Egy hajtóerőről
Ha a hernyón múlna, az csak egyre nagyobb hernyó akarna lenni. Evolúciós folyamatokkal önmagában meg nem magyarázható, hogyan történik az, hogy teljesen védtelenné teszi magát, bebábozódik, gyakorlatilag meghal, megszűnik hernyónak lenni, szervei szétfolynak, átalakulnak, hogy pillangóként kelljen új életre. Egy isteni titok lapul itt, egy hajtóerő, ami a hernyót, de az egész teremtett világot, az egész emberi történelmet is célja felé vezérli…
Sokféle módon nevezhetjük ezt a titokzatos hajtóerőt.
Nevezhetjük ezt a természetben mindenhol megfigyelhető előre tervezettséget – ami az atomi részecskéket atomokká és vegyületekké, a sejtalkotókat sejtekké és élőlényekké, az egyszerűbbeket bonyolultabbakká formálja – isteni bölcsességnek, kreativitásnak, Isten teremtő munkájának.
Nevezhetjük ezt a történelemben megfigyelhető, minden sötétség és összeomlás dacára történő újra és újra megújulást isteni gondviselésnek.
Vagy ha nem akarjuk, ne nevezzük sehogy, még akár tagadhatjuk is, ez sem változtat azon, hogy ez a titokzatos erő nyíltan vagy rejtetten, de itt működik az életünkben, hogy még a lehetetlent is lehetségessé változtassa.
Ez a Szentlélek ereje, Isten kegyelme, a világ teremtésekor „a vizek felett lebegő” Lélek valósága, amely mindent áthat és mozgat.
Ellenállhatunk ennek az erőnek, mint ahogy semmibe vehetjük Isten tanácsait is. Önzésünkkel és gondatlanságunkkal fokozhatjuk a globális felmelegedést, kivághatjuk az utolsó fákat, elhagyhatjuk házastársainkat és elfordulhatunk a segítségre szorulótól. Akár el is kárhozhatunk. Mégis jobb lenne, ha engednénk ennek a nagy hajtóerőnek, ahogy a hajó enged a tengeren a szélnek, sőt befogja vitorlájába és így nem süllyed el, hanem célhoz ér.
Isten mindenképp célt ér. Lehetünk olyanok, mint Júdás, aki jobban akarta tudni Jézusnál, hogy mit kell tenni. Ő egyre jobban engedett saját önző vágyainak és végül elbukott.
Lehetünk olyanok, mint Zakariás, aki nem hitt Istennek, s ezért nem tudott részesévé válni az Isten ajándéka feletti örömnek, hanem némán kellett várnia Keresztelő János születéséig.
Lehetünk olyanok, mint a kétségbeesett apa, aki őszintén kiáltotta Jézusnak: „Uram én hiszek, segíts az én hitetlenségemen!”
Lehetünk azonban Krisztus tanítványai is, akik megértették, hogy Atyánk van a mennyben, Isten kiváltott minket a bűn rabságából és mi Krisztussal együtt az Ő országának polgárai vagyunk (bűnöket elkövető, megváltott emberek), és kérhetjük életünkre a Szentlélek megvilágosító, megerősítő kegyelmét, hogy Isten vezetése alatt élhessünk, egészen addig, míg hajónk be nem fut a biztos és védett öbölbe, Isten ölelő karjaiba.
Ehhez persze növekednünk kell hűségben, engedelmességben, szeretetben… de hogyan?
Nagyböjt idején, a szavakkal böjtölve: ebben segít minket a negyven napos, húsvét előtti időszak, hogy önmagunkat megfegyelmezve, Isten akarata alá hajtsuk fejünket.
„Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts, ha úgy akarod!”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetföldje.hu)
