Összeomolhat a nyugat-antarktiszi jégtakaró
Világméretű szentségimádás Krisztus Király ünnepén
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) szervező titkárság immár harmadik alkalommal hív arra, hogy „gyűljünk össze minden országban, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra” Krisztus Király ünnepének előestéjén, ezúttal november 23-án. A felhívást az alábbiakban tesszük közzé.
Ellenáll az egyház a gyónási titkot megszegő ír törvénytervezetnek
A füstszűrő még növelheti is a tüdőrák kockázatát
Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő. Az erre figyelmeztető amerikai és brit kutatók a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban publikált tanulmányukban a cigarettacsikkek műanyagszennyezésben játszott szerepére is rámutatnak – írja az MTI.
Május 18-án kezdődik a pünkösdi kilenced
Mind II. János Pál, mind XVI. Benedek pápa arra hívta a Katolikus Karizmatikus Megújulást, hogy terjessze a Pünkösd kultúráját. Mint tudjuk, már Elena Guerra n?vér hatékonyan kérte XIII. Leó pápát arra, hogy buzdítsa a híveket, hogy térjünk vissza "az emeleti terembe", és folyamatosan imádkozzanak a Szentlélek kiáradásáért. Mi komolyan szeretnénk venni ezeket a prófétai szavakat, ezért már az elmúlt években is pünkösdi kilencedet imádkoztunk a Szentlélek kiáradásáért. Ez idén május 18-26 között lesz.
Házas papság?
Ferenc pápát arra kérték az amazóniai szinóduson, hogy gondolja át a cölibátusra vonatkozó szabályokat, különben nem lesz elég katolikus pap az Amazonas környékén, írja a Euronews. A pápa nemrég találkozott dél-amerikai katolikus püspökök egy küldöttségével, akik arról beszéltek, hogy súlyos paphiány van a régióban, és ha folytatni akarják a térítést az Amazon mentén, akkor drasztikus változtatásokra lesz szükség.
Egyházakhoz menekülnének az önkormányzati iskolák
Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, hanem mert tartanak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Hajdúsámson és Ajka például a Hit Gyülekezetével tárgyal, amelynek oktatási főigazgatója azt ígéri, nem lesz hittérítés és vallási előírás, "szabad iskolát" akarnak.
Őrtüzek mellett gyűjtöttek aláírásokat a székely autonómiáért
Több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek a székelyföldi autonómiaigény jeleként – írja az MTI.
A gonosszal nem köthetünk kompromisszumot – Országos karizmatikus találkozót tartottak Budapesten
Október 26-án, szombaton az újpesti Vasas Jégcsarnokban mintegy háromezer emberrel: gyermekkel, fiatallal, felnőttel, időssel, világi és egyházi személlyel együtt tartotta meg 28. országos konferenciáját a a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás. Az egész napos lelkinap mottója így hangzott: Új utakon a Szentlélekkel – „Újjá teremtek mindent!” (Jel 21,5).
Szép új világ - New Yorkban szabad gyerekpornót nézni
A New York-i fellebbezési bíróság jogerős döntése szerint törvényes gyerekpornót nézni az interneten keresztül. Egy szexuális bűntények elkövetésével vádolt professzor ügyvédjei nyújtottak be fellebbezést a bírósághoz és az helyt adott a kérelmüknek.
