Pünkösd Gyálon
“
A Vígasztaló, Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek”. (Jn 14, 26) Pünkösd Gyálon: 2018. május 21-én, Pünkösd hétfőn a gyáli római katolikus templomban. Közös ima, dicsőítés, tanítás, szentmise, közbenjáró imaszolgálat. Részletek:
Ferenc pápa: Nem bűneink, bukásaink rémítik meg Istent, hanem szívünk bezártsága!
A Szentatya január 19-én a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében nyolcadik katekézisét tartotta Szent Józsefről. A mai alkalommal Szent József gyengédsége kapcsán Isten gyengédségéről, Isten apai irgalmasságáról, „váratlan igazságszolgáltatásáról” elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Jótékony célra árverezték a pápa autóját
715 ezer eurót fizettek Ferenc pápa ajándékba kapott Lamborghinijéért a Sotheby's monacói árverésén. A bevételt többek között arra fordítják, hogy újjáépítsék belőle az iraki keresztény lakosság otthonait, templomait és középületeit, miután az Iszlám Állam lerombolta őket. Az egyházfő régóta ellenzi, hogy az emberek megvegyék a legújabb autó- és telefonmodelleket. Pápaként egy kék Ford Focust használ a Vatikánban, és van egy 1984-es Renault R4 gépkocsija is.
Kémiai kukává változtatta a bolygónkat az ember
Egy új tanulmány szerint a vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ, ezért a tudósok a termelés és a károsanyag-kibocsátás korlátozására szólítottak fel.
1% hazánkért...
...hogy Magyarország a Szeretet földje legyen! A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal. Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni: A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Boldoggá avatják San Salvadorban Rutilio Grandét, két vértanú társát és Cosma Spessottót
Január 22-én 17 órakor avatják boldoggá Rutilio Grande, Manuel Solórzano, Nelson Rutilio Lemus Chávez és Cosma Spessotto vértanúkat San Salvadorban, a székesegyház előtti téren.
Kezdődik a Szent István Könyvhét
Ma kezdődik a 26. Szent István Könyvhét. Néhány könyvünk nekünk is kint lesz Budapesten a Ferenciek terén (Pl. a Marana Tha Kiadó pavilonjában, többek között az új medjugorjei könyv, illetve a Különös! - felnőtt szépirodalom...). A Könyvhét tiszteletére ezen a héten minden könyvünket 20% kedveznénnyel lehet megrendelni tőlünk levélcímünkön (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Könyveinkről részletesen: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
Árpád-házi Szent Margit szűz
Szent Margitra, a nagy engesztelőre, IV. Béla király leányára emlékezünk ünnepén. Az Árpád-házi királylány 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg.
Medjugorjei látnok a 40. évfordulós tapasztalatairól
2021. június 25-én Marija különleges módon gyönyörű betekintést nyújtott a Szűzanya 40. évfordulóján szerzett medjugorjei élményébe:
Áldott anyák napját!

Boldognak mondanak, mert hittél, mert mertél, mert elvállaltad... Boldogok vagyunk, mert elvállaltak minket, mert megszülethettünk, mert felelősséget vállaltak értünk, mert szerettek és szeretnek minket... Istenünk, áldd meg az édesanyákat és segíts, hogy mi is áldássá lehessünk életükben! Ámen.
Világméretű szentségimádásra hívnak június 2-án!
"Arra hívunk Benneteket, hogy június 2-án, Úrnapja szombatján délután 5-től együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon! Jelentkezzetek a Corpus Domini weboldalon!
