Évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, egyre kevesebben vállalkoznak a házasságra, magas a válások száma. Változtathat-e ezen a kormány, és kiket éri meg inkább támogatni: a szegényebb nagycsaládosokat vagy a középosztálybeli diplomásokat? A trend fékezhető, de nem fordítható meg, 50 év múlva talán 8 millióan sem leszünk. Trendforduló állhat be viszont a házasságok területén, a tehetősek körében ismét divatos az esküvő. Spéder Zsolt demográfust, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetőjét, a kormánynak is ötleteket adó Népesedési Kerekasztal tagját kérdeztük a fogyás okairól. (HVG)
Látható és megismerhető Isten
"És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,1–18)
A Názáreti Jézusban Isten jött el hozzánk, hogy megmentsen minket.
Köszönöm Uram, hogy láthatóvá és megismerhetővé tetted magad Jézus Krisztusban, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A következő iskolai tanév rendje
Közzétette a Belügyminisztérium a Magyar Közlönyben a következő, 2025/2026-os tanév rendjét, magyarán hogy mettől meddig kell iskolába járni, illetve mikor lesznek tanítási szünetek. A tanév szokásosan szeptember 1-én kezdődik, ami pont egy hétfői napra esik, illetve 2026. június 19-én, pénteken zárul. Tehát 181 napos lesz a következő tanév.
XIV. Leó pápa: Az éghajlatváltozás figyelmen kívül hagyása, közös embervoltunk tagadását jelenti!
November 17-én a Szentatya videóüzenetet küldött a világ déli részének részegyházaihoz, amelyek a belémi Amazonas Múzeumban gyűltek össze. A Szentatya hangsúlyozta, hogy az eddigi intézkedések nem elegendőek a globális felmelegedés 1,5°C alatt tartására, gyorsan fogy az idő. Egyesek politikai akarata az, ami hiányzik. Az emberiségnek az együttműködést kell választania „a megosztottsággal és a tagadással szemben”. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes üzenetének fordítását közreadjuk.
"Magyarországon kényszerszinglik élnek" – fékezhető-e a magyarság fogyása?
Vágyak, tervek, és az ezévi ige…
Vágyakozni elkerülhetetlen, terveket szőni fontos, de az eredmény? „Mindent megpróbálunk, de semmit sem ígérhetünk…” Hatalmas szellemi és anyagi erőforrással rendelkező erős nemzetek is kudarcot vallhatnak terveikkel, mert csak Isten tud olyan tervet sugallni, olyan tanácsot adni, amit ha megfogadunk, akkor biztos sikerrel járunk. Ezért én hosszú évek óta minden év elején Isten elé viszem a vágyainkat, terveinket, aztán útmutatásként egy szentírási igét is kérek hozzá Istentől…
Jézus élete - 5 perces sorozat 18: Jézus nagy témái
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 18. rész: Jézus nagy témái. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
Tanúságtételek sorozata
"Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet, és elvitte Jézushoz." (Jn 1,35–42)
Keresztelő János tanúságot tesz Jézusról Andrásnak, aztán András Péternek... és így tovább, napjainkig.
Jöjj Szentlélek és tégy bátor tanúságtevővé minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Két szép siker
A szingapúri világbajnokságon a magyar női és férfi vízilabda-válogatottunk egyaránt ezüstérmet nyert. Gratulálunk!
Mozgalom a savtámadások ellen
Szerte a világon sok nőt támadnak meg az utcán és locsolnak valamilyen maró folyadékot az arcukba. Az okok sokszor nem tisztázottak, de többnyire féltékenység miatt, vagy szerelmi csalódásért, visszautasított házassági ajánlatért állnak bosszút nőismerőseiken, rokonaikon a támadók. A savas támadások bár Indiából erednek, de sajnos nem álltak meg a határon. Az utóbbi években világszerte előfordultak. Márciusban egy japán férfi kolleganője cipőjébe tett fluorhidrogént, amitől az áldozat lába elüszkösödött. Februárban egy londoni fehérneműbolt eladóját öntötték le savval. Magyarországon márciusban kábította el barátnőjét egy férfi, majd többek között valamilyen maró anyaggal is kínozta. Múlt héten a tanzániai Zanzibárban két 18 év körüli önkéntesként dolgozó lány arcába locsolt savat egy ismeretlen motoros, mindeddig tisztázatlan okból.
Egyházi iskoláink és a szegények szeretete
Nagy szentjeink között tiszteljük Don Bosco-t és azokat a rendalapítókat, kik iskolákat hoztak létre a szegény gyerekek megsegítésére. De vajon a ma hazánkban működő egyházi iskolák mennyire felelnek meg ezeknek a szép céloknak? Íme:
Milyen jövőt várjunk?
Keressük, kutatjuk, szorgalmasan olvassuk a jóslatokat, mit mutat a horoszkóp, mit mond a jövőkutató, mit prófétál Nostradamus, mit üzen a Biblia – ha másképp nem megy, kreálunk magunknak valami kinyilatkoztatást, mert még a rossz hír is jobb, mint a bizonytalanság… Ezek között van ami teljes butaság, van átverés, de van olyan is, ami korlátozottan, de érvényes. És van, ami bizonyos, csak talán nem értjük, mikor és hogyan. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be röviden:
