Szomorúság: még mindig a papi pedofília...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Legalább 166 gyerek ellen követtek el szexuális bűncselekményt katolikus papok az amerikai Colorado államban az elmúlt 70 évben, írja a CNN. Az utolsó húsz évben azonban már nem fordultak elő ilyen esetek...

Testmozgással lassítható a memóriavesztés

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. július 17. kedd

Újabb három tanulmány jutott arra a megállapításra, hogy a testmozgás idősödő korban némiképpen véd a szellemi hanyatlástól és a memóriavesztéstől. Az eredményekről az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján számoltak be a hét végén.

„Egy pohár vízzel megkereszteltem 82 gyereket” – Egy pap az 1956-os forradalom idején

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Varjú Imre nyugalmazott plébános azok között a papok között volt, akik 1956-ban a kórházakban segédkeztek, iratokat sokszorosítottak, és akik a megtorlás idején börtönbe kerültek. Szerkesztőségünk a súlyos történelmi pillanatokban átélt tapasztalatairól kérdezte. A 2014-ben készült interjúnkat olvashatják, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei és áldozatai előtt tisztelgünk.

Meghalt a magát istennek valló Sai Baba

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. április 24. vasárnap

Vasárnap reggel 86 éves korában elhunyt India egyik legismertebb vallási vezetője, Sai Baba - írja az Associated Press. Igaz, ő azt nyilatkoztatta ki magáról, hogy 96 éves koráig fog élni - végülis csak tíz évet tévedett...

A gurut április elején rossz egészségi állapota miatt lélegeztetőgépre kellett kötni és vesedialízist is kapott az Andhra Pradesh tartományban lévő, puttaparthi kórházban.Sai Baba Isten egyik megtestesülésének vallotta magát éa azt mondta, hogy ő nagyobb mint Krisztus, Mohamed vagy Buddha. Dollármilliárdos örökségén már marakodnak az utódok...

A Google hivatalosan is bejelentette a kvantumfölényt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Ami már egy hónapja kiszivárgott, ma hivatalossá vált. A Google kutatói a Nature-ben publikálták, hogy kvantumszámítógépük elérte a kvantumfölényt, vagyis egy olyan problémát oldottak vele elképesztően gyorsan, ami a hagyományos elven működő szuperszámítógépeknek is több tízezer évbe telt volna.

Az Év anyukája

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. július 17. kedd

Egy rákkal küzd? anyukát is jelöltek a Walmart élelmiszerlánc kanadai Év Anyukája díjára, mivel a betegsége dacára világra hozta hetedik gyermekét. 

Az ENSZ főtitkár írása a klímakatasztrófáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 23. szerda

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a klímakatasztrófa miatt felvonuló fiataloknak igazuk van, a klímaváltozás tudományos tényei cáfolhatatlanok, a szeptemberi klímacsúcs után a tagadók és a legnagyobb szennyezők többé már nem tudnak elrejtőzni. Az ENSZ-főtitkár írása:

Szeretetláng lelkigyakorlat Máriabesnyőn

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. április 24. vasárnap
Lelkigyakorlat a Szeretetlángról - „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön” címmel Máriabesnyőn.

Időpont:  2011. május 2. – 6.-ig.

Az előadásokat Róna Gábor SJ, Mészáros Domonkos OP, Belme László, Bárány József és Dr. Wilhelm Leichmann
atyák és Begyik Tibor OCDS fogják tartani. Részvételi díj: (teljes ellátással) 17.500 Ft

Érdeklődni ill. jelentkezni lehet: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház.
Tel.: 06-28-420-176, 06-28-510-740;
http: www.matersalvatoris.hu; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Magyar Nemzeti Bank csak elektronikus pénzt akar

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. július 15. vasárnap

A jövedelem kötelez? számlára utalását, a teljes kör? kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat fokozatos korlátozását javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most el?ször, a héten közzétett, a fizetési rendszerr?l készített jelentésében. Ennek eléréséhez pedig számos kényszerít? intézkedést is sürgetnek.

Ökológiai szempontból ijesztő jövő várhat Magyarországra 2050-re

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 23. szerda

Nem túl fényes jövő vár 2050-re Magyarországra ökológiai szempontból, derül ki a Környezeti jövőkutatás – Magyarország 2050 projekt publikálása előtt megjelenő részleteiből.

Terence Hill: Assisi Szent Ferenc a példaképem

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 22. kedd

A katolikus hite gyermekkora óta formálja, Assisi Szent Ferenc pedig példakép a számára. A színészi karrierje során visszautasította azokat a szerepeket - köztük az akcióhős Rambóét - amelyekről úgy érezte, ellenkeznek a keresztény értékekkel. A hite különös érték és rendkívül személyes dolog a számára. Terence Hillel az osztrák Missio oldal jelentetett meg interjút.