelmet? Városokat és tereket?

A tér - és a történelem -, amelyben élünk, számunkra a lakással és a kisággyal kezdődik. Ez nő a kert, a lakóház, a falu vagy város egy részének ismeretéig és elfogadásáig. Mindez olyan „adottság”, amely természetes módon épül be a gyerek világába. A lakóhely egyre jobb és tágabb megismerésével együtt nő bennünk valami homályos és naív lelkesedés. „A mi országunk a legerősebb, a legjobb…” Persze hamar kiderül, hogy ez nem így van. De ha kicsi is, az „én országom”. A kisgyermeknek még nincs kétsége erről, így érzelmei, ragaszkodása - bár differenciálatlan és kevéssé értő módon - része világképének.

A kritikus figyelem növekedésével azonban elindul egy kezdvezőtlen folyamat. Az iskolai tananyag megismerését - amely tele van lelkesítő példákkal is -, nem követi az érzelmi azonosulás és az összetartozás növekedése. A szeretet nem „tárgyiasul”, nem válik megélhetővé a mindennapokban. (Ha csak nem hiszünk még mindig az unalmas iskolai ünnepségek titokzatos és csodás hatásában.)

Természetesen megtaníthatjuk, hogy a „haza” történelmi fogalom (is). Elmagyarázhatjuk, hogyan lesz az úr-ságból ország, a nemesi nemzetből minden polgár számára egyenlő jogokat kínáló haza… de ezzel csak az ismereteket növeltük és nem a szívbéli ragaszkodást. Márpedig azt látjuk, hogy a hazaszeretet olyan egyedi, különleges, megismételhetetlen és bizonyos értelemben elveszíthetetlen érték, amely - magában foglalva a tárgyi ismereteket, érzelmeket és akarati tényezőket is -, a szívben lakozik.

A hazaszeretet Isten ajándéka

Nem tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy Isten maga akarta azt, hogy az emberek ezzel a titokzatos ragaszkodással szeressék hazájukat. A Szentírás beszél arról, hogy Ő jelölte ki az egyes népek határait, hogy ott éljenek. “Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait elválasztotta, megszabta a népek határait…” (MTörv. 32, 8.) Dávid zsoltárai szerint az Isten ismeri a népek emberi törekvéseit is, amelyeket összevet a saját tervével:

“Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,

elveti a népek gondolatait.

De megmarad az Úr terve mindörökre,

szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.

Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.”

(Zsolt. 33, 10-12.)

A Zsoltáros a nemzetek boldogságát összekapcsolja Isten ismeretével és szeretetével. Ugyanezt vallja Pál apostol is: “Az Ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17, 26-28.) (A témáról lásd bővebben: Sípos: A magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, Mérővessző, 2001.)

Isten szeretettel fordul minden teremtménye felé és azt szeretné, ha az emberek is ezt tennék. Természetesen mi nem tudunk „mindent átölelve” szeretni, sőt szeretetünk helyhez és időhöz kötött (amely azonban az örökkévalóságban folytatódhat). És még ezt a térhez és időhöz kötött szeretetet is el kell sajátítanunk készségeinken és képességeinken keresztül. Isten azonban a hazaszeretet ajándékán keresztül be akar vezetni minket egy átfogóbb szeretetbe. Nélküle ez vagy alig fejlődik - mint látjuk ezt az Isten ismeretétől elzárt nemzedékek esetében - vagy töredékes marad, illetve kiszolgáltatódik emberi, politikai számításoknak és igényeknek.

Isten növelni szeretné bennünk a hazaszeretetet, annak minden vonatkozásában. Jézus sírt Jeruzsálem felett, mert látta pusztulását. Érzelmeivel éppúgy kötődött hazájához, mint ismereteivel vagy világosan felismert küldetésével. Ebben is példát adott nekünk. Amikor pedig az ítéletről beszél, egyes helységeket nevez meg, amelyek „alásüllyednek”, míg mások „felemelkednek”. Tehát az ítélet nem csak az embereket, hanem a helységeket, országokat is éri - mint történt ez akkor Izraellel, és azóta számos más nemzettel is. (Ezt vallja a Himnusz költője és ezt énekeljük mi is.) Végső soron pedig mi „új eget és új földet” várunk (Iz 65, 17; 2Pét 3, 13; Jel 21, 1.), az igazságosság és szeretet hazáját, ahol az emberek képesek szeretetben élni minden teremtménnyel.

