Ferenc pápa: Nem bűneink, bukásaink rémítik meg Istent, hanem szívünk bezártsága!
A Szentatya január 19-én a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében nyolcadik katekézisét tartotta Szent Józsefről. A mai alkalommal Szent József gyengédsége kapcsán Isten gyengédségéről, Isten apai irgalmasságáról, „váratlan igazságszolgáltatásáról” elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma Szent József alakjához mint gyengéd apához szeretnénk közelebb kerülni.
A Patris corde [Apai szívvel] kezdetű apostoli levelemben (2020. december 8.) alkalmam volt elmélkedni a gyengédségről, Szent Józsefnek erről a személyiségvonásáról. Bár az evangéliumok nem árulnak el részleteket arról, hogyan gyakorolta az apaságot, mégis biztosak lehetünk abban, hogy az ő „igaz” ember volta Jézus nevelésében is megmutatkozott. „József látta, amint Jézus napról napra növekszik »bölcsességben, korban és kegyelemben Isten és az emberek előtt« (Lk 2,52) – így mondja az evangélium. Ahogy az Úr Izraellel tette, úgy »tanította meg járni kézen fogva; olyan volt hozzá, mint az apa, aki arcához emeli a csecsemőt, aki föléje hajol, hogy megetesse« (vö. Oz 11,3–4)” (Patris corde, 2). Szép a Bibliának ez a meghatározása, mely rávilágít, milyen a kapcsolata Istennek Izrael népével. Joggal gondolhatjuk, hogy Szent József is ugyanilyen kapcsolatban állt Jézussal.
Az evangéliumok tanúsítják, hogy Jézus mindig az „apa” szót használta, amikor Istenről és az ő szeretetéről beszélt. Sok példabeszéd főszereplője az apa alakja (vö. Mt 15,13; 21,28–30; 22,2; Lk 15,11–32; Jn 5,19–23; 6,32–40; 14,2; 15,1.8). Az egyik leghíresebb példabeszéd minden bizonnyal az irgalmas apáról szóló, amelyet Lukács evangélista beszél el (vö. Lk 15,11–32). Ez a példabeszéd a bűn és a megbocsátás megtapasztalásán kívül azt is kiemeli, ahogyan a megbocsátás eljut ahhoz, aki rosszat tett. A szöveg így szól: „Még messze járt, amikor apja meglátta, megesett a szíve rajta, eléje futott, nyakába borult, és megcsókolta” (Lk 15,20). A fiú büntetést várt, olyan igazságszolgáltatást, amely legfeljebb az egyik szolga helyét adta volna neki, de apja ölelő karjában találja magát.
A gyengédség nagyobb, mint a világ logikája. Az igazságszolgáltatás váratlan módja. Ezért nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Isten nem ijed meg a bűneinktől: ezt jól véssük az eszünkbe! Isten nem ijed meg a bűneinktől, ő nagyobb a bűneinknél: ő apa, ő szeretet, ő gyengéd!
Őt nem bűneink, hibáink, bukásaink rémítik meg, hanem szívünk bezártsága – igen, ettől szenved –, a szeretetébe vetett hitünk hiánya rémíti meg. Nagy gyengédség rejlik Isten szeretetének megtapasztalásában. Jó belegondolni, hogy az első ember, aki ezt a valóságot Jézusnak átadta, épp József volt. Isten dolgai ugyanis mindig emberi tapasztalatok közvetítésével jutnak el hozzánk.
Nemrég – nem tudom, meséltem-e már – egy fiatalokból álló, színjátszással foglalkozó csoportot, egy fiatal, „előretörő” popcsoportot megragadott ez az irgalmas apáról szóló példabeszéd, és elhatározták, hogy csinálnak egy popszínházi darabot erről a témáról, erről a történetről. És remekül megcsinálták. Az egész lényege a végén az, hogy az egyik barátja meghallgatja a fiút, aki elköltözött az apjától, és már haza akar térni, de fél, hogy az apja elkergeti és megbünteti. A barát azonban ezt tanácsolja neki a popoperában: „Küldj egy hírnököt, és üzend meg vele, hogy haza akarsz térni, és ha apád visszafogad, tegyen egy kendőt az ablakba, amelyet megláthatsz, amikor már az utolsó útszakaszhoz érsz!” Ő pedig így tett. Az opera pedig – énekekkel és táncokkal – folytatódik egészen addig a pillanatig, amíg a fiú rá nem lép az utolsó útszakaszra, és meg nem látja a házat. És amikor felnéz, látja ám, hogy a ház telis-tele van tűzdelve fehér kendőkkel: telis-tele! Nem egy, hanem három-négy kendő minden ablakban. Ilyen irgalmas az Isten! Nem fél a múltunktól, a rossz dolgainktól: csak a bezárkózásunktól tart.
Mindannyiunknak van elszámolni valója; de Istennel elszámolni pompás dolog, mert elkezdünk beszélni, ő pedig átölel bennünket! A gyengédség!
