Az Európai Parlamentben tanácskoznak az európai életvédő szervezetek

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2013. március 21. csütörtök
Az esemény az Élet hete nev?, immáron harmadszor megrendezésre kerül? eseménysorozat részeként zajlik Brüsszelben március 19-én és 20-án.

A tanácskozáson 23 európai ország életvédő szervezetei mellett a téma avatott tudományos szakértői, köztük David Albert Jones professzor, az oxfordi Bioetika Központ igazgatója, valamint európai parlamenti képviselők vesznek részt. Carlo Casini, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának elnöke előadásában kiemelte, hogy Európa jövőjét jelentik az anya szíve alatt megfogant életek. Mindannyiunk közös feladata az, hogy őket védelmezzük.

Különös jelentőséget ad a megbeszéléseknek az a tény, hogy Európa-szerte zajlik az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezés keretében az aláírásgyűjtés. Az Európai Polgári Kezdeményezés a részvételi demokrácia egyik új eszköze az Unióban. Aláírásgyűjtés arra irányulhat, hogy az Európai Bizottság terjesszen elő az EU kompetenciájába tartozó, a kezdeményezés témájában jogszabályjavaslatot. A polgári kezdeményezést legalább egy millió uniós állampolgárnak kell támogatnia a jelenlegi 27 tagállam közül legalább 7 országból.

Az Egy közülünk az egyik első regisztrált polgári kezdeményezés az Európai Unióban. Célja, hogy lényegesen előmozdítsa az emberi élet védelmét a fogantatástól kezdve. Minthogy az emberi embriót az emberi lény fejlődésének kezdeteként definiálja az Európai Bíróság a Brüstle-ügy kapcsán (Brüstle vs. Greenpeace), az Egy közülünk kezdeményezés révén indítványozzák a kezdeményezők, hogy az EU fejezze be minden, emberi embriók feltételezhető elpusztításával járó tevékenység finanszírozását, különösen a kutatás, fejlesztési támogatások és közegészségügy területén. (A Magyar Katolikus családegyesület által is támogatott kezdeményezésről részletek a http://www.oneofus.eu/hu/ és a http://www.egykozulunk.hu honlapon találhatók.)

A tanácskozáson Magyarországot Frivaldszky Edit, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke, az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezés hazai koordinátora képviselte. Frivaldszky Edit felszólalásában hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a nő és a férfi megélhesse hivatását, és egészséges családokban tudjon gyermeket vállalni és nevelni. Ebben a meggyőződésében erősítette meg az elmúlt két hétben New Yorkban, az ENSZ nők elleni erőszak megszüntetésére létrehozott bizottságának ülésén szerzett tapasztalatai is. A tárgyalásokon ugyanis a hivatalos témával ellentétben az abortuszhoz való jogról és a homoszexuálisok jogairól esett a legtöbb szó. A társadalmunk alapjait támadja az, aki a családot, a nőt és férfit természetes identitásában kezdi ki. Alapvető érdekünk az, hogy az emberi élet, a család értékét felmutassuk ma Európának - idézi az Együtt az Életért Egyesület elnökét brüsszeli beszámolójában Frivaldszky Gáspár.

Magyar Kurír

You have no rights to post comments