Boldog Új Évet!

Ezzel a képpel kívánunk minden kedves látogatónknak, közreműködőinknek, támogatóinknak Istentől megáldott, békés, boldog új évet!
Kritikus bolygóegészségügyi határokat lép át a Föld
A klímaváltozás kérdését illetően a világ egyik vezető intézete az 1992-ben alapított Potsdami Klímaváltozás Következményeit Kutató Intézet. Az intézet most először kiadott egy globális „bolygóegészségügyi” jelentést, amelyben megállapították, hogy bolygónk egészségét illetően a kilenc legfontosabb mérőszámból hat esetben már átléptük az egészségügyi határértéket, és további egy jellemző átlépése bármikor bekövetkezhet.
Ellenszélben
"A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt." (Mt 14,22–36)
Sötétség és ellenszél volt akkor is, most is - hisszük-e, hogy Jézus közeledik felénk?
Hiszünk Uram és beléd kapaszkodunk, mert Te vagy a megoldás minden bajra! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Jelentős változás a magyarországi békéltető testületeknél
A bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek 2024. január 1-jétől – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi törvény 2024. január 1-jén hatályba lépő módosításai jelentősen átalakítják az alternatív vitarendezési fórumok szervezeti és működési kereteit.
Egy bátor fiatal újságírónő emlékére
„Rendkívül bátor volt” – újabb részletek derültek ki a rejtélyes módon, orosz fogságban meghalt 27 éves újságírónőről. - Orosz fogságban meghalt Viktorija Roscsina ukrán újságírónő. A halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok. Most a BBC megosztott néhány további részletet az esetről:
Kié lesz mindened?
"Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?" (Lk 12,13–21)
Ha csak ezt az egy mondatot megértenék a világ hatalmasai, megváltozna minden...
Segíts Uram, hogy elsősorban Veled és a Te országoddal törődjünk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Eszement költekezés
A legfrissebb adatok szerint legalább 30 halálos és több mint 160 sebesült áldozata van az Ukrajnában péntekre virradóra végrehajtott, minden korábbinál hevesebb orosz légitámadásnak. A Sky News összefoglalója szerint mintegy 160 rakétát és drónt indítottak Ukrajna ellen, a célpontok zöme pedig Kijevben, Odesszában, illetve Lvivben és Harkivban található. A katonai létesítmények mellett szülészetet, iskolákat és lakónegyedeket is támadtak, és mintegy száz otthon sérült vagy semmisült meg összesen. De mennyibe kerül egy ilyen támadás? Itt van az elképesztő, milliárdos összeg:
A intelligencia 12 jele
A magas intelligenciához tartozik többek között a kreativitás, az önismeret és a veleszületett képesség, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, amelyeket kevesen bírnak. Hogy a mezei halandó és a zseni között mi épp hol helyezkedünk el, azt nem olyan egyszerű megállapítani. De bizonyos jellemzők segítenek a tájékozódásban. A intelligencia 12 jele lehet, ami nem mérhető teszten:
Zelenszkij elnök megköszönte telefonon Ferenc pápának az ukrajnai béketörekvéseit
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos honlapján számolt be december 28-án, csütörtökön arról, hogy „telefonon beszélt Ferenc pápával, akinek köszönetét fejezte ki karácsonyi jókívánságaiért és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért, főként az úgynevezett békeformula támogatásával”, amelyet immár több mint nyolcvan ország támogat.
Belső gyengeség
"Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét)." (Mt 14,1–12)
Amikor fontosabb, hogy az emberek mit mondanak rólunk, mint a jó erkölcs, minden elromolhat...
Erősíts meg minket belül Uram, hogy ellent tudjunk állni minden kísértésnek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Az igazi gazdagság az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk!
Október 13-án, a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Úrangyala imádságot. A szentmise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy nem az anyagi javak vagy a földi biztonságot nyújtó keretek adják az igazi boldogságot, hanem „az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk”, és „hogy szeretjük egymást...Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közreadjuk.
