Jóval korábban serdülnek a lányok - röviden
Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt. A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói azt találták, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta. A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik és az átlagéletkor csökkenőben van: Európában 9,8-10,8, Afrikában 10,1-13,2, az Egyesült Államokban 8,8 és 10,3 év közé esett.
A magyaroknak kevesebb az önbizalmuk az átlagnál
Egy mind az öt kontinensre kiterjedő felmérés megállapította, hogy a magyaroknak jóval kisebb az önbizalmuk, mint a külföldieknek. A hazánkban az online kérdőívet kitöltők sorában pedig a tanárok és a diákok körében jellemző leginkább a kishitűség, ami miatt lemaradhatnak a tanulásban, kisebb célokat tűznek ki, ennek később pedig a GDP-re is kihatása is lehet – mondta a kutatás vezetője, Komócsin Laura MCC, a Business Coach Kft. ügyvezetője.
Jézussal rokonságban
"Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” (Mk 3, 31-35)
Csapdahelyzet: ha Jézus kimegy a rokonaihoz, akkor elragadják és kárt szenved a szolgálata, ha bent marad, akkor tiszteletlen és így törvénytörő - Ő azonban egyiket sem teszi, hanem a Szeretet gesztusával mindenkit beemel a családjába, aki...
Köszönjük Uram, hogy Hozzád tartozhatunk és a Te életedben részesedhetünk most, és mindörökké! Ámen. (S)
Ha értékesnek tartod munkánkat...
...akkor kérünk, hogy támogasd azt az adó 1% feajánlásával, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen!
Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
(Adományokat egész évben lehet küldeni az Alapítvány címére is: 2045 Törökbálint, Templom u. 13., vagy számlaszámára: 10700268-04975106-51100005)
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
A Miatyánk sorait véste egy fogoly a kínzókamra falába

Cirill betűs, halvány bevésés a falban, néhány betű csak nehezen olvasható, mégis egyértelmű. Az imádság, amelyet Krisztus tanított kétezer évvel ezelőtt a tanítványoknak, ott olvasható Balaklijában egy pincében, amelyet az orosz megszállók kínzókamrává alakítottak át.
A megbocsáthatatlan
"De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Mk 3,22-30)
Isten nyilvánvaló és egyértelmű munkáját az ördögnek tulajdonítani és ebben megátalkodni rettenetes dolog. Evilág fejedelme, a sátán nagy erővel munkálkodik, hogy ezt elérje nálunk és örökre rabszolgájává tegyen minket...
A Szentlélek elleni bűnöktől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
Fellépett a rendőrség az álhírgyártó oldallal szemben
A rendőrség kiberbűnözés elleni osztálya nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. Internetes oldalakon több olyan hírt jelentettek meg valótlanul, amelyek azt állították, hogy Magyarországon több ember fertőződött meg a kínai eredetű koronavírussal, illetve több fővárosi pályaudvaron is emberek estek össze és haltak meg a fertőzés következtében, írja a rendőrség.
Nelson Mandela megvallása
Nelson Mandela évtizedeket ült a dél-afrikai apartheid elnyomó rezsim börtönében. Kiszabadulása után Dél-Afrika elnöke lett. Székfoglaló beszédében ezt mondta: Isten gyermeke vagy! Kevesebbé téve magad mit használsz a világnak?
Egy álkeresztény szekta megint tömegesen esket - röviden
Több ezer pár mondta ki egyszerre a boldogító igent az Egyesítő Egyház dél-koreai szertartásán. 60 országból közel 6000 ember gyűlt össze. A kínai koronavírus miatt indenkit átvizsgáltak, hogy nem jelentkeztek-e náluk a tünetek, és maszkot is osztottak, kínai párokat nem engedtek be a szertartásra. A házasfeleket a magát messiásnak tartó Moon tiszteletes (Mun Szonmjong) párosítja össze, sokan előtte nem is látták egymást...
Felkenve a Szentlélek erejével
„Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” (Lk 1,1-4;4,14-21)
Mindez megtörtént, megtörténik és meg is fog történni egészen addig, míg minden helyreállítódik és Isten lesz a minden mindenben.
Drága Istenünk, kenj fel minket is a Szentlélek erejével, hogy jót cselekedhessünk és minden körülmények között megdicsőíthessünk Téged! Ámen. (S)
Rajzfilmsorozatot készített a Disney az Antikrisztusról
Több ezer aláírást szedett össze és petícióban követeli a One Million Moms nevű keresztény konzervatív csoport, hogy szedjék le a képernyőről a Little Demon című új mesesorozatot. A Disney berkeibe tartozó, FXX nevű tévécsatornán augusztus 25-én dupla résszel bemutatott, és azóta hetiben sugárzott produkciónak már az alapvetése elég figyelemfelkeltő: a középpontjában egy 13 éves kislány áll, akiről kiderül, hogy ő maga az Antikrisztus, és az apja a pokol ura.
