Nem lehet pap, mert nem imádkozott a háborúért
Szombaton egy egyházi bíróság döntött arról, hogy kitiltják az egyházból Alekszij Uminszkij orosz pópát azért, mert nem volt hajlandó elmondani az egyházi által előírt imát. A bíróság szerint Uminszkij megszegte a papi esküjét azzal, hogy megtagadta a „Szent Ruszért” elmondandó imát. Ez utóbbit az egyház vezetője, Kirill pátriárka tette kötelezővé az egyházi szertartásokon 2022 őszén. Az imában arra kérik Istent, hogy segítse győzelemre az oroszokat.
Az elnéptelenedés kora
Az emberiség a történelem új korszakába lépett. Ezt akár úgy is nevezhetjük, hogy „az elnéptelenedés kora”. Az 1300-as évek óta először fog előfordulni, hogy a Föld népessége csökkenni fog. De míg a legutóbbi összeomlást a pestis okozta, a most következő népességfogyás kizárólag az emberek önálló döntései miatt következik be.
Jaj nektek, jaj nekünk
"Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Jaj nektek, vak vezetők!" (Mt 23,13–22)
Jaj nekünk, ha saját haszonra forgatjuk Isten szavait, hogy önmagunk isteneivé legyünk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Még mindig háború, még mindig ima a békéért
Mérgező vegyi anyagok a lőszerekben; világhírű író az ügynökök listáján; Ferenc pápa aggodalma; több ezer ukrán civil fogságban; gyerekek katonai kiképzése; Putyin újabb kritikusát ítélték börtönre... háborús hírek + ima:
Menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre – Ferenc pápa üzenete a missziók 98. világnapjára
Az Egyház 1926 óta minden évben október utolsó előtti vasárnapján, idén október 20-án tartja a misszió világnapját. Ezen a napon a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. Ferenc pápa idén Menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre (vö. Mt 22,9) címmel írt üzenetet a világnapra.
A szűk kapu
„Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak." (Lk 13,22–30)
Jézus Krisztus a kapu, ami a mennyek országára nyílik.
Tiéd vagyok, és tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Vallásüldözés Belorussziában
Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök - Putyin orosz elnök legfőbb szövetségese -, az utóbbi napokban több, az egyházakat negatívan érintő törvényt is aláírt.
Kulturális örökség lett a vőfélykedés
A magyar vőfélykedés élő hagyománya, pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidéken, a hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya, valamint a tamburazene hagyománya felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére – közölte a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az MTI-vel.
Bővült azok köre, akik ingyen utazhatnak
A kétezres évek elején bevezetett magyarigazolvánnyal korábban évente négy alkalommal lehetett 90 százalékos kedvezménnyel utazni Magyarországon a MÁV és a Volánbusz járatain, tavasztól azonban korlátlan ingyenes utazásra lesz lehetőség, csakúgy, mint a hozzátartozói igazolvány birtokosainak. A Belügyminisztérium szerint több mint 900 ezren rendelkeztek magyarigazolvánnyal, és a 12 ezret is meghaladja az érvényes hozzátartozói igazolványok száma.
Jézus a biztos szikla
"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette." (Mt 7,24–29)
Jézus az egyetlen biztos szikla, rá kell építenünk az életünk.
Segíts Uram, hogy ne evilág futóhomokjára építsük életünket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újabb növekedés előtt a lakásárak?
Fiataloknak szóló országos lakásprogramot hirdet a kormány. Ennek keretében vidéki otthonfelújítási programot indítanak. A SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százaléka és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások átmenetileg felhasználhatóak lesznek lakásfelújításra. A munkáltató által adható lakhatási támogatásra adókedvezményt vezetnek be. Az új ingatlanokra vonatkozó 5 százalékos áfakulcsot fenntartják 2026 végéig. 5 százalékos önkéntes kamatplafont vezetnek be a lakáshitelekre a bankokkal együttműködésben. Az ingatlanpiaci szereplők szerint mindez újabb lakásár-növekedéshez fog vezetni. Mit mond egyik és másik fél:
