Védőoltás AIDS ellen?
Megkezdték az mRNS-alapú HIV elleni védőoltás klinikai tesztjét. A Moderna az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet segítéségével fejlesztette ki a vakcinát, amelynek első adagját csütörtökön adták be az önkéntes résztvevőknek az amerikai George Washington Egyetemen.
Szombaton gyógyító összejövetel Csatkán
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2018. június 9-én, szombaton, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén 14 órától a CSATKA-SZENTKÚTI KEGYTEMPLOMBAN. Részletek:
A legvonakodóbb megtérő – C. S. Lewis életének eddig el nem mondott története
Ha már ismeri C. S. Lewist, szeretni fogja a róla szóló, 2021-ben készült legújabb életrajzi drámát. Ha még nem, akkor hamarosan megkedveli, hiszen a híres irodalomprofesszor úgy tudta szavakba önteni istenkeresésének küzdelmeit, mint a keresztyén irodalomban kevesen.
Gyors statisztika
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó június 2-i, szombati világméretű szentségimádáshoz 44 ország 900 helyszínén becslések alapján több tízezren csatlakoztak.
A guineaféreg-betegség felszámolásának küszöbén a világ
A féreg egyméteresre nő meg az emberben, aztán átrágja magát a bőrön, és távozik.
A Szűzanya 2018. június 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, arra hívlak benneteket, hogy a szív egyszerűségében fogadjátok szavaimat, amellyel édesanyaként szólok hozzátok, hogy a teljes világosság, tisztaság, Fiam egyedülálló emberi és Isteni szeretetének útján járjatok.
Ferenc pápa: Ne a félelem legyen döntéseink kritériuma!
Január 26-án a Szentatya folytatta a Szent Józsefről szóló katekézissorozatát. Az álmok kapcsán belső, lelki életünk ápolására figyelmeztetett, hogy meg tudjuk hallani Isten hangját, útmutatást a nehéz helyzetekben. Kiemelten sok nehézséggel kell ma szembenézniük a szülőknek, az imádságban ők is segítséget kaphatnak Istentől. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Úrnapja

"Jézus vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik." (Márk evangélium, 14. fejezet)
Hétfőn: Séta az Életért felvonulás
Június 4-én 16 órakor dr. Székely János püspök úr megnyitójával a Hõsök terén kezdõdik a séta. Lehetõség lesz lelki adoptálásra, megismerkedhetünk örökbefogadással foglalkozó szervezetekkel, illetve szó lesz a magzatvesztés utáni gyógyulásról.
Tomas Halik püspök a következő tíz évről
Rómában és a Vatikánban azt mondják: pensiamo in secoli – évszázadokban gondolkodunk, vagyis nem évtizedekben. Mi az a tíz év az egyház történetében, amely lassan kétezer éves lesz? Ugyanakkor azt hiszem, a következő időszak, a következő tíz év nagyon fontos lesz a kereszténység fejlődése szempontjából.
Ferenc pápa: Ne fáradjunk bele, hogy egymásért és egymással imádkozzunk!
Január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén, az ökumenikus imahét lezárásaként a Szentatya esti dicséretet vezetett a Szent Pál-bazilikában. A közös liturgián a Rómában élő többi keresztény felekezet képviselői is jelen voltak. A pápa beszédét az idei imahét témájához kapcsolta: „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (vö. Mt 2,2).Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
