Boldogok a szelídek
"Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet." (Mt 5,1–12)
Már ha marad még valami a földből utánunk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Lángokban áll Kijev, egy ezeréves katedrálist is felgyújtottak az oroszok
Legalább kilenc ember meghalt, és több tucatnyian megsérültek az Ukrajnát érő hétfő hajnali orosz rakéta- és dróntámadásokban. Kijevben négyen vesztették életüket, míg Harkivban öt mentőmunkás halt meg egy tűzeset oltása közben.
Megtalálták a 900 éves premontrei prépostság nyomait hazánkban
Megtalálták a középkori premontrei prépostság nyomait az ELTE Régészettudományi Intézet kutatói Nagykökényesen. Az intézmény beszámolója szerint a feltárás alkalmával azonosították a mintegy 900 éves épület falait, valamint számos tárgyleletre is rábukkantak.
Szeretett Testvérem! - hét levél Istent keresőknek - 1. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.Az első levél:
Hogyan imádkozzunk
Mielőtt Jézus konkrétan is megmutatná, Ő hogyan imádkozik és mit mond, még egyszer, nyomatékosan szót ejt arról, milyen az a lelkiállapot, amiben helyes és jó imádkozni és ami bizonyossá teszi, hogy Isten meghallgat minket.
Megdőlt az áramfogyasztási rekord - jól szerepeltek az alternatív energiaforrások
A markáns lehűlés következtében február 11-én este hat óra körül - , ha nem is sokkal, de megdőlt Magyarország mindenkori áramfogyasztási rekordja. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) hitelesített adatai szerint csütörtökön a 17:45 és 18:00 közötti időszakban az országos rendszerterhelés elérte a 7119 MW-ot, ami újabb történelmi rekordnak számít.
Ima az érettségiző fiatalokért
Ma kezdődnek az érettségi vizsgák. Imáinkkal mi is kísérhetjük és segíthetjük őket, ezért így imádkozzunk:
Teréz anya, II. János Pál pápa és Jézus Krisztus
Teréz anya és II. János Pál gyakran találkoztak egymással. Egy alkalommal azonban az apáca alaposan megváratta a Szentatyát. A pápa Új-Delhiben tett látogatása alkalmából találkozott India legjelentősebb egyházi méltóságaival, valamint az akkor már idős, de még mindig aktív Teréz anyával.
Itt élned…
A feleségem szerint lassan érzelgős öregemberré válok - és ha arra gondolok, hogy legutóbb az iskolai ünnepségen a kötelező Himnusz alatt is összeszorult a szívem… (Gyerekkoromban még kívülről kellett tudnunk a Himnuszt és a Szózatot és hangosan énekeltük az ünnepség alatt, most meg bejátsszák a hangszóróba és a gyerekek csak állnak csendben – talán itt a különbség…) Nem elég azonban az érzelmi telítettség, értenünk is kell, miben élünk, mi zajlik bennünk és körülöttünk.
Szeretet Földje Hírlevél, 2025. május
Kedves Testvérek!
A legfontosabb hír az, hogy XIV. Leó személyében új pápánk van - a honlapunkon végig követtük a folyamatot és fent vannak az életrajzok és az első beszédek is a hírek és a cikkek között. Ezen kívül még sok egyéb dolog is történt, amiről beszámolhatunk:
Voice of Spirit: Abba, Jézus, Szentlélek
Zene és szöveg: Szakály László (Kép: Sípos (S) Gyula)
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
