Egészségügy - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 07. vasárnap

Budapesten a Szent János kórházban már 5 létfontosságú osztály összeomlott, és nem fogad betegeket. December vége óta  a kardiológiai osztály, ezt megelőzően a gasztroenterológiai, az endokrinológiai és anyagcsereosztály, valamint a neurológiai osztály is gyakorlatilag használhatatlan volt, és ez március végéig biztosan így is marad.

Ferenc pápa: A hit megszabadít attól a félelemtől, hogy a halállal mindennek vége

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. október 17. csütörtök

A Szentatya október 16-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta katekézissorozatát, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz. Mai, immár kilencedik katekézisének témája: „Hiszek a Szentlélekben” – A Szentlélek az Egyház hitében. A pápa felvázolta a Szentlélekre vonatkozó tanítás fejlődését, és a Léleknek azt a tulajdonságát hangsúlyozta, hogy éltet, sőt örök élettel ajándékoz meg bennünket.

Isten példáját követni

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 11. csütörtök

"Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?" (Mt 18,21–19,1)
Isten előbb szeretett minket, ezért nekünk is szeretnünk kell egymást...
Szeld és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Festő és modellje - Csonka György kiállítása

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 04. csütörtök

Szeretettel hívunk mindenkit!

Megújulni az imádságban – Szegeden tartották az országos karizmatikus találkozót

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. október 16. szerda

A Péter első leveléből vett „Mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét” (1Pt 1,8–9) mottóval rendezték meg október 12-én, szombaton a szegedi Városi Sportcsarnokban a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 32. országos találkozóját.

Jézus a középpont

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 10. szerda

"Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” (Jn 12,24–26)
Jézus Krisztus a középpont...
Segíts Uram, hogy mindig Téged tartsunk az életünk középpontjában! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Rettenetes háborús pusztítás - hírek + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 03. szerda

Öt napja folyamatos bombázás; több, mint hétszáz megsérült lakás; rakétákra költött százmilliók; egyre nő a halottak és sebesültek száma; jelentősen megnőtt levegőszennyezés; többezer katona bíróság előtt, mert nem akartak harcolni... hírek + ima:

Tanulságos: leváltották a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. október 16. szerda

Több kritikus hangvételű írás is megjelent Magyarország uniós csatlakozása huszadik évfordulója alkalmából az ökumenikus szellemiségű Miskolci Keresztény Szemlében, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja alapított, és amit az Eszmék és Értékek Alapítvány ad ki. A szerzők között Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Bod Péter Ákos volt jegybankelnök is felbukkant...

Heti könyvajánló: Üzenetek Medjugorjéból - napról napra

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 02. kedd

Isten mindig akar veletek beszélni, az ima társalgás vele. Szeretné mindig megmutatni, mit kíván tőletek és szeretné megismertetni veletek az akaratát. (1991. november)

 1981. június 24-én jelent meg először a Szűzanya Medjugorjéban hat gyermeknek. Üzeneteket adott és ad át a béke, a hit, a megtérés, az ima, a böjt és a bűnbánat fontosságáról.

Éjféli kiáltás

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 09. kedd

"Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” (Mt 25,1–13)
Amikor már a remény is alig pislákol, megérkezik Jézus...
Segíts Uram, hogy ki tudjunk tartani melletted és mindig lángoló lélekkel várjunk Téged! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A pápa követe az Oroszországba hurcolt gyerekekért próbál közbenjárni Moszkvában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. október 16. szerda

Matteo Zuppi olasz bíboros az ukrajnai békekötés érdekében utazott ismét Moszkvába Ferenc pápa megbízásából október 14-én, hétfőn. Egyik legfontosabb küldetése közbenjárni annak érdekében, hogy a szüleiktől elszakított ukrán gyerekek újra családjukkal lehessenek.