Hat pont az ízületi gyulladás enyhítéséért
Napjainkban megszámlálhatatlan stresszfaktor ólálkodik körülöttünk, de ha az alábbi tényezőket figyelembe vesszük, nem csak a depresszió (amely szintén negatívan befolyásolja a reumatoid artritiszt) ellen tehetünk, hanem az ízületi gyulladás által okozott fájdalmat is enyhíthetjük:
Igazvoltotok
Ki számít igaz embernek? Mást gondoltak erről a konzervatív, monarchista főpapok és mást a törvényt a szóbeli magyarázatokkal együtt tanító farizeusok. De miközben törvénymagyarázatukban ez utóbbiak megértőbbek voltak, életmódjukban szigorúbbak, mint a görög-római szellemi áramlatokkal és politikai világgal jobban kiegyező főpapi szadduceus-párt. Magát mindkét irányzat igaznak tartotta és követői elkülönítették magukat a köznéptől. (A farizeus szó jelentése szerint is „elválasztottat” – a bűnös népnél igazabbat, tisztát – jelent.) Egyben azonban mindkét párt megegyezésre jutott: a názáreti Jézust és követőit elutasították – és erre jó okuk volt.
Műanyag palackok, röviden
Óránként 180 000 PET-palackot használunk csak Magyarországon. Ez elképesztően nagy mennyiség, aminek csak kisebb része kerül újrahasznosításra...
Isteni Irgalmasság kilencede - 7. nap
„Ma azokat a lelkeket vezesd hozzám, akik különösen tisztelik és hirdetik irgalmamat. Merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek érezték át leginkább szenvedéseimet, s hatoltak legmélyebben lelkiségembe. Ők irgalmas szívem élő tükörképei. Ezek a lelkek jövő életükben különleges fénnyel fognak sugározni. Közülük egy sem hull a pokol tüzébe. Haláluk óráján mindegyiküket magam részesítem különös védelmemben.”
Gillian története
Gillian egy hétéves kislány, aki nem tud ülni az iskolában. Folyamatosan feláll, elkalandozik, röpködnek a gondolatai, és nem követi a leckéket. A tanárai aggódnak érte, büntetik, szidják, jutalmazzák azt a néhány alkalmat, amikor figyelmes, de semmi. Gillian nem tud ülni, és nem tud figyelmes lenni.
Szeretet Földje Hírlevél, 2025. március
Kedves Testvérek!
Megkezdődött az idei nagyböjti időszak, amit egy három részes előadással kezdünk (Kegyelemről kegyelemre, győzelemről győzelemre) Törökbálinton és Érden. De megyünk Budapestre is, és Törekibe lelki napot tartani imaszolgálattal. Megnyílt az új kiállítás, itt a szokásos kedvezményes könyvajánló, és még sok egyéb, amikről lehet olvasni, tájékozódni a naponta frissülő honlapunkon keresztül is. Rövid beszámoló:
Karácsonyi kívánságok és ajándékok
Azt, hogy Isten nagyon szeret ajándékozni, az abból is nyilvánvaló, hogy az embernek ajándékozta a Földet, ezt a páratlan gyöngyszemet és ajándékát mindmáig nem vette vissza, bár látja, mit tettünk vele. Minket is megajándékozott az élettel és örök életet akar adni – így hát most is bátran kérhetünk tőle… de mi is legyen az, amit kérünk?
Hűséged végtelen - Voice of Spirit zenekar
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Júniusi kedvezményes könyvajánló

Júniusban két füzetünket - Egy jó példa Isten újjáépítő munkájára és Prófétai élet -, ajánljuk együtt, kedvezményes áron, összesen 1.000 Ft-ért (+ postaköltség). A füzetek megrendelhetők: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. A kiadványainkról bővebben honlapunkon a Könyveink menüpont alatt: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
A legfőbb parancs
„Melyik az első a parancsok közül?” (Mk 12,28b-34)
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy egyre jobban tudjunk szeretni és szolgálni, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
XIV. Leó pápa felhívása: Kérjük az Urat, hogy tegye lehetővé az igazságos és tartós békét!
„Elégedettséggel tölt el, hogy megállapodás született az Iráni Iszlám Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között, melyet pénteken írnak alá, s amely a párbeszéd és a tárgyalások türelmes munkájának biztató eredménye. Hálámat fejezem ki azoknak az országoknak, amelyek közreműködtek a felek találkozásának előmozdításában és e megállapodás létrejöttének lehetővé tételében.