A hazaszereteten keresztül tehát Isten áldásai jelennek meg közöttünk. A hazaszeretet ezeknek hordozó és megtartó „edénye”, amelyen keresztül az élet szeretetben kibontakozhat, és amelynek hiányában sorvadásnak indul.

Végül

Azt gondolom, hogy Isten minden embernek és minden nemzetnek adott hivatást, hogy ezen keresztül segítse a többi embert és nemzetet. A hazaszeretet megélése elősegíti az ismeretek helyes alkalmazását, a szép és jó érzelmek megélését és egy olyan közösségi élet kibontakozását, amely része Isten országa életének. A hazaszeretet hordozza a nemzet hivatását és ösztönző erőként segíti azt. Ha azt akarjuk, hogy hazánk boldoguljon és betöltse hivatását itt a Kárpát-medencében, fejlesztenünk kell ezt a „hordozó-eszközt”, a hazaszeretetet. A hazaszeretet ugyanis a szeretet sajátos megvalósulási formája, az egyénben kifejlődő, de közösségi életet is segítő erénye. Ezért gondoznuk kell mindazokat a bennünk lévő - testi és lelki - készségeket, képességeket, amelyek ennek kifejlődését és megerősödését szolgálják.

2004. M.I.N.D

Megjelent a Hazaszeretet című szöveggyűjteményben, 2005-ben.

Zarándok-lelkület

Sípos (S) Gyula: Zarándok - lelkület

"Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem,

hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához

hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal."

(Zsolt. 41, 5)

Az Édenben

Az Édenben az Isten együtt sétált az emberrel. Beszélgettek, mint atya a gyermekével, mint tanító a tanítványával. Együtt szemlélték a Kert növényeit, állatait. Együtt. De ez nem csak közös beszélgetést jelentett, de közös játékot, közös örömet, sőt akár közös étkezést is. Hogy Isten mennyire vágyott erre a teljes közösségre, azt mutatja az Ige megtestesülése. Jézus szintén teljes közösséget vállalt tanítványaival. Együtt ettek, együtt beszélgettek, együtt sétáltak Izrael útjain.

Az Éden teljes közössége tört meg a bűnnel, és ez a teljes közösség valósult meg újra Jézus Krisztusban, az Ő keresztáldozata által. Ő "az út, az igazság és az élet" és "nincs más menetelünk az Atyához, csak általa". Ő a kapu, sőt "Őáltala, Ővele és Őbenne" zarándokolunk egész földi életünkön át a mennyei hajlék felé.

Jöjj ki!

Ábrahám elindult, mert meghallotta Isten szavát: "Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! (...) Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége!" (Ter. 12. 1-3) Ábrahám elindult, egyedül Isten ígéretében bízva. Ha Isten nem hívta volna, elindulása csak kalandozás, legeltetés vagy kirándulás lenne. Ha Isten azt mondta volna, hogy "maradj", és Ábrahám mégis elindul, ő is csak egy lenne a sok lázadó közül, akikkel telve a föld. Ha Ábrahám - lelkében eltelve saját gazdagságától -, nem hallotta volna meg Isten szavát, élete csak egyike lenne az Atyánk által felkínált, ám a kihagyott lehetőségek példájának. De Ábrahám meghallotta Isten szavát és hitt a szónak, ezért "az tulajdoníttatott néki igazságul".

A zarándoklat válasz Isten hívására, aki újra és újra összegyűjti népét, hogy megossza velük életét. Ma is Ő hív minket zarándoklatra, Ő csalogat a magánkinyilatkoztatások által, Ő adja a csodákat, Ő oltja szívünkbe a vágyat, "munkálja az akarást és a cselekvést" - mert újra és újra egybe akarja gyűjteni a népét, hogy szívünkre beszélljen, megerősítsen és megújítson minket.

Boldog az az ember, aki meghallja az Úr hívó szavát, de még boldogabb, aki meg is cselekszi azt!

A fájó hiány

Bár Istenben élünk, mégis fájó hiányát érezzük jelenlétének. Az Éden közössége megszűnt, és hogy újra felépülhessen Isten országában, ahhoz végig kell járnunk a nehéz zarándokutat. Életünk tele fájdalommal, hiánnyal. Gyűlölet, viszály, rablás, hazugságok és cselvetések nyomorítják az életet. A bűn és a betegségek megkötöző ereje szinte földhöz préseli a lelket. Akiben azonban zarándok lelkület él, az tudja, hogy "csak jövevény" e földön Isten pásztorlása alatt, ezért bátran felkiált: "Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre,ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind." (Zsolt 39.13) Nem kétséges, hogy a Pásztor figyeli juhait, hiszen nem béres, hogy elfusson a baj idején, nem is kereskedő, hogy csak az érdekelje, "megnyírhatja-e" már a juhok gyapját és nem is hentes, akit csak a "hústest" érdekelne. Jézus a Jó pásztor, akihez bátran fordulhatunk minden bajunkban.

