Uncategorised
Figyelem! Mindenszentek ünnepe újra kötelező ünnep
Mindenszentek ünnepe (november 1. - péntek), amely eddig tanácsolt ünnep volt Magyarországon, az idei évtől ismét bekerült a kötelező egyházi ünnepek közé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.
Szíriában készülnek fel a német szélsőségesek
A teljes búcsú elnyerésének feltételei november elején
A "búcsú" a bűneinkért járó ideig tartó büntetések elengedése, azaz része Jézus Krisztus kiengesztelő művének és nagy kegyelem! Most a Halottak napja - Mindenszentek ünnepe időszakában lehetőségünk van a teljes búcsú elnyerésére, az alábbi módon:
Ferenc pápa: A keresztény remény dinamikus
A reménység nem optimizmus, hanem „sóvárgó várakozás” Isten Fiának megnyilvánulására. Ezt emelte ki homíliájában a Szentatya kedden reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmisén, amelyen a pappá szentelésük 25. évfordulóját ünnepelő mexikói papok egy csoportja is jelen volt.
A nagy étrendblöff
Arcok, sorsok a Nyugati téri aluljáróból
Munkanapokon napközben működő információs pontot nyitott a Máltai Szeretetszolgálat a főváros legnagyobb forgalmú aluljárójában. Az irodában nemcsak a munkatársaktól lehet segítséget vagy felvilágosítást kérni: a betérők érintőképernyős számítógépet is használhatnak.
Keresztények böjtölnek Dél-Koreában az atomenergia ellen
Az Egyházak Világtanácsának 10. közgyűlésével párhuzamosan, mely Puszanban zajlik szeptember 30. és november 8. között, a dél-koreai keresztények 40 napos böjtöt és imát tartanak az atomenergia-felhasználás ellen az EVT közgyűlésnek helyt adó Busan City Hall előtt.
Gál Péter atya előadása
"Kedves barátaink! Újra egy különleges alkalomra szeretnénk meghívni benneteket. 2013. november 16-án dr Gál Péter atya, a "New Age keresztény szemmel" c. könyv szerzője, előadást fog tartani "A megkülönböztetés gyakorlása és az okkultizmus divatja" címmel. A találkozó fő szervezője és animátora a Regina Pacis Közösség.
Halloween nem ártatlan pótfarsang – tiltakozások világszerte
Halloween nem ártatlan ünnep, hanem az ezoterikus világ szilvesztere – fogalmaz a Római Főegyházmegye Romasette című lapjának cikkírója.
A helytörténész bevezetője
"Sok könyv elején olvasható az a megjegyzés, hogy a műben szereplő alakok mind a fantázia művei, hasonlóságuk bármely valós személyhez csupán a képzelet műve. A szerző talán így akarja védeni magát a sértődésektől, jogi perektől, még akkor is, ha esetleg nyilvánvaló valamely szereplő egyezése egy élő emberrel.
Az engesztelés erejéről
Az Oltáriszentségről, az engesztelés erejéről és a szentekről - Sipos Gyula előadása a 2013. évi Kiengesztelődési Találkozón, Vácott hangzott el.
Egyházi válás a gyakorlatban
Olasz, lengyel, de indiai és zambiai házaspárok is a Szentszék legfőbb bírósági testületétől kérik házasságuk érvénytelenítését, mivel a vatikáni "válás" olcsóbb és gyorsabb - írta a Sacra Rotáról a konzervatív Corriere della Sera. Okok, statisztikák: