Magyar, de nem lehet állampolgár...
A köztársasági elnök ismét visszavonta több magyar ember, köztük egy gyerek állampolgárságát. Az államfő határozatainál az érintettek nevét, születési helyét, idejét tüntetik fel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztésére ezúttal is azért döntött így, mert az érintettek állítólag a jogszabályok megszegésével szerezték magyar állampolgárságukat. Méltányosságról szó sem esett...
Erősebb helyi közösség - egészségesebb élet
A Manchesteri Egyetem új kutatása szerint, ahol jobbak a közösségek, ott jobb az egészségügyi helyzet is – alacsonyabb a kábítószer-, illetve alkoholfogyasztás, kevesebb az öngyilkosság –, még akkor is, ha az ezeken a területeken élő anyagi nehézségekkel is küzdenek.
A szív nélküli apáca rejtélye a szegedi Fekete házban
Sok titok övezi az 1994-ben Vácott megtalált múmiák múltját: több személy kilétét, halálának körülményeit máig nem ismerjük pontosan. A Fekete ház augusztus 15-én megnyíló kiállításának egyik legrejtélyesebb kérdése, hogy miért vághatták ki a szintén a Fehérek templomában megtalált apáca szívét.
Isten háziasítása
Nagy gyakorlatunk van az állatok formázásában, kultúrtájak kialakításában, így szinte természetes, hogy Istent is háziasítani, saját képünkre és kényelmünkre formálni akarjuk. Ennél veszélyesebb dolgot pedig elképzelni sem lehet!
Jézus élete - 5 perces sorozat 20: A csodatévő
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 20. rész: A csodatévő. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
Megajándékozni Istent
"Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát." (Mt 2,1–12)
A legjobb ajándék Istennek, ha önmagunkat ajánljuk fel neki egészen...
Tiéd vagyok Uram, és a Tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma író-olvasó találkozó Érden
Szeretettel hívunk mindenkit ma (péntek) délután Érdre a Csoki Bárba, ahol a Csuka Zoltán Olvasó Kör meghívására író-olvasó találkozót tartunk. (Beszélgető társ: Kiss Sándor. Közreműködik: Tarnóczi Istvánné. A Csoki Bár címe: Érd, Bajcsy-Zsilinszky út 178.) Beszélgetünk, felolvasok néhány rövid novellát, ha eljöttök, akkor biztos jól fogjuk érezni magunkat... :-) (Sipos Gyula, úgy is mint Sípos (S) Gyula)
Embervadászat civilekre - részletek a nyomozati anyagokból
Nemrégiben rendelte el a milánói főügyészség a nyomozást abban az ügyben, amelyhez az adatokat egy elszánt olasz író, újságíró és egy egykori bíró, aki ma már ügyvédként dolgozik, szedte össze az évek során. Ezio Gavazzeni író évek óta gyűjtött információkat a szarajevói embervadászati szafarikról.
Háború, háború
„Bal hüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg” – szavalják a vészbanyák a Macbeth-ben. Nem kell ma ahhoz nagy drámaírónak lenni, hogy utána mondhassuk: a háború közeleg, sőt már itt is van. Nem csak India és Pakisztán határán, nem csak a Közel-Keleten, nem csak Párizsban, Ukrajnában, hanem itt, Magyarországon is. Szomorú igazsággá válik Clausewitz egyébként őrült mondata: „a béke a háború folytatása más eszközökkel”. Igen, a béke már csak egy ritkás álcaháló, a mosolygó gyilkosok köztünk járnak.
Szégyen! - Népszavazás az ózdi roma kulturális központ ellen
Eredményes az az aláírásgyűjtés, amit az Ózdra tervezett Nemzetiségi és Roma Kulturális Központ megvalósítása ellen folytatott Kisgergely András független önkormányzati képviselő és a Jobbik helyi szervezete. Ezért a helyi választási bizottságnak ki kell írnia a népszavazást...
Jézus élete - 5 perces sorozat 19: Belépő Isten országába
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 19. rész: Belépő Isten országába. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