Amikor zarándokútra indulunk, egy Isten által megerősített helyre megyünk, hogy az "Ő számára elpecsételtek sokaságával együtt" előtárjuk kéréseinket és örvendezve bízhassunk kérésünk meghallgatásában.

Zarándok-hagyomány

Isten népének mindenkor közös sajátossága volt az időnkénti összegyülekezés. Összegyűltek a Törvény meghallgatására, a közös áldozat bemutatására, a közös bűnbánatra és közös örvendezésre. A Zsoltárok könyvében egymás után tizenöt zarándokének követi egymást (120-134. zsoltár), amely tükrözi Izrael hitét a Vígasztalóban. Jézus is évente elzarándokolt a templomba, Jeruzsálembe, akkor Ő is e szavakat énekelte:

"Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem?

Az Úr ad nekem segítséget,

aki az eget és a földet alkotta.

Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!

Bizony, nem szunnyad

és nem alszik, aki Izraelt őrzi.

Az Úr a te őrződ, az Úr oltalmaz téged, ő áll jobbod felől.

Nem árt neked nappal a nap,

sem éjszaka a hold.

Megőriz téged az Úr minden bajtól, megőrzi az Úr lelkedet.

Megőrzi az Úr jártadat-keltedet

most és mindörökké."

(Zsolt. 121)

A zarándoklat elfordulás a mindennapok hiábavalóságától Isten felé. Krisztus egész egyháza vallja, hogy életünk sem más, mint zarándoklat. Ennek tudatosítása, az Atyához való közeledés megélése, a szentekkel való közösség gyakorlása - ez a zarándoklat erős hagyománya.

A szív zarándokútja

A zarándoklat az Istent kereső szív vágyódásának kifejeződése. "Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a Baka-völgyön át, az a források völgyévé változik, a korai eső áldás bőségébe öltözteti. Egyre magasabbra emelkednek, a Sionon Isten jelenik meg nekik. Seregek Ura, hallgasd meg imámat, Jákob Istene, fordítsd felém füled irgalmasan!" (Zsolt 84.6-9)

A szív kimunkálódik a nehézségekben, "szelíd és alázatos" lesz, mint Jézus szíve. Megtelik türelemmel és istenfélelemmel. "Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején." (1Pét 1.17)

E zarándoklat alatt a "kőszív" "hússzívvé" válik, eltelik Isten Lelkével és pecsétként őrzi Isten érintését. Szabaddá válik a világi gondoktól, mert minden gondját és reménységét abba veti, Aki egyedül képes azokat megoldani. Imádkozva és énekelve vonul a találkozás helyére, ahol beteljesedhet mindaz, amit Jézus ígért az őt követőknek. És íme, már nem is egyedül vándorol, hanem valósággá válik az ima:

"Add, hogy lábunk együtt járjon,

kezünk együtt gyűjtsön,

szívünk együtt dobbanjon,

bensőnk együtt érezzen,

elménk gondolata egy legyen,

fülünk együtt figyeljen

a csöndességre,

szemünk egymásba nézzen

és tekintetünk összeforrjon,

ajkunk együtt könyörögjön

az örök Atyához irgalomért!"

Lélekben együtt Jézussal, együtt a testvérekkel, együtt minden teremtménnyel. Lám, milyen kicsi a szív, milyen gyermeteg a lélek, mégis az egész világ elfér benne!

A hit tanúságtétele

A zarándoklat a hit tanúságtétele Isten mellett, - út a nehézségeken keresztül is egy cél felé, egészen a beteljesedésig. "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni." Ezért minden imánkat és kérésünket hálaadással tárjuk Elé. A hit szakít el napokra a megszokott élettől. Hitük miatt vállalták egykor a hónapokig, vagy akár évekig tartó zarándokutakat is a keresztények. Hittek Istenben, aki meghallgatja őket, és hittek a zarándoklat értékében is. Hitték, hogy a zarándoklatban megvalósul a bűnbánat és kiengesztelődés. Hitték, hogy zarándoklatuk enyhülést hoz e világ kínjaiba. Hitték, hogy imáik segítik a tisztítótűzben szenvedőket, hogy az "atyai házba" bejussanak. Hitték, még ha egyedül voltak is, hogy Jézusban összeköttetett a menny és a föld, s ők az angyalokkal és a szentekkel együtt énekelhetnek dícséretet a mindenség urának. Hitték, hogy ha a sivatagon kelnek át, akkor is az Élet forrásával mennek együtt, s a kietlen helyeken sincsenek magukra hagyatva.

Ez a hit ívelt át időt és teret az Egyházban, hogy mi is újra megtölt-hessük a cselekedetek tartalmával.

A zarándoklat a világ szemében bolondság. Nem nyaralás, hogy a testet pihentesse. Nem szórakozás, hogy "kikapcsolódhassunk" nehézségeinkből. De a hitben mérhetetlenül több ezeknél. Találkozás és együtt sétálás az Élet Urával, aki maga a felüdülés, a gyógyulás és megújulás. Ezért egy zarándoklat mindig Isten megvallása is a világnak, része az Egyház missziós küldetésének.

Marana Tha

A zarándokló Egyház kiáltja: Marana Tha, Jöjj el Uram!

Reményünk az, hogy földi zarándokutunk - és minden zarándokút, amit megteszünk -, része az Egyház és a hívők földi zarándokútjának a végső beteljesedésig. Zarándoklatunk az Istennel való kiengesztelődés útja. Zarándoklatunk a szív megtisztításának útja. Zarándoklatunk az Istennel való egyesülés útja.

A halál a földi zarándokút vége. Aki azonban e zarándoklat alatt már meghalt önmagának, hogy Istennek éljen, annak a halál beteljesedés, átlépés az örök életbe. “Nekem a halál nyereség, az élet Krisztus” - írja Pál apostol. Ő, aki bejárta a Birodalom területét, minden élményében Istent kereste és találta. Csodákat tett, embereket hódított meg Jézusnak, látta a “harmadik eget”, mégsem ezekre vágyott, hanem arra, hogy “betelvén jó élettel” örökre színről színre láthassa azt, akinek életét szentelte.

Nem felejtük el azonban azt sem, hogy Jézus visszajön, hogy népét királyként kormányozza a megújult földön. Ezért várjuk és kiáltjuk: Marana Tha, Jöjj el Uram! Mert egyszer beteljesedik ez az ígéret is. Adja meg az Isten bőséges kegyelmét és erejét, hogy amikor az Úr eljön, minket a Hozzá igyekvő hűséges zarándoklatban találjon! Ámen.

Sodródás és zarándoklat

Sípos (S) Gyula: Sodródás és zarándoklat

Ki gondolta volna még néhány évvel ezelőtt is, hogy a homoszexualitás mint követendő érték jelenik meg az újságokban, a televízióban? Hogy egy egyedülálló homoszexuális férfi (fiú)kisbabát fogadhat örökbe (anyja neve Rácz Károly) és ehhez hangosan tapsol a sajtó? És hány fiatal férfi és nő sodródik bele ilyen minta után homoszexuális kapcsolatba csak azért, mert a szexuálisan felfokozott légkörben nem talál magának „időben” ellenkező nemű partnert?

Úgy érzem, hogy a világban munkálkodó gonosz lelkek hatalmas erővel sodorják az embereket a bűn, a nemzeteket pedig ennek következtében a széthullás felé.

Elsodorják a fiatalokat a tartós kapcsolat, a házasság felelősségének vállalása mellől a partnerek gyakori váltogatása felé. „Mindent ki kell próbálni – sugallják -, hiszen így élhetjük meg a szabadságunkat. És akik bedőlnek a hazug ígéreteknek, hamarosan olyan rabságban találják magukat, amelyet el sem tudtak képzelni… És eljön az idő, amikor már ha akarnak sem tudnak hűségesek lenni. Eljön az idő, amikor képtelenek megélni a szerelem mély érzését. Eljön az idő, amikor szexuális függőségbe kerülnek és ez határozza meg napjaikat.

