Minden eddig ismertnél magasabb a költségvetési hiány

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. június 30. kedd

Még a korábban nyilvánosságra került számoknál is magasabb lehet a 2026-os költségvetési hiány. A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után – mondta a videóüzenetben a kormányfő, aki szerint „köszönőviszonyban sincsenek egymással azok a költségvetési hiányszámok”, amelyeket az Orbán-kormány nyilvánosan mondott, a hivatalos dokumentumokban leírt, illetve amit az új kormány most lát.

Leó pápa: Az evangéliumi stílus nem akar erőszakkal érvényesülni

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. július 20. hétfő

Július 19-én, az évközi idő 16. vasárnapján a Szentatya a Castel Gandolfó-i Piazza della Libertà nevű téren az apostoli palota előtt összegyűlt hívekkel és zarándokokkal együtt imádkozta el az Úrangyalát. Beszédében a napi evangéliumból kiindulva a pápa arra mutat rá, hogy Isten országa nem erővel és látványos módon, hanem a búzamaghoz és a kovászhoz hasonlóan csendesen, belülről alakítja át a világot.

A keresztény érettségről

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 06. péntek

 

Sipos Gyula rövid tanítása a krisztusi érlelődésről.

Az első Nemzeti Imanap levél 2004-ből

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2017. január 07. szombat

Ekkor kezdtük az első Nemzeti Imanap szervezését január 18-ra, Árpád-házi Szent Margit ünnepére. Jelmondatunk akkor és azóta is: “Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért...” (Ez. 22, 30). Két éve nevet változtattunk (Imanap Hazánkért), de a cél most is ugyanaz. Érdemes elolvasni az akkori levelet, amelynek tartalma ma aktuálisabb, mint valaha:

Egy szép történet a kitartó papi szeretetről

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2018. december 14. péntek

"Levelet kaptam egy asszonytól. Azt írta, hogy a bátyja a halálán van, kórházban fekszik, és harminc éve nem járult szentségekhez. Hozzátette, hogy nemcsak rossz életű, hanem gonosz ember volt.

Márciusi munkáinkból

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. március 04. péntek

A nagyböjt idején Isten népe még inkább beleáll a küzdelembe, Jézus Krisztus szavai szerint, aki azt mondta: "mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17, 21) A viszály, a harag, a gyűlölet és háborúság szellemei felett különösen is győzhetünk a nagyböjti időszakban. Emellett - és a heti közösségi összejöveteleinken túl -, azonban még több mindennel foglalkozunk:

Egy különös jövőkutató nézeteiről

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. november 18. hétfő

Álnéven publikál, elzárja személyét a nyilvánosságtól és csak az írásait küldi el a szerkesztőségeknek. Publikációi egyediségét az adja, hogy a megatrendek és -folyamatok elemzésekor nem csak a tudományos eszközökkel mérhető dolgokat és eseményeket nézi, hanem a kultúra, a művészetek és a vallások, hiedelmek hatásait, s bár ebben nem egyedülálló, de abban már inkább, hogy tudományos tényként (!) értékeli a természetfeletti világ létezését, ami pozitívan (konstruktívan) vagy negatívan (destruktívan) befolyásolja a nagy folyamatokat. Egy egyszerű példán bemutatva:

Értő természetszeretet

Kategória: videók
Megjelent: 2025. szeptember 17. szerda


Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. szeptember 17-én. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Egy kép az orosz bombatámadás után

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. június 29. hétfő


Imádkozzunk a békéért!

Minden jó alapja és beteljesülése

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. június 01. hétfő

"A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben." (Mk 12,1–12)
Jézust ma is sokan félredobják, mégis ő a világ megújulásának alapja...
Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtunk bűnösökön! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult   

Jézus megkeresztelkedésének kétezredik évfordulójára készül Izrael

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. július 20. hétfő

Az izraeli Külügyminisztérium hivatalosan is megkezdte az előkészületeket Jézus megkeresztelkedésének 2030-ban esedékes, kétezer éves jubileumára - derül ki a tárca csütörtöki bejelentéséből. A vallástörténeti jelentőségű évforduló alkalmából felálló különleges munkacsoport célja, hogy a várhatóan több millió zarándok fogadása mellett rendezze az utóbbi időszak incidensei miatt feszültté vált diplomáciai viszonyt a globális keresztény közösségekkel.