Gördülő sztrájkot készítenek elő a pedagógusok

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 11. vasárnap

Közös közleményt adott ki szombat délután a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Tiltakoznak a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen. Ahogy írtunk róla, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgató-helyettesét azért mentették fel, mert részt vett a polgári engedetlenségben.

"Akarom, tisztulj meg!"

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. január 11. péntek

Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” (Lk 5,12–16)
Jézus rögtön megtisztítja a leprást, hiszen Isten emberszerető jóságában mindig azt akarja, ami a javunkra válik. A kérdés csak az, hogy van-e erőnk és bátorságunk kérni Őt, és utána kitartani a testi-lelki tisztulás, gyógyulás útján?
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, és vezess az élet útján! Az erős lelket újítsd meg bennem! Ámen.   (S)

 

NEC2020: az evangélikusok is bekapcsolódnak

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. január 10. péntek

"A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagy esélyt teremt arra, hogy közösen, ökumenikus szempontok szerint is gondolkodjunk az Oltáriszentségről és a látható egység megvalósulásának lehetőségeiről” – mondta el a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Fabiny Tamás sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2020-at az úrvacsora évének nyilvánították, s a tematikus év a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz is kapcsolódik...

Cseh Zoltán atya a szentmise szövegének változásairól

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 10. szombat

Kedves testvérek!
Megjelent az új magyar fordítású mise könyv. Néhány helyen megváltozott a szöveg és így az eredeti latin pontos fordítása lett.Az egyik szembeötlö változás a felajánlásnál van. Eddig azt mondta a pap, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható isten előtt. Mostantól azt mondja az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Isten előtt. itt a változás okának magyarázata:

Ma beteljesedett...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. január 10. csütörtök

„Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” (Lk 4,14–22a)
Jézus betölt minden próféciát, ami róla szól és kompromisszum nélkül végig megy azon az úton, amit az Atya előre elgondolt neki. Mi vajon milyen mértékben fogadjuk el, amit Isten ajánl nekünk?
Istenem add, hogy akaratodat mindig felismerjem és teljesítsem, a Te gondolataidat gondoljam, a Te szavaidat szóljam, a Te cselekedeteidet cselekedjem, szívem és életem egészen a Tiéd legyen! Ámen.   (S)

Idén is: adó 1%

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. január 09. csütörtök

Igen, tudjuk, hogy mindenki kérincsél, és azt is, hogy sokkal fontosabb ügyek is vannak. Mégis: Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13

A vallásos fordulat a tudós és filozófus Pascal életében

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 10. szombat

Pascal elhunyta után megtaláltak valamit, amiről a következő beszámoló ad hírt: „Néhány nappal Pascal úr halála után a ház egyik szolgája véletlenül észrevette, hogy a méltóságos elhunyt ruhabélése rejt valamit magában, ami vastagabbnak tűnt, mint a többi rész. Kibontotta azt a helyet, hogy lássa, mi lehet az, és egy kicsi pergament talált összehajtogatva, Pascal kézírásával, és a pergamenben ugyanazzal a kézírással egy papírt.

Ne féljetek!

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. január 09. szerda

Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” (Mk 6,45-52)
A félelem lelke betakarja a világot és a szorongás, nyugtalanság, pánik forgószelét gerjeszti a mi életünkben is. Jézus azonban belép a szívünkbe, hogy lecsendesítse és megbékítse, mint egykor a tengert.
Drága Istenünk, add meg nekünk a békesség ajándékát és segíts, hogy bátran ki tudjunk tartani benne! Ámen.   (S)

A korai önbizalomhiány okai

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 10. szombat

Fogyókúrázó óvodások, a kövérség stigmája és bűne – mindezt nemcsak a TikTok, hanem a rossz családi minták is okozzák. Fiúknál, lányoknál egyaránt. Hogy lehet orvosolni a korai, súlyos önbizalomhiányt?

2019 lett a legmelegebb év hazánkban - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. január 09. csütörtök

A tavalyi volt a legmelegebb év 1901 óta Magyarországon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.  Az első 10 legmelegebb év közül 8 az ezredforduló utáni évek közül került ki. A melegedés mértéke a múlt század elejétől 1,3 fok, ami a globális melegedés mértékét is meghaladja némileg.

Isten gyöngéd atyai szíve

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. január 08. kedd

"Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok." (Mk 6, 34-44)
Jézus nem csak tanítja az embereket, hanem egészen azonosul az életükkel. Ismeri örömeinket, fájdalmainkat, és ha kell, csodát is tesz értünk, megdicsőítve ezzel is az Atyát.
Uram, Te vagy az élet teljessége, hadd éljünk veled most, és mindörökké! Ámen.  (S)