Először csak jó buli, aztán függőség az alkoholtól, a nikotintól, a drogoktól… Függőség mások véleményétől, függőség az éppen aktuális divattól…

Sodródik a világ az ökológiai katasztrófa elé. Mindannyian tudjuk, mennyire természetellenes állapot, hogy nyáron naponta több órára be kell zárkóznunk a nap elől, mert – milyen képtelen kijelentés – a napsugárzás megbetegít! A folyóvíz megbetegít! A levegő megbetegít! Mindez tőlünk van, tehát meg tudnánk állítani, mégis… egyre mélyebbre sodródunk a pusztító folyamatokba. Benne élünk a katasztrófában és még mindig azt hisszük, nyaralunk…

Ez a hihetetlen sodródás az összeomlás felé az ember belső gyengeségéről tanúskodik. Mintha kiveszett volna a belső erő, hogy megálljunk a rossz előtt és nemet mondjunk rá. Mintha már nem hallanánk a lelkiismeretünk figyelmeztető hangját. Az egész világunk „mintha-világ” lett. Mintha látnánk valamit a valóságból, de csak a tévéből számunkra kiporciózott híreket majszoljuk. Mintha tudatosulna bennünk, hogy bajban vagyunk, de csak álproblémák másoktól levetett álmegoldásait hordozzuk tovább. Mintha ismernénk a jó válaszokat, de még a kérdéseink is tévesek. Csak sodródunk az árral, és nem merjük tudatosítani, milyen nagy ára van ennek…

A sodródásnak nincs célja, csak ereje. A sodródásnak nincs tartalma, csak lendülete. A sodródás az önfeladás folyamata, egészen a rágógumi-életig.

A sodródás egyik ellentéte a zarándoklat.

A zarándoklatnak először is célja van, kettős célja. Közvetlen célja eljutni egy olyan helyre, ahol „az ég és a föld összeér”, ahol találkozik a természetes és a természetfeletti, ember és Isten. Lényegi célja Isten megtapasztalása, hogy testünk és lelkünk elteljen az Ő jelenlétével, bölcsességével, erejével.

A zarándoklat út, amelynek tartalma van. Tartalma az Istentől adott lelkület, amellyel megélik a zarándoklatot, tartalma a benne részt vevő emberek közössége és tartalma mindaz a cél és terv, amelynek eléréséért a zarándoklatot megszervezik.

A keresztény ember tudja, hogy egész földi útja csupán zarándoklat, út a végső beteljesedés felé Isten országába. Olyan út, amelynek van vezetője: Jézus Krisztus. Van összetartó ereje: a Szentlélek, és van szeretetközössége az egész zarándok-egyházzal és minden szentekkel Krisztus testében. Van végső célja: beteljesedés az Atya szeretetében.

Aki zarándokúton van, az evilág sodrásával szemben jár. Küzd, akár el is esik, de az ár nem ragadja magával. Ha a szennyes lé bepiszkítja, megtisztálkodik. Eszi, amit az úton elé adnak, ezért mennyei mannával táplálkozik. Fáradozik, de el nem restül, küzd, de el nem bukik, szenved, de áldássá változtatja azt is.

Ha ennek a világnak még van esélye a megújulásra, ezt az esélyt a zarándokok nyújtják neki. Ők viszik még mindig a mindenséget az Örök Atya elé, könyörögve irgalomért és megújulásért. Mert egyszer eljön a Föld színére az enyhülés ideje is…

Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.

Miért "gyógyító" mise?

Sípos (S) Gyula: Miért "gyógyító" mise?

Az elmúlt három-négy évben az országban több helyen és többször szerveztünk – a Szeretet Földje Szolgálat keretében - „gyógyító misét”, és utána imaszolgálatot. (A mise menete a szokásos, néhány apró különbséggel. A mise el?tt rövid buzdítás vagy tanúságtétel hangzik el Jézus gyógyító szeretetér?l. A misében a közgyónás el?tt hosszabb csendet tartunk, lehet?séget adva a b?nbánatra, ill. lehet hangosan is imádkozni. Néhány helyen van lehet?ség a hívek könyörgésénél is arra, hogy valóban az összegy?lt emberek mondják el szabadon kéréseiket, de ez összeszokott közösséget feltételez. Az áldozás utáni csend szintén hosszabb és itt is lehet?ség van a hangos hálaadó imára. Ha ilyenkor a Szentlélek kijelenti valaki gyógyulását valamely betegségb?l, azt is elmondjuk. A mise után imaszolgálat van, amikor kettes-hármas csoportokban imádkozunk azokért, akik kérik.)

E szolgálat során kétféle gyümölcsöt is „arathattunk”: azoknak az embereknek az örömét és háláját Isten felé, akiket egy-egy ilyen alkalommal megérintett az Úr, testi-lelki betegségeikb?l meggyógyított, ill. akik a reménység üzenetét kapták szívükbe a szolgálaton keresztül. És még b?ségesebben arathattunk kérdéseket, kételyeket, s?t gyanakvást és meg nem értést is. Azt kérdezik t?lünk – sokszor azok, akik el sem jönnek – újra és újra, hol érdekl?dve, hol inkább gyanakodva, nem „valami eretnekség”-e ez az egész? Miért „gyógyító” mise?

A válasz két részre osztható. Egyrészt, minden szentmise gyógyító, hiszen Jézus Krisztus van jelen valóságosan a szentmise ünnepi közösségében. Jézus pedig „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”. ? az, aki eljött, hogy a „süketek halljanak, a vakok lássanak, a betegek meggyógyuljanak”. ? az, aki „mindenkivel jót cselekedett”. Nagyon is tudatában kellene lennünk Jézus Krisztus gyógyító és szabadító jelenlétének, hiszen minden áldozás el?tt ezt imádkozzuk: csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem”. (Régen: meggyógyulok, ill. meggyógyul az én lelkem és testem.)

A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír err?l a az Eucharisztia megünneplése – a szentmise – kapcsán: „A Szentírás értelmében az emlékezet nem csupán a múlt eseményeinek az emléke, hanem azoknak a csodáknak a meghirdetése is, amelyeket Isten betöltött az emberekért. Ezen események liturgikus ünneplése során maguk az események bizonyos módon jelenlév?vé és hatékonnyá válnak.” (1363. rész) Ez egészen természetes, hiszen ahol Jézus jelen van, ott „Isten ereje és bölcsessége” munkálkodik az egész Egyház, és minden hív? javára.

Így tehát abban nem kételkedhetünk, hogy Jézus Krisztus valóságos jelenléte a szentmise áldozatban valóban gyógyít(hat) és felszabadít(hat) a b?nök és a betegségek alól.

Ha viszont ez igaz minden szentmisére, miért kell nekünk külön gyógyító misét szervezni? A válasz második része erre a kérdésre ad feleletet. Röviden úgy válaszolhatnánk: a hitetlenségünk miatt. Ahogy az evangélium írja, amikor saját falujába látogatott: „Nem is tehetett ott csodát… Maga is csodálkozott hitetlenségükön.” (Márk 6. 6) A Katekizmus így ír: „Jézus gyakran kérte a betegeket, hogy higgyenek. Jeleket is használt a gyógyításkor: nyálat és kézrátételt, sarat és lemosást. A betegek keresték, hogy ?t érinthessék, ’mert er? áradt bel?le és mindenkit meggyógyított” (Lk. 6, 19). Ezért a szentségekben továbbra is maga Krisztus ’érint meg’ bennünket, hogy meggyógyítson.” (1504. rész)

Az Egyház olyan komolyan vette Jézustól kapott gyógyító hivatását, hogy külön szertartással rendelkezett err?l – ez a betegek kenete. És ma hogy hívjuk? Utolsó kenet. Pedig az nem a halálra, hanem az életre – gyógyulásra, szabadulásra – és az örök életre ken fel. De ki hisz ma ebben?

Mi szeretnénk újra felkelteni a hitet az emberekben: ahol Jézus jelen van – márpedig a szentmisében valóságosan jelen van – ott minden lehetséges! Ennek szeretnénk „reklámot csinálni” a gyógyító misével, ezért imádkozunk a mise után mindenkiért, aki kéri, ezért igyekszünk élni a Szentlélek ajándékaival…

Végezetül hadd idézzem, amit II. János Pál pápa ír Európa egyházainak (Ecclesia in Europa): „Annak ellenére, hogy az európai földrész nagy területei elkereszténytelenednek, mutatkoznak jelek, melyek alapján kezd kirajzolódni egy olyan Egyház arca, mely hittel hirdeti, ünnepli és szolgálja az Urat. (…) A mai társadalomban, mely gyakran elzárkózik a transzcendens valóság el?l, belefullad a fogyasztói magatartásba és gyakran válik a bálványimádás régi és új formáinak martalékává, ugyanakkor szomjazik valami, a közvetlenül tapasztalható valóságon túli dologra, az európai egyház el?tt álló feladat súlyos, mindazonáltal fölemel?. E feladat részletei: újra föl kell fedezni a „misztérium” iránti érzéket; meg kell újítani a liturgikus ünnepléseket, hogy beszédesebb jelei legyenek az Úr Krisztus jelenlétének; új lehetõségeket kell biztosítani a csendnek, az imádságnak és a szemlél?désnek; vissza kell térni a szentségekhez, f?ként az Eucharisztiához és a gyónáshoz, mint a szabadság és az új remény forrásaihoz. (…) Ezért sürget? felhívással fordulok hozzád, Európában él? Egyház: légy olyan Egyház, mely imádkozik, Istent dicséri, elismeri az ? abszolút els?bbségét, és örvendez? hittel magasztalja ?t. Fedezd föl újra a misztérium iránti érzéket: alázatos hálával éld át a misztériumot, s meggy?z?déses és másokat is magával ragadó örömmel tanúskodj róla. Ünnepeld Krisztus üdvösségét: fogadd be mint olyan ajándékot, ami szentségi jellé tesz, és alakítsd az életedet Isten el?tt kedves lelki áldozattá (vö. Róm 12,1).”

B?vebb információ: Szeretet Földje Szolgálat, 06-30/33-88-245, Sipos Gyula

Hit és hiszékenység

Sípos (S) Gyula: Hit és hiszékenység

1830-ban ifj. Joseph Smith bejelentette, hogy neki egy Moróni nevű feltámadott ember/angyal még 1827-ben átadta azokat az arany, ezüst és rézlemezeket, amelyeken régi hieroglifákkal rögzítve van az Újvilágba érkezett zsidó nép és az őslakosok története – illetve az, hogy milyen módon nyilatkoztatta ki magát Jézus Krisztus Amerika népeinek. Az aranylemezekre írt történet Kr. E. 600-tól Kr. U. 421-ig foglalja össze történelmüket.

Természetesen a lemezekre írt szöveget Smith sem tudta volna elolvasni, ha Moróni nem adott volna két, ezüstívbe foglalt követ is – ez az Urim és Tummim -, amelyeket „régen is használtak a látnokok”, s amely mintegy „prófétaszemüvegként”, működik. Ezen keresztül nézve már elolvashatóvá és érthetővé váltak a leírt ősi sorok. Így készítette el a fordítást ifj. Joseph Smith. Sajnos e rendkívül értékes lemezeket Moróni angyal/ember visszavitte az Urim és Tummimmal együtt a mennybe, így csak a Smith által elkészített angol nyelvű fordítás állt a kortársak rendelkezésére. Ők azonban hittek a férfinak és a könyveknek, amelyet összefoglalóan Mormon könyvének neveztek el, s követőinek tábora – hála az általa hirdetett többnejűségnek is -, hatalmasra duzzadt. Államuk – Utah – gazdagságára jellemző, hogy fővárosa, Salt Lake City egy olimpiának is otthont adhatott.

A mormon vallás követőit ma Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyházának nevezik, világméretű missziót folytatnak, követőik itt, Magyarországon is megtalálhatók. Tanaikat nem rendítette meg sem a Smith által előadottak nyilvánvaló butasága, sem – ha már Krisztus követőinek vallják magukat – a Szentírás ezzel ellenkező tanítása.

Hogy egy fantáziadús szerző könyvei és a hiszékenység milyen jó párosítást adhatnak, arra példa L. Ron Hubbard is, aki sci-fi íróként kereste kenyerét, mígnem rájött, hogy ő ennél többre is képes. Megírta a Dianetika című zagyvaságot és kreált hozzá egy egyházat: a Scientológia Egyházát. Ez a „tudományvallás” minden képtelensége ellenére is milliós táborral rendelkezik a világon. Előszeretettel vetik ki hálójukat a gazdagság bűvkörében élő és hiszékeny emberekre. Megvilágosodást, gazdagságot és örök életet kínálnak - ismerjük jól ezt a „kínálatot” a Biblia első lapjaiból, ahol a sátán ígérte ezt Ádámnak: olyanok lesztek mint az Isten, mindent tudni fogtok és nem haltok meg soha...

Madame Blavatsky, a modern okkultizmus nagyasszonya, a Teozófia anyja, saját állítása szerint tíz évet töltött Tibetben, ahol az elrejtőzött szent mesterek tanították őt. Médium is volt, saját „szellemi segítőkkel” rendelkezett, akik a titkos tudást diktálták neki. Nos, követőit egyáltalán nem zavarta, hogy életútjába sehogyan sem lehetett beilleszteni a tíz év tibeti tartózkodást, s az sem, hogy könyvéről bebizonyították, hogy mely más írásokból ollózta össze – helyenként szente oldalakat szó szerint kimásolva azokból.

