Még mindig fedeznek fel új emlősfajt!
Eddig ismeretlen emlőst fedeztek fel Dél-Amerikában. Az Ecuador és Kolumbia hegyi erdőségeiben élő nyestmedveféle leginkább egy faágakon mászkáló, kissé cicás mosómedvére emlékeztet (képekkel):
Öt radikális változás
Emberileg érthetetlen, hogy a krisztus-hit hogyan tudott annyi embert megnyerni magának Jézus Krisztus feltámadása után. A hívő zsidó embernek ugyanis olyan radikálisan meg kellett ehhez változtatnia gondolkodásmódját, világlátását és egész életét, olyan belső szabadságra kellett szert tennie, ami szinte elképzelhetetlennek tűnik. Az öt radikális változás:
Jézus élete szeminárium - 1. előadás (A Fiú, az Isten Fia)
A hat előadásból álló sorozat első előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng közösségi házban 2023. nagyböjti időszakban. Előadó: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Mi a legtöbbet kaptuk
"Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon." (Lk 12,32–48)
Mi a legtöbbet kaptuk, Istent magát...
Köszönöm Uram, hogy megbíztál bennünk és még magad is ránk bíztad - segíts, hogy életünk visszatükrözze bizalmadat és szeretetedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Díjat alapítottak Jane Goodall tiszteletére
Jane Goodall tiszteletére, a földi élet védelmezői számára létrehozott díjat alapítottak – számol be a The Guardian. Az elismerést a Sir Brian May, a Queen gitárosának társalapításával elindított tudományos, zenei és művészeti fesztivál adja át.
Bűnbakok
Négy jogvédő szervezet közös jelentése szerint a tavalyi évben megduplázódott a letartóztatott keresztények száma Iránban, akikre a helyi bíróságok összesen több mint 280 évnyi börtönbüntetést szabtak ki a nemzetbiztonsági törvények alapján.
Szcientológus szuperhősképzőt avatott Tom Cruise
145 millió dollárba (31 892 025 000 forint meg az apró) került a szcientológusoknak az az épület, amit hétvégén avatott fel számos közismert szcientológus, köztük Tom Cruise, Elizabeth Moss, Kelly Preston és John Travolta. Az új épületben szuperképességű szcientológusokat szabnak szépre szapora szalagon.
Egy hajtóerőről
Ha a hernyón múlna, az csak egyre nagyobb hernyó akarna lenni. Evolúciós folyamatokkal önmagában meg nem magyarázható, hogyan történik az, hogy teljesen védtelenné teszi magát, bebábozódik, gyakorlatilag meghal, megszűnik hernyónak lenni, szervei szétfolynak, átalakulnak, hogy pillangóként kelljen új életre. Egy isteni titok lapul itt, egy hajtóerő, ami a hernyót, de az egész teremtett világot, az egész emberi történelmet is célja felé vezérli…
Ha a keresztények alszanak...
"Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak." (Mt 25,1–13)
Ha a keresztények alszanak, az egész világ elsötétül...
Ébressz fel minket Uram és tégy éberré és határozottá Isten országának építésében, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyula bácsi varázsol - bűvésztrükkök Jézus Krisztussal...
Szeretetláng közösségi ház, hétfői közösségi alkalom, 2023. február 20. Az asztal mögött: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Hamarosan csökken a sötétség ideje
December 20-án már csak alig nyolc és fél óra a világos periódus, a Nap 7:25-kor kel, és 15:56-kor nyugszik. December 21-én azonban, a téli napfordulón minden megváltozik, innentől kezdve lassan, de annál biztosabban fogy a sötétség, és terjeszkedik a fény.
