Egy különös jövőkutató nézeteiről
Álnéven publikál, elzárja személyét a nyilvánosságtól és csak az írásait küldi el a szerkesztőségeknek. Publikációi egyediségét az adja, hogy a megatrendek és -folyamatok elemzésekor nem csak a tudományos eszközökkel mérhető dolgokat és eseményeket nézi, hanem a kultúra, a művészetek és a vallások, hiedelmek hatásait, s bár ebben nem egyedülálló, de abban már inkább, hogy tudományos tényként (!) értékeli a természetfeletti világ létezését, ami pozitívan (konstruktívan) vagy negatívan (destruktívan) befolyásolja a nagy folyamatokat. Egy egyszerű példán bemutatva:
H. G. Wells 1913-ban megírja „A felszabadult világ” (The World Set Free) című könyvét, ami egy alternatív történelmi regény az atomháborúba (!) süllyedő világról. Ezt 1933-ban elolvassa Szilárd Leó, a zseniális magyar származású tudós és töprengései során rájön, hogy a maghasadás hogyan történhet meg és hogy az atombomba létrehozása reális lehetőség. Attól való félelmében, hogy Hitler ezt meg is teszi – Németország akkoriban élen járt az ilyen kutatásokban -, évekig küzd az amerikai atomprogramért, hogy megelőzzék a nácikat. 1939-41-re áttörést ér el és az USA belefog a Manhattan-tervbe, az atombomba létrehozásába, majd 1945 augusztusában ledobja a két bombát Hirosimára és Nagaszakira. (A történethez tartozik, hogy Szilárd Leó 1945-ben – miután nyilvánvalóvá válik, hogy Németország elveszti a háborút -, már az atombomba bevetése ellen küzd, mert azt szükségtelennek és veszélyesnek tartja, s utána egész életében a fegyverzetellenőrzésért és -leszerelésért harcol.)
Nos, ez eddig egy történet arról, hogy a művészet hogyan inspirálja a tudományt és hat akár végzetes módon is az emberiségre. Szerzőnk azonban ennél tovább megy, amikor felteszi a kérdést, hogy honnan jött az író ihlete és inspirációja? A válasza a nagy természetfeletti erők valóságos létezésének és a tudományos elemzésekbe való beemelésüknek az elfogadása.
Figyelemmel kell kísérni és elemezni a nagy szellemi, természetes és természetfeletti folyamatokat, mert ezek nem pusztán kísérői, színesítői, hanem inspirálói és elindítói a meghatározó nagy megatrendeknek. A nagy – konstruktív és destruktív -, természetfeletti szellemi erők áthatják az emberiség egész történetét, céljaik vannak és tevékenyen küzdenek céljaik megvalósításáért. (A keresztények a konstruktív, építő, óvó, előre vivő nagy szellemi erőt Istennek, angyaloknak és szenteknek hívja míg a destruktív, széthúzó, bomlasztó erőt sátánnak, ördögnek, gonosz lelkeknek, démonoknak.) Inspirálják és ihletik a befolyásuk alatt lévőket, sőt rajtuk keresztül új felismerésekre jutnak maguk is. (Természetesen szerintünk ebből kivéve Istent, aki egyébként is mindent tud és kezében tartja a világmindenséget.) Ez azt is jelenti, hogy a megatrendek elemzésénél figyelembe kell venni például a nagy vallások próféciáit a jövőről, mert azok mögött valódi erők vannak, amik abba az irányba terelik a történelmet, és visszamenőleges hatállyal is hatással bírnak az emberek életére.
Amikor Francis Fukuyama megírja „A történelem vége és az utolsó ember” (1992) című művét, abban úgy érvel, hogy a szovjet diktatúra összeomlásával lényegében megszűnt az utolsó valódi történelmi alternatíva, és a győztes az a polgári, liberális demokrácia eszméje lett – ilyen értelemben véget ért a történelem, nem lesz több új nagy eszme, ami ilyen meghatározó erejű lenne -, és a következő évtizedekben ennek kibontakozását szemlélhetjük majd. Samuel P. Huntington ennek kritikájaként jelenteti meg 1996-ban „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című könyvét, amelyben amellett érvel, hogy a következő időszak a civilizációk, kultúrák és vallások közötti nagy összecsapás időszaka lesz (ő nyolc civilizációt különböztet meg).
Nos, én mindenki ízlésére és belátására bízom, hogy a kettő közül melyiket érzi jelenleg erősebbnek, illetve melyik mennyiben konstruktív és destruktív. Mindkettő azt mutatja azonban, hogy amikor életünkről és jövőnkről gondolkodunk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szellemi talajon állunk, és mintegy erősítőként melyik erő győzelmét segítjük. (Megint hozzá téve, hogy mi, keresztények nem hisszük, hogy e két erő – Isten és a sátán -, egyforma erős lenne, mint ahogy például a zoroasztrizmus hiszi -, sőt azt hisszük, hogy a jó már győzött, még ha jelenleg ez nem is nyilvánvaló.)
Azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy a nagy kulturális, civilizációs hiedelmek megszabják, hogyan gondolkodjunk a világról. (A hindu történészek például a régészeti eredményeket is másképp értékelik, ők ugyanis azt hiszik, hogy a világ örök körforgásában már számtalan nagy kört megtettünk, és a leletek akár többmillió éves civilizációkról is hírt adhatnak.) Mit gondolunk arról például, hogy merre tart a világ és hogy mit kell tenni a megmenekülés érdekében (már ha ez lehetséges egyáltalán). Egy biztos: a kereszténység optimista vallás és hisz Isten és a jó győzelmében, Isten országa kibontakozásában és ezt fel is fedezik a történelem előrehaladásában is - adventhez közeledve jó, ha elgondolkodunk ezekről a dolgokról is…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