Megkérdezhetjük hát magunktól, mi magunk megtapasztaltuk-e ezt a gyengédséget, és mi magunk tanúi lehettünk-e neki. A gyengédség ugyanis elsősorban nem érzelmi, nem szentimentális kérdés: annak megtapasztalása, hogy éppen szegénységünkben és nyomorúságunkban érezzük magunkat szeretve, elfogadva, és így Isten szeretete által átalakítva.
Isten nemcsak tehetségeinkre számít, hanem megváltott gyengeségünkre is. Például Szent Pállal is ez mondatja azt, hogy gyarlóságára vonatkozóan is van terv. Ezt írja ugyanis a korintusi közösségnek: „Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: »Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg a maga teljességében«” (2Kor 12,7–9).
Az Úr nem veszi el minden gyengeségünket, hanem kézen fog, és segít járni gyengeségeinkkel együtt.
Kézen fogja gyengeségeinket, és mellettünk halad. Ez a gyengédség! A gyengédség megtapasztalása abban áll, hogy látjuk Isten erejét megmutatkozni éppen azon keresztül, ami leginkább törékennyé tesz bennünket; feltéve azonban, hogy elfordultunk a Gonosz tekintetétől, aki „arra késztet, hogy negatívan ítéljük meg esendőségünket”, ezzel szemben a Lélek „gyengéden napvilágra hozza azt” (Patris corde, 2). „A gyengédség a legjobb módja annak, hogy megérintsük azt, ami törékeny bennünk. […] Nézzétek, hogyan érintik meg az ápolók a betegek sebeit: gyengéden, nehogy még nagyobb sebet ejtsenek. Az Úr is ugyanilyen gyengédséggel érinti a mi sebeinket. Ezért fontos, hogy találkozzunk Isten irgalmával, különösen a kiengesztelődés szentségében, az Istennel való személyes imádságban, megtapasztalva az igazságot és a gyengédséget. Paradox módon a Gonosz is képes elmondani nekünk az igazságot: de ő hazug, azért alkalmazkodik hozzánk, azért mondja nekünk az igazságot, hogy hazugságra vezessen bennünket, azért, hogy elítéljen bennünket. Ezzel szemben az Úr azért mondja nekünk az igazságot, és azért nyújtja felénk a kezét, hogy megmentsen bennünket. Tudjuk, hogy az Istentől származó Igazság nem elítél, hanem befogad, átölel, támogat bennünket, és megbocsát nekünk” (vö. Patris corde, 2). Isten mindig megbocsát: ezt véssétek az eszetekbe és a szívetekbe! Isten mindig megbocsát! Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe. De ő mindig megbocsát, a legrosszabb dolgokat is!
Tehát jó, ha belenézünk József apaságának tükrébe, mely Isten apaságának tükre, és megkérdezzük magunktól, megengedjük-e az Úrnak, hogy gyengédségével szeressen bennünket, és mindannyiunkat olyan férfivá és nővé alakítson, aki képes ilyen módon szeretni.
A „gyengédség forradalma” nélkül – a gyengédség forradalmára van szükség! – azt kockáztatjuk, hogy olyan igazságszolgáltatás foglyai maradunk, amely nem enged egykönnyen felállni, és amely összekeveri a megváltást a büntetéssel. Ezért ma különösen is szeretnék megemlékezni azokról a testvéreinkről és nővéreinkről, akik börtönben vannak. Helyes, hogy akik hibáztak, fizessenek hibájukért, de ugyanilyen helyes, hogy akik hibáztak, jóvátehessék hibájukat. Nem születhetnek olyan ítéletek, amelyek nem hagyják nyitva a remény ablakát. Kell, hogy minden ítéletnek legyen reményt adó ablaka. Gondoljunk börtönben lévő testvéreinkre és nővéreinkre, gondoljunk Isten irántuk érzett gyengédségére, és imádkozzunk értük, hogy a reménynek ebben az ablakában találjanak kiutat egy jobb élet felé!
Ezzel az imával zárjuk:
Szent József, gyengéd apa,
taníts meg minket elfogadni,
hogy éppen abban vagyunk szeretettek,
ami a leggyengébb bennünk!
Segíts, hogy ne állítsunk akadályt
szegénységünk és Isten szeretetének nagysága közé!
Ébreszd fel bennünk annak vágyát,
hogy a kiengesztelődés szentségéhez járuljunk,
hogy megbocsátást nyerjünk,
és képessé váljunk arra,
hogy gyengéden szeressük testvéreinket szegénységükben.
Légy közel azokhoz, akik hibáztak, és megfizetik az árát;
segítsd őket, hogy az igazságosság mellett
megtalálják a gyengédséget is,
hogy újrakezdhessenek.
Tanítsd meg nekik,
hogy az újrakezdés első teendője az,
hogy őszintén bocsánatot kérjenek,
hogy megérezhessék az Atya simogatását.
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Most a Tonga-szigeteken élő emberekre gondolok, akiket az elmúlt napokban a víz alatti vulkán kitörése sújtott, mely hatalmas anyagi károkat okozott. Lelkileg közel állok minden szenvedő emberhez, és könyörgök Istenhez, hogy enyhítse szenvedéseiket. Kérek mindenkit, csatlakozzon hozzám, és imádkozzunk együtt ezekért a testvéreinkért és nővéreinkért.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