Blavatsky asszony indiai rezidenciáján – amely a követői pénzén épült -, volt egy csodálatos szekrény. Ha valaki valamely kérdéssel akart fordulni a tibeti szent emberekhez, akkor azt egy levélben leírhatta, azt betették a szekrénybe és rázárták az ajtót. Másnapra a levél eltűnt, majd néhány nap múlva megérkezett a válasz! (Természetesen a világtól elzárkózó tibeti szentek írtak-olvastak angolul...) Nagy volt az ámulat, nőtt a forgalom, míg a „rosszakarók” ki nem derítették, hogy a szekrény hátoldala Blavatskyné szobafalának egy része, oda van beépítve. A szekrény e része csúsztatható lapokból állt. Így aztán bátran lepecsételhették elöl az ajtókat, hátul az asszony kivette a kérdéseket, válaszolt rájuk, majd néhány nap múlva – még a szellemi postához is idő kell! – a választ rakta be a kiemelt levelek helyére.

Hiába volt azonban a többszörös leleplezés, voltak akik végig ragaszkodtak Blavatskynéhoz és tanaihoz. Egyik követője volt Rudolf Steiner, az atropozófia rendszerének kialakítója, az Akasha krónika tudós látnoka, aki saját rendszerét kifejlesztve hagyta el mesterét.

Egyébként Blavatskyné bejelentette azt is, hogy megtalálta az újjászületett Messiást, akit be is mutatott a Teozófiai Társaságban. Az akkor még kisgyerek Krisnamurti azóta már szellemi anyja nyomdokaiba lépett...

Hosszan folytathatnánk a hit vámszedőinek listáját. Némelyek nagy karriert futottak be, némelyek végül belebuktak hazugságaikba. Ami számunkra fontos tanulság: ahol az Istenbe vetett hit meggyöngül, ott előbb-utóbb megzápul a józan ész is és eljön a „csodálatos hiszékenység” kora. Mint amilyen jelen korunk is.

Isten azonban sohasem adott „varázslatos eszközöket” követőinek. Sem „prófétaszemüveget”, sem „varázsszekrényt”. Pedig hogy szeretnék az emberek! Ha az angyalok üzleti érzékkel rendelkeznének, a keresztények élete csodálatosan felvirágoznék e varázsholmik árusításából... Hogy vágyunk az eszközökre, amelyek segítenek jobban élni! Egy terülj-terülj asztalkámra. Egy aranyat adó csacsira. De legalább egy üssed-üssed botocskára, hogy uralkodhassunk a többieken. Hej, ha Isten ilyeneket osztogatna, mindjárt mindenki hívő lenne!

Jézus azonban nem üzletelni jött a földre. Jézus nem eszközöket ad – hanem önmagát, hogy mindazok, akik benne hisznek, örök életük legyen...

Krisztus vallása nem eszközöket kínál, hanem egy személyt, aki szeret, s akit szeretni lehet. Akivel beszélgetni lehet. Aki meghallgatja kívánságainkat is, és teljesíti azokat, ha...

Csak ez a ha!

„Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” (János 15. 1-9)

Mi úgy szeretnénk csodákat, ha mi dönthetnénk el, kinek, mikor, hogyan – és milyen haszonnal. Azaz nem hinni, hanem varázsolni szeretnénk. Jézus nem varázsol, viszont a saját életét kínálja nekünk - és ebben az életben megnyílik előttünk Isten kincseskamrája. A kamra több részre van osztva, s ahogy egyre beljebb jutunk, egyre értékesebb kincsek birtokába jutunk. Az egyes rekeszek ajtajára van írva a belépés ára: Bűnbánat. Megtisztulás. Önismeret. Alázat...

Akinek vagy amiben hiszek, az válik célommá, annak vetem alá életemet. Milyen könnyű eltékozolni egy életet hamis és gyümölcstelen hit, azaz hiszékenység miatt!

Jézus minket választott, akik az Ő nevéről kereszténynek, azaz krisztusinak merjük magunkat nevezni. Ez nem a mi elbizakodottságunk, hanem Krisztus választása. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” (Jn 15.16) Ha készen állunk arra, hogy befogadjuk Isten életét, ha igyekszünk „jó gyümölcsöket teremni”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Jézus is a magáénak vall minket, s megnyílik előttünk a csodák világa, egy csodálatos, Isten által vezetett élet lehetősége.

Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.