Bocsáss meg!

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2018. szeptember 11. kedd

"Újságíró vagyok, egy időben a Nők Lapjában is publikáltam, érdekelnek az emberi kapcsolatok. Gyakran járom az országot, ismerkedem az üdülőhelyekkel, figyelem az embereket, ha lehetőségem adódik, beszélgetek velük. Sok témát kapok így tőlük is.  Az egyik Intercityn utaztam, mellettem kedves idősebb hölgy ült, a végállomásig volt időnk a beszélgetésre. Az arca, a hangja ismerősnek tűnt. Próbáltam – nem feltűnően  – kíváncsiskodni, közben  nagyon erősen koncentrálva a beugró halvány emlékképet azonosítani, pontosítani. Nem is annyira kép volt az, inkább egy sírva kiabáló hang. 

Szeretet Földje Hírlevél, 2022. február

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. február 05. szombat

 Kedves Testvérek!

Köszönöm, hogy velünk vagytok, és figyelemmel kíséritek, segítitek munkánkat! Röviden beszámolunk néhány munkánkról, kezdeményezésünkről és tervünkről is:

Várakozó hittel

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. november 04. hétfő

Isten népe várakozó hittel, a „már igen” és a „még nem” feszültségében élte, s éli életét. Izrael népét egykor már kimentették az egyiptomi rabságból és bemehettek az Ígéret földjére, de az igazi, örök Kánaán még nem nyílt meg előttük. Dávid királyságot alapított, de Dávid Fiának örök királysága még nem jutott uralomra a földön úgy, ahogy azt a izajási prófécia ígérte, ahol együtt legelészik a bárány és a farkas:

Élő adás a szobából 139: Amikor Isten tanításának megtartása lehetetlennek tűnik számunkra

Kategória: videók
Megjelent: 2025. szeptember 10. szerda


- személyes történetek, a rövid előadás után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Isten, a mi Atyánk hatalmával

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. május 30. szombat

"Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?" (Mk 11,27–33)
Isten, a mi Atyánktól kapott hatalommal cselekedett Jézus, mindannyiunk megváltója...
Köszönöm Uram, hogy megmentettél, és országod polgárává tettél minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Euthanáziát hajtottak végre 12 év alatti gyereken

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. június 27. szombat

Hollandiában először hajtottak végre eutanáziát egy 12 év alatti, gyógyíthatatlan beteg gyermeknél a két éve hatályba lépett szabályozás alapján. Az országban 2002 óta legális az eutanázia bizonyos feltételek mellett. Az esetet Sophie Hermans egészségügyi miniszter hozta nyilvánosságra a parlamentnek írt levelében, amelyből kiderült, hogy a beavatkozásra tavaly év végén került sor – számolt be a The Telegraph. 

Úttörő nyilatkozatot írtak alá Nobel-díjasok, vallási és politikai vezetők

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. július 18. szombat

Nobel-díjasok, nemzetközi szakértők és tudósok, vallási vezetők, valamint korábbi állam- és kormányfők gyűltek össze július 16-án Rómában, a Capitoliumon, hogy aláírják a Római nyilatkozat a fegyvertelen és lefegyverző békéért a mesterséges intelligencia, a nukleáris és autonóm fegyverek, az új digitális protokollok és a digitális fejlődés feltörekvő modelljei korában című dokumentumot.

A pénz prófétája

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 30. hétfő

Miközben folyik a nagy fantáziálás a hamis prófétákról, hírbe hozva illuzionistáktól kezdve Ferenc pápáig mindenféle embert, a mozi bemutat nekünk egy igazi, tőről metszett hamis prófétát, a pénz prófétáját, a Wall Street farkasát. A film három órás és telt házzal megy, a kezdés előtt két órával már csak az első sorba lehetett jegyet kapni. Pénz, buli, meztelen nők, drogok, pénz és megint csak pénz, buli, nők, drogok, pénz – paráznaság, trágár beszéd és szélhámosság minden mennyiségben, ilyet rendes ember messzire elkerül, hát persze, hogy elmentem megnézni…

Történetek az isteni gondviselésről - Anya radar

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2018. június 28. csütörtök

Anya radar

Néhány állatorvos nagy lehetőséget kapott Bábolnán és társgazdaságaiban. Elutazhattak Atlantába tovább-képzésre. Sőt, hogy még szebb legyen az élet: kaptak egy hét nyaralást ajándékba, Miami Beach-en.

Általad történik!

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2016. május 14. szombat

Szentlélek! - mindenütt, ahol Jézus megtestesül, Általad történik:

Újévi teendők és egyebek

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. január 20. csütörtök

Túl vagyunk az Imanapon hazánkért (január 18.), hálás szívvel köszönöm mindenkinek, akivel együtt imádkozhattunk lélekben (mi a templomunkban tartottunk imaórát, amire sokan eljöttek). Néhány munka és program mostanában: