Gördülő sztrájkot készítenek elő a pedagógusok

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. szeptember 11. vasárnap

Közös közleményt adott ki szombat délután a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Tiltakoznak a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen. Ahogy írtunk róla, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgató-helyettesét azért mentették fel, mert részt vett a polgári engedetlenségben.

Mindkét szakszervezet álláspontja szerint a kötelezettségszegéssel aránytalan szankcióval fenyegetik kollégáikat, és állítják, az oktatási kormányzat ezzel azt bizonyítja, hogy a problémák megoldása helyett inkább megfélemlít, büntet. Még akár azon az áron is, hogy még több pedagógus esik ki a már így is foghíjas rendszerből. Úgy látják a pedagógusok, hogy az Alaptörvényben előírt közoktatási feladatellátás már jelenleg sem valósul meg. Jelezték, a megfenyegetett kollégáiknak minden jogi segítséget megadnak.
Mivel szerintük a kormány csak az erőből ért, azt javasolják, hogy hétfőtől kezdjék el gördülő sztrájkok előkészítését, amikor bizonyos időszakokat céloznak meg. Ennek részleteiről hamarosan tájékoztatnak.
A pedagógusok megkérnék a szülőket, hogy a munkabeszüntetést úgy segítsék, hogy a gördülő sztrájk alatt ne küldjék be a gyermekeiket az intézménybe, mert ekkor felügyelni és tanítani sem kell, és így kihúznák a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás előírásának méregfogát.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezett sztrájkot minél előbb kell bejelenteni egy-egy intézményvezetőnek, mert a bejelentéstől számított öt nap múlva lehet belekezdeni a munkabeszüntetésbe.
Október 5-én, a pedagógusok világnapjára PSZ és a PDSZ együttes akciót hirdet az Alapvető Jogok Biztosának területi irodáinál, ahol a közoktatásban tapasztalt jogsértésekről petíciókat nyújtanak át.
(telex.hu)

You have no rights to post comments